Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Lignano Sabbiadoro / Arena Alpe Adria / Olaszország
A koncert dátuma: 2017. június 15.
Látogatók száma: 750
Jegyár: 28,75€
Bár tavaly nyáron a közeli Zágrábban is játszottak, és júliusban a Laškóban rendezett idei Pivo in cvetje fesztiválon is fellépnek, egyszerűen kötelező volt még egy hónappal korábban elugrani, hogy megnézzük, milyen színpadi formában vannak a karizmatikus ausztrál rock’n’roll csirkefogók és rövidnadrágosok, az Airbourne tagjai. Az olasz tengerparti üdülőváros, Lignano Sabbiadoro elképesztően kellemes és szimpatikus koncertszínhelyén, az Arena Alpe Adriában léptek fel. Pontosan tizenöt éve annak, hogy e koncertbeszámoló szerzője először látta a Motörheadet, 2002. június 15-én a stájerországi Grácban. Mellesleg az Airbourne az európai nyári fesztiválturné egyik dalát a halhatatlan legendának, a nagyszerű és páratlan Lemmynek ajánlja.
A zenekar, amely jó tizenkét éve „szolgál” a színtéren, 2016 novemberében adta ki új stúdióalbumát „Breakin’ Outta Hell” címmel. Ezen is hűen követi idősebb honfitársaik, a rock’n’roll egyik úttörő formációja, az AC/DC életművének és szellemiségének örökségét. Márpedig ahol az AC/DC a közelben van, ott mindig ott van a Rose Tattoo is. A nemzetközi sikerig az Airbourne-nak eleinte keményen meg kellett dolgoznia. A sikerhez az is hozzájárult, hogy szilárd baráti társaság áll mögötte, a felállás pedig a zenekar működése alatt gyakorlatilag nem változott. Idén áprilisban viszont a banda hivatalosan bejelentette, hogy a hosszú ideje ritmusgitározó David Roadst új tag váltotta: Harri „The Riff Doctor” Harrison.
Az Airbourne fellépése Lignanóban az egyik ritka alkalom volt idén nyáron, amikor a zenekar nem fesztiválprogram részeként, hanem önálló koncerten játszott. Az Airbourne előtt viszont az olasz rock’n’roll csődörök kaptak lehetőséget, akik Pordenone tartományból (Casarsa della Delizia) érkeztek, és Fake Idols a nevük. Ugyanők lépnek fel az idei Rock Camp Summer Music fesztiválon is, egy kőhajításnyira Trieszttől (Trebče, Opčine mellett). A zenekar kifejezetten jól összecsiszolt, összehangolt kvintettként mutatkozott be. Hangzását két mélyre hangolt, zsírosan morgó Gibson Les Paul gitár, átütő és recsegő basszus, erőteljes, határozott ritmusütések és kacér vezérritmusok, valamint dühös, torkos, arrogáns ének adja. A banda 2014-ben adta ki azonos című stúdióelső lemezét, a lignanói fellépést az Airbourne előtt pedig arra használta, hogy bemutassa a 2016-ban megjelent aktuális folytatást, a „Witness”-t. Ez utóbbiról hallottunk egy igen sikerült feldolgozást is a The Chemical Brothers Go című számából, valamint a saját szerzeményeket, az I Am Fake-et és a Mad Fallt. Érezhető, hogy a banda a viszonylag rövid pályafutás ellenére kiválóan összeszokott, és már nagyobb színpadokon is játszott, többek között a Gods of Metal fesztiválon. A hangzásban a gitárokat lehetett volna egy kicsit feltekerni a koncert alatt, ami főleg a kevésbé hallható szólóknál látszott meg, de panaszra nincs ok. Rendkívüli mozgás, dinamika, a tagok folyamatos futkosása jobbra-balra a színpadon, és együttműködés a közönséggel. A közönség már nagyon jól ismeri a dalokat, a Fake Idols pedig komoly támogatást kapott, amikor a nézők velük együtt énekelték a versszakokat. Kiváló bemelegítés volt tehát. Az angol szövegeket is magabiztosan, magas szinten adták elő, ami az olasz zenekaroknak mindig fejfájást okoz.
Fél tízkor aztán az Airbourne vette birtokba a színpadot. Ez a banda nemcsak az új rock’n’roll-generáció hírnöke, hanem kiváló (legalábbis részleges) vigasz mindazoknak, akik élőben hallgatnák az AC/DC-t, de ezt sajnos (nagy valószínűséggel) soha többé nem fogják megélni. A Szlovéniából érkezett szép számú közönség, főleg a goriškai vidékről, is üdvözölte a vagány ausztrálokat, amikor színpadra léptek. Természetesen minden szem a hihetetlen Joel O’Keeffe-ra szegeződött. Nem is lepett meg, hogy a fő fehér fényű reflektor az egész koncert alatt csak őt követte. Valóban ő az a központi láncszem, aki egyben tartja az Airbourne-t. Az igazi színpadi ördögfióka megállás nélkül hihetetlen mennyiségű energiát szór szét! Kiizzadt belőle minden, ami csak kiizzadható. Újabb rendkívül magas színvonalú koncertet énekelt végig, tollkönnyedséggel és átható visítással, amely azonban egy kicsit mélyebb sávokat is képes kipréselni, mint példaképei, Bon Scott és Brian Johnson. A dühöngő, felbőszült férfi közben szólózott, és folyamatos beszólásaival szorosan maga mellett tartotta a közönséget. Valójában minden körülötte forgott. Az Arena Alpe Adria ezen az estén alig félig telt meg, mondjuk úgy, hogy körülbelül 700 néző volt bent, de köztük szép csomó a legfelfokozottabb hangulatú rajongó, akik hevesen együtt mozogtak a zenekarral. Ennek megfelelően rázkódtak az első sorok, főleg a banda megingathatatlan slágereinél: a záró Runnin’ Wild, a Live It Up, az It’s All For Rock’N’Roll (ezt Joel Lemmynek ajánlotta – ő ugyanis szerepelt a zenekar ehhez a számhoz készült videóklipjében), a No Way But The Hard Way és a Stand Up For Rock ‘N’ Roll alatt. Nem maradt el az óriási reflektoros színjáték sem, amellyel Joel a közönséget világította meg, és a légiriadó-szirénázás sem a kötelező ráadás felvezetésénél, amiről Joel testvére, a zenekar dobosa, Ryan O’Keeffe gondoskodott.
Nincs mit tagadni! Kiváló koncert volt. Az elejétől a végéig a rock’n’roll ősi riffjeinek óriási vulkáni kitörése hullámának tetején száguldott, természetesen másodlagosan átdolgozva és ismét magabiztosan tálalva. Pontosan úgy, ahogy az új rock’n’roll-újjáélesztők nemzedéke csinálja, köztük az Airbourne is. Ez az. Az ember ugyan még egy-két dalt elvárt volna, de mindegy. Meghívás mindenkinek: július közepén feltétlenül nézzétek meg az Airbourne-t a Pivo in cvetje fesztiválon. Laškóban, természetesen!
Setlista
AIRBOURNE:
1. Ready To Rock
2. Too Much, Too Young, Too Fast
3. Rivalry
4. Down On You
5. Cheap Wine And Cheaper Women
6. Girls In Black
7. It’s All For Rock ‘N’ Roll
8. Breakin’ Outta Hell
9. No Way But The Hard Way
10. Stand Up For Rock ‘N’ Roll
—ráadás—
11. Live It Up
12. Runnin’ Wild
Képgaléria
