Helyszín: Lignano Sabbiadoro / Arena Alpe Adria / Olaszország
Dátum: szerda, 2017. 06. 15.
Bár tavaly nyáron a közeli Zágrábban is fellépett, és július közepén az idei Pivo in cvetje fesztiválon is játszik Laškóban, mégis kötelező volt egy hónappal korábban elugrani, hogy megnézzük a karizmatikus ausztrál rock’n’roll csibészek, a rövidnadrágos Airbourne színpadi formáját. Egy hihetetlenül kellemes és szimpatikus koncerthelyszínen léptek fel ugyanis, Lignano Sabbiadoro olasz nyaralóvárosban, az Arena Alpe Adriában. Pontosan tizenöt éve annak, hogy a koncertbeszámoló szerzője először látta a Motörheadet, 2002. 06. 15-én az ausztriai Grácban. Mellesleg az Airbourne az aktuális európai nyári fesztiválturné egyik dalát a halhatatlan legendának, a nagyszerű és egyetlen Lemmynek ajánlja.
A színtéren már jó tizenkét éve „szolgáló” zenekar 2016 novemberében adta ki új stúdióalbumát, a „Breakin’ Outta Hell”-t, amelyen továbbra is hűen az idősebb honfitársaik, az egyik úttörő rock’n’roll formáció, az AC/DC alakja és munkássága inspirálja őket. Márpedig ahol az AC/DC a közelben van, ott mindig a Rose Tattoo is. Hogy eljussanak a nemzetközi sikerig, az Airbourne-nak eleinte keményen kellett dolgoznia. A sikerhez hozzájárult a szilárd összetartás is, a felállás ugyanis gyakorlatilag nem változott a zenekar egész működése alatt. Idén áprilisban viszont a banda hivatalosan bejelentette, hogy a hosszú ideje ritmusgitárosként játszó David Roadst új tag váltotta: Harri „The Riff Doctor” Harrison.
A lignanói koncert az Airbourne idei nyarának egyik ritka alkalma volt, amikor nem fesztiválprogram részeként, hanem önálló koncerten léptek fel. Az Airbourne előtt azonban megkapták a lehetőséget az olasz rock’n’roll csődörök is, a Pordenone tartományban (Casarsa della Delizia) élő Fake Idols. Ők ugyanazok a Fake Idols, akik az idei Rock Camp Summer Music fesztiválon is fellépnek, egy kőhajításnyira Trieszttől (Trebče pri Opčinah). A zenekar kiválóan összecsiszolt és behangolt kvintettként mutatkozott be. Két zsírosan morajló Gibson Les Paul gitár mélyebb hangolása, átütő és zörgő basszus, erőteljes, kemény ritmusütések a kacér vezérritmusok mögött, valamint dühös, torokból jövő, fűszeres és arrogáns ének adja a hangzásukat. A banda 2014-ben adta ki azonos című stúdiódebütjét, a lignanói Airbourne előtti fellépést pedig a 2016-ban megjelent aktuális stúdióutód, a „Witness” bemutatására használta. Erről hallottunk egy különösen szerencsés feldolgozást is a The Chemical Brothers eredetijéből, Go címmel, valamint a saját szerzeményeket, az I Am Fake-et és a Mad Fallt. Érezhető, hogy a zenekar a viszonylag rövid pályafutás ellenére kiválóan összeszokott, és már nagyobb helyszíneken is játszott, többek között a Gods of Metal fesztiválon. A hangzásban kicsit följebb lehetett volna tekerni a gitárokat a koncert alatt, ami főleg a kevésbé hallható szólókon látszott meg, egyébként viszont nincs egy szavunk sem. Kiváló mozgás, dinamika, a tagok szüntelen futkosása balra-jobbra a színpadon, és állandó kapcsolat a közönséggel. A közönség már nagyon jól ismeri a dalokat, és a Fake Idols sok biztatást kapott, amikor a nézők velük együtt énekelték a versszakokat. Kiváló bemelegítés tehát. Az angol szövegeket is magabiztosan, magas színvonalon énekelték, ami az olasz zenekaroknak mindig fejtörést okoz.
Fél tízkor aztán az Airbourne indult a színpad lerombolására. Ez a zenekar nemcsak az új rock’n’roll nemzedék hírnöke, hanem kiváló (legalábbis részleges) vigasz is mindazoknak, akik szeretnék élőben hallani az AC/DC-t, de ez (nagy valószínűséggel) már (soha többé) nem adatik meg nekik. A Szlovéniából érkezett szép számú közönség, főleg a goriškai vidékről, szintén üdvözölte a deli ausztrálokat a színpadra lépéskor. Természetesen minden szem a hihetetlen Joel O’Keeffe-re szegeződött. Nem is volt meglepő, hogy a fő, fehér fényű reflektor a koncert alatt csak őt kereste. Valóban ő a csapat fő összekötő kapcsa, aki talpon tartja az Airbourne-t. Igazi színpadi ördögfióka, aki végig hihetetlen mennyiségű energiát szór magából! Annyira átizzadt, amennyire csak lehet. Újabb rendkívül magas színvonalú koncertet énekelt végig, tollpihe-könnyedséggel és átható sikoltozással, amely azonban csak valamivel több mély hangot képes kipréselni, mint példaképei, Bon Scott és Brian Johnson. A dühöngő, felhergelt férfi közben szólózott, és folyamatos megjegyzéseivel szorosan maga mellett tartotta a közönséget. Valóban minden körülötte forgott. Az Arena Alpe Adria azon az estén alig telt meg félig, mondjuk úgy 700 néző lehetett bent, de köztük szép csokor a legfelhevültebbekből, akik viharosan együtt mozogtak a zenekarral. Ennek megfelelően remegtek az első sorok, főleg a banda törhetetlen slágereinél, vagyis a záró Runnin’ Wild, Live It Up, It’s All For Rock’N’Roll (ezt Joel Lemmynek ajánlotta – ő ugyanis szerepelt a zenekar ehhez a dalhoz készült videójában), No Way But The Hard Way és Stand Up For Rock ‘N’ Roll alatt. Nem maradt el a színház sem az óriási reflektorral, amellyel Joel a közönséget világította meg, és a légiriadó-szirénázás sem a kötelező ráadás felvezetésekor, amiről Joel testvére, a zenekar dobosa, Ryan O’Keeffe gondoskodott.
Nincs mit tenni! Kitűnő koncert. Elejétől a végéig az eredeti rock’n’roll riffek vulkánkitörésének óriáshullámán száguldott végig, természetesen másodlagosan adaptálva és újra magabiztosan tálalva. Pont úgy, ahogy ezt a rock’n’roll-revitalisták új nemzedéke műveli, köztük az Airbourne. Ennyi. Az ember ugyan még egy-két dalra számított volna, de ez van. Meghívó mindenkinek: az Airbourne-t idén július közepén feltétlenül nézzétek meg a Pivo in cvetje fesztiválon. Laškóban, természetesen!
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist:
1. Ready To Rock
2. Too Much, Too Young, Too Fast
3. Rivalry
4. Down On You
5. Cheap Wine And Cheaper Women
6. Girls In Black
7. It’s All For Rock ‘N’ Roll
8. Breakin’ Outta Hell
9. No Way But The Hard Way
10. Stnd Up For Rock ‘N’ Roll
—ráadás—
11. Live It Up
12. Runnin’ Wild
