Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gilmour, David
Kiadó: Harvest Records
Megjelenés: 1984
Játékidő: 45:18
Értékelés: 3.5/5
A híres Pink Floyd-gitáros és énekes, David Gilmour 1984-ben már a torkáig volt volt cimborája, Roger Waters basszusgitáros/énekes önkényes allűrjeivel, így alig várta, hogy az 1978-as remek szólódebütje után ismét a saját karrierjének szentelhesse magát. Waters az utolsó Pink Floyd-albumot, a „The Final Cut”-ot (1983) sok szempontból szólólemezként építette fel, Gilmournak és Nick Mason dobosnak pedig csupán kísérő szerepet szánt, amit a két utóbbi végtelenül apatikusan fogadott el. Gilmour állítólag meg akarta győzni Warterst, hogy hagyjon neki több teret a szerzői munkában, de a kultikus basszusgitáros/énekes ambiciózus lendületében addigra már megírta a „The Final Cut” anyagának nagy részét. Ezt – iróniával szólva Gilmour biztatására is – Pink Floyd-albumként adta ki, noha David hamar rájött, hogy Roger rendkívül személyes koncepcióprojektjéről van szó, ami egyre jobban fárasztotta és untatta.
Amikor a Pink Floyd további sorsa hajszálon függött, Gilmour úgy döntött, kicsit felfrissíti a karrierjét, és felveszi második szólóalbumát, az „About Face”-t. A produkcióban régi munkatársa, a híres producer, hangszerelő és billentyűs, Bob Ezrin segített neki, így kesztyűt dobott Watersnek, aki két hónappal később jelentette meg szólódebütjét, a „The Pros and Cons of Hitch Hiking”-et (1984). Két dalon, a funkys pop-rockos „All Lovers Are Deranged”-en és az orgonával megbolondított balladán, a „Love On the Air”-en Gilmour régi barátjával, a legendás The Who-gitáros Pete Townshenddel dolgozott együtt, aki mindkét szöveget írta, a legtöbb számban pedig szép számú kiváló zenésztárs segítette, például a Toto dobosa, Jeff Porcaro, a rendkívül nagyra becsült basszusgitáros, Pino Palladino, a legendás Deep Purple-billentyűs, Jon Lord és a sokoldalú Steve Winwood, hogy csak néhányat említsünk. A zenekari hangszerelésekért a vendég Nemzeti Filharmonikus Zenekar felelt.
Az „About Face” szövegei – a két Townshend-számot és az alkalmi „felvillanásokat” leszámítva – nem épp mély intellektus termékei voltak, David pedig jól tudta, hogy ezen a téren nem versenyezhet Rogerrel, ezért annál inkább igyekezett kitűnni zeneszerzőként és hangszerelőként, valamint egyedi hangú énekesként és gitárvirtuózként, ahol mindig is a legerősebb volt. David, akinek gitárszólói gyakran az egyes kompozíciók fő attrakciói, mára, amikor jócskán eltávolodott ettől az irányvonaltól, az „About Face”-t újrahallgatva valószínűleg nem lehet túl elragadtatott, hiszen ez a progresszív rock, a pop rock és a kemény rock nagyon szolid keveréke, egy korának lenyomata, tipikus nyolcvanas évekbeli produkciós pecséttel és sok, az akkori szintetizátor-technológiából fakadó hatással.
A nyitódal, az „Until We Sleep” egyben messze a lemez leggyengébb száma, mert szintetikus és eléggé egysíkú ritmikája miatt nagyon rosszul állta ki az idő próbáját, David éneke pedig a produkcióban úgy szól, mintha egy visszhangkamrában vették volna fel. Jóval jobb, és kissé Gilmour későbbi Pink Floyd-os vállalkozásaira emlékeztet a „Murder” intelligens basszusgitár-improvizációival és ragyogó orgonavariációival, a szöveget pedig David a brutálisan meggyilkolt John Lennonnak ajánlotta, aki egyik fő zenei példaképe volt. Nem meglepő, hogy a két említett Townshend-szöveges dal a teljes album csúcspontjai közé tartozik, és ugyanez igaz a meglehetősen kereskedelmi irányú „Blue Light”-ra is, amely úgy szól, mint a Gilmour-korszakos Pink Floyd és egy big band közelebbi találkozása, és szinte diszkóritmikus árnyalatokat is tartalmaz.
Az „Out of the Blue” eleinte gyengéd, később drámai power ballada, amilyeneket David zenei pályája során szívesen írt, és ahol az énekének melankóliája különösen érvényesül. A zenekari hangulatú „You Know I’m Right”, az album legsikeresebb kislemeze – ami szimfoprog jellegét tekintve elég meglepő –, szintén igen melankolikus lüktetésű, érzelmes gitárfrázisokkal és nosztalgikus énekkel, a refrénben pedig David szokatlanul magas énekhangokat is elér. A pásztori hangulatú „Cruise” rendkívül barátságos kis szerzemény kellemes folk hangszereléssel, Daviddel az énekesi szerepet tekintve a legpozitívabb közegében, a szám vége felé pedig váratlan átalakuláson megy át folkból reggae ritmusokba. A szimfonikus instrumentális „Let’s Get Metaphysical”, amely pompázatos zenekari hangszereléseket és buja gitárszólót tartalmaz, valamint a csendéletszerű „Near the End”, ahol David különleges hangi melegsége áll előtérben, hangulati szempontból nagyon hatásos zárást ad az albumnak.
Az „About Face” hallgatása közben – amely nem valami (nem)várt remekmű volt, hanem „csak” egy nagyon szolid lemez, ami megerősítette, hogy a kultikus gitáros/énekes remekül megáll a saját lábán – gyakran érezni, hogy Gilmour irtózatosan élvezte, hogy hosszú idő után végre újra új zenét írhat a Pink Floyd akkori korlátain kívül, így nem csoda, hogy hamar lecsapott a nagy lehetőségre, amikor Waters „végső vágása” után az megjelent. A bíróságon vívott fáradságos, de számára győztes összecsapás után Gilmour Masonnel szövetségben átvette a Pink Floyd jövőjének gyeplőjét, következő szólóalbumáig, az „On an Island”-ig (2006) pedig nem kevesebb, mint huszonkét évnek kellett eltelnie.
Felállás
David Gilmour – gitár, ének, basszusgitár
Jeff Porcaro – dob, ütőhangszerek
Pino Palladino – basszusgitár
Ian Kewley – Hammond-orgona, zongora
VENDÉGZENÉSZEK:
Steve Winwood – zongora, orgona
Anne Dudley – szintetizátor
Bob Ezrin – billentyűs hangszerek
Luis Jardim – ütőhangszerek
Ray Cooper – ütőhangszerek
Jon Lord – szintetizátor
The Kick Horns (Roddy Lorimer, Barbara Snow, Tim Sanders, Simon Clerk) – fúvósok
Vicki Brown – kísérővokál
Sam Brown – kísérővokál
Mickey Feat – kísérővokál
Roy Harper – kísérővokál
Steve Rance – Fairlight-programozás
The National philharmonic Orchestra
Micheal Kamen – zenekari hangszerelő
Produkció
Bob Ezrin és David Gilmour
Dallista
1. Until We Sleep (5:12)
2. Murder (4:58)
3. Love On the Air (4:18)
4. Blue Light (4:35)
5. Out of the Blue (3:36)
6. All Lovers are Deranged (3:14)
7. You Know I’m Right (5:04)
8. Cruise (4:39)
9. Let’s Get Metaphysical (4:09)
10. Near the End (5:43)
