Előadó: Motörhead
Kiadó: Bronze Records
Megjelenés: 1980
Az Ace Of Spades kétségkívül minden idők egyik legjobb rock & roll albuma (hm, ha más nem, a három förtelmesen büdös cowboyt ábrázoló híres borítót bármelyik minden idők legpiszkosabb lemezei listáján rögtön a Claydermann-életmű legnagyobb slágereit tartalmazó válogatás után találod meg). Az Ace Of Spades-szel a Motörhead először tudta stúdióban megragadni monstrum színpadi erejének lényegét, amely a Szigetország-szerte tartott koncertjeikre mágnesként vonzotta a metálosokat, a punkokat, az őrülteket, valamint az angol királyi család konzervatívabb frakciójának szűkebb körét. Az Ace Of Spadec mindent tud, szóval ez egy ocsmány, vulgáris zenei vallomás, tele jó öreg rock n rollal, amelyet a tipikus angol agresszió minden varázsa felcsigázott.
Az Ace Of Spades, mint a legtöbb Motörhead-lemez, szemérmesen kezdődik, bájos nyugalommal, na jó, az igazat megvallva elviselhetetlen zúgással, ami egy 1940 októberének közepén London felett akcióban elkapott Junkers 88 ijesztő dallamosságára emlékeztet, és figyelmeztet a könyörtelen, borzalmas napalmlavinára, amely mindjárt rázúdul a mit sem sejtő fülzsírodra. Lemmy bandája nem ismer kegyelmet! A Live To Win-t valószínűleg a szenvedélyesen megizzadt, és így még állandóbban berendezkedett gulágkolonisták és más hasonló luxusdestinációk lakói értenék a legjobban, míg a Shoot You In The Back mélyebb jelentésének részletesebb magyarázatáért legjobb magától Trockij elvtárstól érdeklődni. A neandervölgyiek egész csillagzatának testhez álló a The Chase Is Better Than The Catch kiszámíthatatlansága és izgalma, ugyanakkor bőven marad hely a Motörhead szexuális vágyának perverz fitogtatására is, amiről a Love Me Like a Reptile költészete gondoskodik: a humor és az erotika tökéletes elegye, amely úgy tűnik, elsőre, minden szándékosság nélkül forradalmasítja a rock & roll fogalmát. Lemmy ezúttal is hihetetlen találékonyságával és a piszkos retorikája szórakoztató erejével győz meg, ami sosem hangzott még ilyen mocskosan, előtte sem, utána sem (ehhez a szentségtelen alakhoz csak évekkel később kerül a legközelebb az egyébként jóval híresebb Orgasmatron).
Az album folytatása legalábbis a keményen diktált tempót illetően semmilyen engedményt nem tesz. A Fast And Loose, a Fire Fire, a Jailbait, mind a három felejthetetlen „motoros” gyöngyszem büszkén dacol a Bite The Bullet gátlástalanságával, és mellettük a (We Are) The Road Crew bizonyul a legérzelmesebbnek: Lemmy hódolata a hűséges roadie-csapatnak és minden túlterhelt backstage-groupie-nak, amelynél a nyugtatók aranytartalékából az utolsó szemig be kell majd vetned a készletet. De vigyázz, nem túl korán! A csodás lövészárok-siralmak színes sorának utolsó darabja a The Hammer, amellyel Lemmy és társasága még utoljára a falhoz szögez minket, amit az ilyen intenzív, romlott és őszinte gonosz szándék-demonstráció mellett persze semmiképp sem lehet a szemükre vetni. Dicsőség!
Felállás
Lemmy Kilmister: basszusgitár, ének
Eddie »Fast« Clarke: gitár
»Philty Animal« Taylor: dob
Produkció
Vic »Chairman« Maile
Számlista
1.Ace Of Spades
2.Love Me Like A Reptile
3.Shoot You In The Back
4.Live To Win
5.Fast And Loose
6.(We Are) The Road Crew
7.Fire Fire
8.Jailbait
9.Dance
10.Bite The Bullet
11.The Chase Is Better Than The Catch
12.The Hammer
Az album hossza: 36.48
