Előadó: Stevens, T.M.
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2007
Minden tekintetben pozitívan őrült basszusgitáros, a voodoo-csomagolású kanári, TM Stevens, akinek gyökerei Jamaicába nyúlnak vissza, ismét nagyszabásúan lenyűgöz! 6 éves szünet után ütős crossover bandájával, a Shocka Zooloóval új stúdiólemezzel tér vissza, „Africans In The Snow” címmel. Nagy tekintélyű fickó, akinek hírnevét a zenei üzlet legnagyobb pénzcsinálóival való közös munkái alapozták meg, a néhai James Browntól kezdve Joe Cockeren, Tina Turneren, Cyndi Lauperen, Billy Joelen, Little Stevenen és a The Pretendersen át. A Stevensnek Stevie Salasszal, Steve Vaijal, aztán Traversszel és Appice-szal való együttműködések sem idegenek, a színpadot pedig a legendás Miles Davisszel is megosztotta a pályája során. Egy olyan figura, akit minden fenntartás nélkül Tony Levin (King Crimson), Doug Wimbish (Living Colour) vagy Billy Sheehan (Devil’s Slingshot, Niacin, Steve Vai) mellé sorolunk.
Az album a felpörgetett, súlyos riffeknek hála határozottan metálos beütést kapott. A funk és a heavy metal egyesítését a „funk metal” műfaji kategóriába bepakoló fogalom az album lényegének nagy részét elkapja, de az „Africans In The Snow” sokkal, de sokkal többet kínál puszta funk metalnál. Persze, ezt a legtürelmetlenebbeknek, a kíváncsiaknak és a hitetleneknek mondom, a Living Colourral való összehasonlítások ebben az esetben teljesen helyénvalók, noha az Africans In The Snow teljesen egyedi lemez.
Előttünk áll egy 14 dalos album, megpakolva ezzel a művésszel kapcsolatban nagyjából a legjobbal, amit csak várhatunk. Egy ütős gyűjtemény, amit a legkönnyebb egyedi „crossover” albumként jellemezni, ahol a ritmusvonal erősen alá van rendelve a funk lüktetésének, amelyet metálosra hangolt riffgitár ölel körül, a motívumok változatosságában pedig rengeteg tér jut a hiteles érintkezésnek az afro etno souullal, a reggae-vel és a bluesszal. A Fight, Fight, Fight például kiemelkedik ebből, a soul, a blues, a funk és a metal hangsúlyos fúziójának különösen merész és szerencsés kombinációjával. TM Stevens mindenesetre az énekével uralkodik, amivel megint bizonyítja, hogy ezt a tudást nagyrészt a James Brownnál töltött tanulóévekből hozta magával (Stevens közreműködött Brown „Gravity” albumán). Hangja érdes, rendkívül robbanékony és átható. A versszakok sokszor dühös diktátumokként követik egymást, nyers kísérővokálokkal felszerelve, amelyek együtt gyakran az utcai bandák skandálására emlékeztetnek. Az albumon nem hiányzik a hiteles szövegelés a versszakokban. A refrénekben az éneklés dallamának zömét a soul-érintések, az afrikai etno dallamok érdekes keveréke adja, sőt még a Mississippi-deltablues morzsái is megtalálhatók benne, nyomokban adagolva. TM Stevens éneke James Brown metal funk változata. Képzeld el James Brownt, ahogy a Living Colourban énekel ingerült funk metal változatban. TM Stevens éneke kivételes. Végig dinamikusan hullámzik, és lenyűgöz az egyes versszakokba vitt átéléssel.
TM Stevens a basszusvonalak kivitelezésében megint tévedhetetlen. A 14 dal maradéktalanul követi a ritmikai és motívumbeli kompaktságot, amelyet a lemez egyedülálló, mindent átfogó „groove-jának” megalkotásához vezető győztes recept irányít. Ezeknek a fickóknak a vérükben van a „beat”! Ez a „beat drive” lehetővé teszi, hogy ha fejedre teszed a fülhallgatót, egy pillanat alatt kikapcsolj a ritmikai tökéletesség és a hangszerek közötti kommunikáció varázsától, amely a játékidő során rendkívül gördülékeny és átütő energiafolyamot gerjeszt, és ez játszi könnyedséggel borzongatja végig a gerincedet. A zenei stílusok rétegzettsége az „Africans In The Snow” esetében tényleg nem is lehetne jobban összerakva, hiszen olyan albumról van szó, ahol minden remekül kiegészíti és felerősíti egymást, így pedig valóban a legfontosabb elemek kerülnek előtérbe és kapnak hangsúlyt, amelyek a lemez említett monstruózus groove-ját hozzák.
Elképesztő, ahogy TM és a társai mesterien építik be a dalok formájába az igényesebb szólóteljesítményeket. TM olyan ügyesen oldotta meg ezt, hogy a bravúros szólózás és mindezek az apró kiegészítő ördögi trükkök és cikornyák, a basszusgitár mesterétől, pont megfelelő adagokban, pontosan ideális helyeken vannak a dalokban, ami mindenképpen igaz Michael Barnes gitárszólóira is, amelyek szívesen súrolják Vernon Reid (Living Colour) stílusát. A szellemes szemplézés (mintavételezés), amely a többi elemmel kombinálva hatékonyan megrajzolja és hangsúlyozza az albumon sokféle változatban áttűnő hangulati állapotokat, kiváló hangeffektusokon keresztül, egy további elem, amely nélkül ez az album egyszerűen nem lenne ilyen meggyőző az erényeiben. A fickók hatásos atmoszférikus fordulatokat is képesek összehozni a hangzás kifinomultságával, ami a popos-rockos felépítésű Tell Me The Truth-ban emelkedik ki, amely slágerpotenciált hordoz. Ehhez a hangulati kifinomultsághoz sokszor elég TM puha „zenélése” a basszuspartokon, ahol fretless változatokban a munkájának különösen visszavonhatatlanul kirántja a hallgató lábát a cipőjéből. A lágyan ringató beat és a dallamos afro melódia kombinációja remekül begyújt az Ayeahi című dalban, amely gond nélkül megállná a helyét a rádióhullámokon is. A következő pillanatban viszont a funk forráspontjának kitöréseitől veszélyesen megrázkódhat a talaj a lábad alatt. A ritmusvonallal való kísérletezés és játék mindenesetre a szükséges csipetnyi kiszámíthatatlanságot viszi a dalokba.
Ez az album kiváló módon mutatja be a végtelen hallgathatóság, a ragadozó beatek, a hangszeres összetettség és a fertőzően atmoszférikus groove tökéletes keverékét, amely egy rakás kiváló hangszeres játékos remek stúdiómulatságának gyümölcse, természetesen az élen a basszuspoharakkal, vagyis a basszusszörnnyel, az egyik jelenleg legjobb basszusgitárossal a világon, TM Stevensszel. Kivételes minőségű, tiszta, friss album, a szabad szellemű kísérletezés megzabolázatlan energiájával, amelyet értelmes formába, kompakt, nagyfeszültségű, motívumokban és ritmusban ütős egységbe zártak.Ez az album 2007-ben jelent meg, amikor az új lemezkiadásokon alig akad egyedi ötlet. Az „Africans In The Snow” pedig tele van szikrázó játékossággal, amely a gyermeki naivitás és őszinteség gyümölcse, amit TM Stevens mélyen magában hordoz, és ami egyedi albumot hoz a piacra. Olyan album, amilyen még nem volt, és már csak ezért is kötelező beszerezned!
Felállás
TM Stevens – ének, basszusgitár, billentyűk
MFA Kera – ének
C-Nice – ének
TC Tolliver – ének
Michael Barnes – gitár
Neil Zaza – gitár
Andrè Meyer – gitár, basszusgitár
Dominic Durham – billentyűk
Garry Sullivan – dob
Hani Alì – ének, ütőhangszerek
Carlos Izaguirre – ütőhangszerek
Akinola Famson – ütőhangszerek
Will Calhoun – dob, ütőhangszerek
Produkció
TM Stevens
Számlista
1. What (03:17)
2. Up (04:44)
3. Fight Fight Fight (04:45)
4. Gotta Get My Move On (03:44)
5. Afro Soul (03:42)
6. Tell Me The Truth (05:36)
7. Wake Up (05:04)
8. Why We Rock So Hard (It’s Our Roots) (05:54)
9. Mama Said (04:35)
10. We Will Never Do That Again (05:12)
11. Weird G ( 05:07)
12. Africans In The Snow (06:49)
13. Ayeahi (04:57)
14. Why We Rock So Hard (Raga Muffin Rootdown Remix) (04:11)
Játékidő: 66:52
