Kiadó: Karisma Records
Megjelenés dátuma: 2020. 6. 19.
Produkció: Airbag
Az album hossza: 48.07 perc
Műfaj: Space Rock / Progressive Rock
Értékelés: 9.0/10
Vedd meg az albumot!
Mi az a tripes, álomszerű élmény, amely a zizegő szintik hullámzó szövedékével, az ismétlődő „hurkolással” és a nyögő, hosszan kicsengő gitárhangokkal édeskésen ezoterikus, transzcendentális (akár testen kívüli) állapotba repít? Szűkre szabott hajózás, amely a választott hangtájkép középső harmonikus regiszterét tölti ki, és még libabőrt is előcsal? Erre a választ nagyon jól ismerik a norvég space prog rockerek, az Airbag.
A nagyjából 15 éve működő zenekar – bár a kezdetei egészen 1994-ig nyúlnak vissza, és rengeteg tapasztalatot szerzett a Pink Floyd-tribute formáció, a The Pink Floyd Experience keretében is – idén tér vissza ötödik lemezével, az „A Day at the Beach”-csel.
Az albumot egy fenomenális borító vezeti fel, Hipgnosis-stílusban, amely rögtön a Porcupine Tree-t, a Pink Floydot és a Marilliont juttatja eszünkbe. Érdekes módon már a borítóra nézve kapunk egy első választ arra, mit várhatunk az új Airbag-kiadvány zenei tartalmától. Homokos strand fürdik a lédús naplementében, bőségesen teleszórva plüssmacikkal, amelyek nyakig belefúródtak a finom szemcsés homokba. Nagyon aktuális szimbolika annak fényében, amit az emberiség globális szinten most átél.
A nyitó Machines and Men jelzi, hogy az előző négy lemezhez képest stílusváltásra számíthatunk. A fokozatos bevezetés után, amelyet egy erősödő nyitóhang tart fenn, nem sokkal a két perc előtt a szám ritmikus meneteléssé alakul, amelyet a vendég basszusgitáros, a norvég progresszív rock együttes, a The Wobbler tagja, Kristian Karl Hultgren erős basszusa támaszt alá. A hipnózist a nyolcvanas évek alternatív rockjának „new wave” és akár „shoegaze” hozzáállása viszi tovább, ami az Airbag eddigi életművét ismerőket biztosan meglepi. Amit a nyitószám sejtet, az az új album többi részében megvalósul. Az Airbag az ötödik lemezén tehát eltávolodott a Pink Floyd megszállott másolásától, és valahogy mégiscsak megtalálta az igazi albumát. A sajátját. Az viszont érdekes, hogy a zenekar a megjelenés előtt előbb „visszalépett” kvintettből trióvá. Lehet, hogy ez még szükséges is volt ahhoz, hogy a banda érett módon kiszélesíthesse zenei művészetét.
Bjørn Riis, az ötletgazda és a csapat vezetője kétségkívül nyúl a tipikus „gilmouros” fogásokhoz, amelyek a címadó dal második felének lenyűgöző kifutásában emelkednek ki. Érdekes, hogy a „floydizmusok” inkább a „Divison Bell”-korszakra hajaznak, mint a Roger Waters-érára, amit a komponálási stílus és a modern produkció is okoz: ez utóbbiban a hangkép építőelemei közti kontrasztok kifejezetten felnagyítottak (felerősítettek). Ezért ezt az albumot fejhallgatóval kell hallgatni. Nyugodtan és élvezettel. Abban a jól ismert édes várakozásban, amikor eljutsz arra a pontra, hogy az album visszavonhatatlanul megragad, és a hangzásával teljesen rabul ejt.
Az Airbag mestere a szakmájának. Világos, egyszerű és szűkre szabott komponálási lépéseket tesz, amelyek nem tűrik a töredezettséget és a különc kísérletezős kitérőket, nehogy véletlenül az avant-prog mezejére tévedjenek. Az atonális figurákat ez a zenekar sosem viselte igazán jól, és most sem. Azzal, hogy elszakadt a Pink Floyd-hoz való túlzott hasonlóságtól, értelmes párhuzamok kerülnek előtérbe az alternatív rockból érkező előadókkal, például a Radiohead-del, a másik oldalon pedig akár a The Pineapple Thieffel, azzal a különbséggel, hogy az „A Day at the Beach” félreérthetetlenül töréspontot hoz a zenekar számára: végre megtalálta felismerhető stílusát és hangzását. Az album a zizegő szintetizátorfüggönyökön lebeg, amelyeket a ritmusszekció feszes kifejezésmódja, a programozott hurkok és az „echo delay” effektekkel rétegzett hangzás kontrasztosan támaszt alá, és ez együtt sűríti a megteremtett hangtájképeket. A melankólia kifejezett elemét tovább fokozza Asle Tostrup „megtört”, olykor már-már „összetört” hangja.
A kémia működik, és az album intenzíven megragad. Az első másodpercétől az utolsóig minden, csak nem vígjáték, az Airbag pedig ezzel új tájakra lép fejlődő művészetében. Nagy stílusban. Már ideje volt.
Számlista:
1. Machines and Men
2. A Day at the Beach (Part 1)
3. Into the Unknown
4. Sunsets
5. A Day at the Beach (Part 2)
6. Megalomaniac
Felállás:
Asle Tostrup – ének
Bjørn Riis – gitár
Henrik Fossum – dob
Vendégzenész:
Kristian Karl Hultgren – basszusgitár
