Kiadó: Silver Lining Music
Megjelenés dátuma: 2020. 7. 31.
Produceri munka: Graham Bonnet
Az album hossza: 57.58 perc
Műfaj: Hard Rock / Heavy Metal
Pontszám: 9.0/10
Az Alcatrazzt a világ hard rockját ismerőknek nem kell külön bemutatni. Ugye nem tévedek? Főleg, hogy mi, szlovének az egyik kezünk ujjain megszámolhatók vagyunk? Röviden: az Alcatrazz a Rainbow, csak a légyölő galóca és a nadragulya sámáni keverékének feltűnően erős adagján. Hiába a frontember, a legendás énekes, Graham Bonnet 72 éves, az Alcatrazz nyolcvanas évekbeli története az idén megjelent új albummal sem változik lényegesen. Igaz, hogy az Alcatrazz a nyolcvanas években „elvégezte a dolgát”, és megmutatta a zenei közönségnek, milyen zene születhet a végletekig menve, ha a felállásba beveszel egy Blackmore-szerű alakot és munkabírást hozó, megszállott 19 éves Yngwie J. Malmsteent, az ilyen „gaztettekből” pedig akkor sem engedsz, amikor Zappa tanítványát, Steve Vait is behozod a csapatba. A többi történelem.
Graham Bonnet mindig is csibész és kakaskodó fickó hírében állt. Blackmore, akivel ebben a műfajban kevesen vehetik fel a versenyt, nem egyszer nagyokat nyelt a Rainbow áhított „post-Ronnie James Dio” amerikanizálása közben, miközben Bonnet piperkőc James Dean-frizuráját és Ray Ban szemüvegét méregette. De Bonnet ebben semmivel sem maradt adós. Sőt. A csibészkedésben és a kakaskodásban „a fekete ruhás embert” még felül is múlta. Emiatt követte el azt a hibát, amit később megbánt: telefonon tette ki a szűrét a Rainbow-nak, miközben Los Angelesben unatkozott, és arra várt, hogy a zenekar a „Down To Earth” utódjához az I Surrender című dalocskán kívül összeszedjen valami több anyagot. De a pohár még nem telt be. Kakaskodását Bonnet az MSG-s időszakában koronázta meg: egy koncert tizedik percében a felheccelt és dühöngő közönségnek – amit egyébként maga provokált ki – kertelés nélkül megmutatta, mit rejteget a slicce mögött, majd lógó szerszámával demonstratívan távozott a helyszínről, hogy elérje az első reggeli vonatot Londonba, mielőtt Michael Schenker és a többiek „megtalálják és megölik”.
Pörgessük előre a filmet. Graham Bonnet úgy tizenöt éve kezdte újra életre kelteni az Alcatrazz nevét, a zenekar szórványosan bukkant fel egy-egy koncerten, közben pedig megszakításokkal, amikor Bonnet a Graham Bonnet Bandnek szentelte magát, valamint Michael Schenker aktuális vállalkozásainak. Schenker szerencsére a fenti történet fényében nem az a haragtartó fajta. Mindegy, végre megtörtént a csoda is: 34 év után az Alcatrazz kiadja új, egyben negyedik albumát.
Bonnet egy csomó neves zenész vendéget nyert meg az együttműködésre, miközben az Alcatrazz magja 2020-ban a pótolhatatlan énekes mellett két másik eredeti tagra épül: Gary Shea basszusgitárosra és Jimmy Waldo billentyűsre. A gitáros viszont új, így ez a negyedik Alcatrazz-album a negyedik gitárossal a felállásban. Az album ősi neoklasszikus mészárlásáért felelős központi gitáros szerep ezúttal a kiváló Joe Stumpra hárult, aki mindenben megfelelt a feladatnak, hiszen a „Born Innocent” teljes tartalmával teljesen hitelesen kapcsolódik a nyolcvanas években megjelent három lemezhez. A produkció más: élőbb, organikusabb és tömörebb, zizegő szintetizátorszólamok nélkül, több Hammond-színezettel.
A „Born Innocent” albumon különleges vendégként épp a nyitó címadó dalban bukkan fel Bonnet régi jó haverja, Chris Impellitteri gitáros, akivel Bonnet az Impellitteri révén került kapcsolatba. A dal Chris arpeggióinak kiemelkedő össztüzével nemcsak lenyűgöz, hanem arra is utal, hogy gond nélkül ott lehetne bármelyik Impellitteri-albumon, amelyen Graham Bonnet énekelt. Ez nem is meglepő, hiszen a számot éppen Chris írta. A romboló nyitány tehát egy pillanat alatt elállítja a lélegzetünket. Az albumon közreműködik a néhai Bob Kulick is, aki az „I Am The King” című dalt írta, és abban gitározik is. A japán gitárvirtuóz, Nozomu Wakai a „Finn McCool” című számban mutat meg néhány elképesztő gitáros vadságot. Itt van Steve Vai is, aki a „Dirty Like the City” szerzője, és jellegzetes szólóbélyegét nyomja rá. A „Something That I Am Missing” és a „Warth Lane” dalokat a kiváló olasz zeneszerző és multiinstrumentalista, Dario Mollo írta, aki egyébként a klasszikus hard rock örökségének felfrissítésében szakértő, amit a Tony Martinnal, Glenn Hughes-zal és éppen Graham Bonnet-tel közös projektek is bizonyítanak. A „Paper Flags” gitárszólóját maga a fenséges Jeff Waters játszotta, a kanadai Annihilator thrash metal zenekarból. D. Kendall Jones írta a „We Still Remember” című dalt, és gitározott is benne. Ez a névsor már önmagában garancia arra a rendkívüli színességre, amit a „Born Innocent” hoz. Fontos az ötletgazdagság is. Mindössze 13 dal van, ami nem is kevés.
Mégis, az albumon nincs semmi ok a csüggedésre. Nagy oktánszámú elektromosság duzzad benne, amit a gitárosok mennyei teljesítménye hoz, és persze őfelsége, Graham Bonnet rendkívül áthatoló, szenvedélyes és jellegzetes hangja, amely érett korában is több mint tisztességesen tartja magát. Mindez rendben van, ha az albumot a rajongó szemüvegén keresztül írjuk le. Vagyis a kritika e része tökéletesen megállja a helyét, ha rajongó vagy. Mert éppen Bonnet jellegzetes éneke, a gyakran áttekinthetetlenül zúdított, ultraszonikusan gyors, nem klasszikusan faragott szólózás össztüzével kombinálva, kifejezetten kikezdheti az ember idegeit. Népiesen szólva „fárasztó”, mert a produktum egyszerűen túlterhelt. Még túlságosan is pazar és túlzó, és pontosan ez veheti el sokak kedvét az Alcatrazz hallgatásától. Ez az album sem kivétel. Akinek az Alcatrazz eddig sem tetszett, annak most sem fog. Ez fix. A „Born Innocent” viszont kötelező darab a zenekar minden rajongójának! Két alapvető okból. Egyrészt mert hiteles folytatása a 34 évvel ezelőtti történetnek, másrészt mert átkozottul jó album. Az elejétől a végéig. Ördögien éles, szellemes, az eltérő, lélegzetelállító kitérőkkel teli. Valami még mindig működik: a frázis és a dallam. A frazírozás egyértelműen domináns, a dallamok fejlődése pedig a jellegzetes refrénekben éri el a csúcsát. Vagyis a „Born Innocent” továbbra is elsősorban klasszikus hard rock album. És mivel az Alcatrazz fedélzetén ott a parancsnok, Bonnet, az új lemez is feleleveníti az Alcatrazz-féle dalszerzés klasszikus megközelítését. Ez pedig a termék lényege. Hetven fölött, jócskán túl rajta, Graham Bonnet nagyon jól megőrzött énekhangja, amelyben még mindig van elég frissesség, robbanékonyság és mindenekelőtt meggyőző szenvedély, az új Alcatrazz-történet központi szereplője. Az ének persze nem sistereg az ifjúi frissességtől, de megvan benne az áhított jellegzetesség, amelyet Bonnet egyedi énekes tartása generál. Ezúttal kevesebb torokhanggal és több tiszta zenei vonallal. A legendás énekes magas szinten végezte a dolgát.
Joe Stump sem feltétlen shredder, hanem tud „megállni” is, és dinamikus fordulatokat sorakoztatni több tömör „játékossággal”. Összességében Stump rendkívüli változatosságot, nagy találékonyságot és a várakozásoknak megfelelően az akrobatikus megoldások egész tárházát mutatja, ami garancia arra, hogy a „Born Innocent” album semmiképp sem lehet unalmas.
A borító oldschool. Rögtön tudod, hogy a „Born Innocent” élő kövület. Már a motívumot és a borító kialakítását nézve is. Rácsokon át nézünk a híres börtönszigetre, amelyről a zenekar a nevét kapta. Tehát rácsokon át nézel egy börtönre, ami valamiképp azt szimbolizálja, hogy mindannyian fogvatartottak vagyunk. Az ártatlanságot a bölcsőnkbe tették. Szabadnak születsz tehát. Szabályszerűen. De mivel kontroll alatt kell tartani téged, valamilyen értelemben börtönben vagy. Egész életedben. A mozgásod korlátozott, a céljaid elérésének és megvalósításának hatóköre is korlátozott. Valami neked van szánva, de az életedben sok minden nem fog megvalósulni, mert egyszerűen kontroll alatt vagy. Börtönben. Ártatlanul születve eladósodsz, amikor elfogadod a játékszabályokat, hogy a rendszer gondosan kézben tartson.
Egy biztos: a vén rókák tudják, hogyan kell bánni a dolgokkal. És 34 év után az új Alcatrazz-album könnyedén visszakapcsolódott az 1986-os hangzáshoz. A fedélzeten a parancsnokkal, az ikonikus rockénekes Graham Bonnet-tel és kiváló gitárosok egész seregével egy rendkívül színes neoklasszikus „mészárlást” kapunk, ami remekül egyensúlyoz a klasszikus hard rock és a heavy metal határvonalán!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Born Innocent
2. Polar Bear
3. Finn McCool
4. We Still Remember
5. London 1666
6. Dirty Like The City
7. I Am The King
8. Something That I Am Missing
9. Paper Flags
10. The Wound Is Open
11. Body Beautiful
12. Warth Lane
13. For Tony
Az Alcatrazz felállása:
Graham Bonnet – ének
Joe Stump – gitár
Jimmy Waldo – billentyűs hangszerek
Gary Shea – basszusgitár
Mark Benquechea – dob
Vendégzenészek:
Chris Impellitteri – gitár az 1. számon
Nozomu Wakai – gitár a 3. számon
D. Kendall Jones – gitár a 4. számon
Steve Vai – gitár a 6. számon
Bob Kulick (R.I.P., 2020) – gitár a 7. számon
Dario Mollo – gitár a 8. és a 12. számon
Jeff Waters – gitár a 9. számon
Don Van Stavern (Riot V) – basszusgitár az 1., 2., 3., 5., 6. és 9. számon
