A Voodoo Circle promóciós koncerten Münchenben (2009)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Garage DeLuxe / München / Németország
A koncert dátuma: 2009. március 14.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 8,00€

A Voodoo Circle egy stúdióprojektből kinőtt zenekar, amely tavaly adta ki azonos című stúdiódebütálását. A projekt és az album ötletgazdája és megalkotója a Silent Force gitárosa, Alex Beyrodt. A fickó sokoldalú zenei felkészültségéről és virtuozitásáról ismert, a Voodoo Circle pedig a hard rockban rejlő lehetőségeinek megtestesítője. A nyom, amelyet Richie Blackmore hagyott a nyomában érkező gitárosgenerációkon, minden, csak nem elhanyagolható. Beyrodtot is alaposan megérintette, és a Voodoo Circle ezt a hozzáállásában, amely sokszor szívesen merít a klasszikus Rainbow-ból, semmiképp sem titkolja. Ez természetesen rögtön felhozza a „német Rising Force” emlegetését is, hiszen Beyrodt nemcsak a szólózás stílusában, hanem már a puszta külsőségekben, a krémszínű Stratocasterrel a kezében is szívesen átvesz némi „yngwie-eskét”.

Ha az ember ilyen zenei „elhajlásnak” áll keresztapjául, kell egy kiváló csapat, amely biztos hátteret nyújt a gitáros kiruccanásokhoz. Beyrodt a Voodoo Circle zászlaja alá hozta hát régi barátját még a Sinner-korszakból, Mat Sinnert, aki a basszusgitárt vette kézbe, a sokoldalú dobost, Mel Gaynort, aki olyan nevek mellett edződött, mint Tina Turner, Elton John és a Simple Minds, a rutinos billentyűst, Jimmy Kresicet, aki jelenleg a volt Toto-gitáros Steve Lukatherrel és a Dream Theater billentyűsével, Jordan Rudess-szel közös projekten dolgozik, az erőt, a robbanékonyságot és azt a tekintélyt pedig, amelyet az ilyen „mutasd, mit tudsz” felállásokban a nagy egók szikrázása közepette meg kell teremteni, a Voodoo Circle-ben a kiváló Pink Cream 69-énekes, David Readman hozza.

A Garage DeLuxe zenei klub, ahol a szombatok a rockkoncerteké. Azon a szombaton, amely a Voodoo Circle-re jutott, az előzetes bemelegítést a feltörekvő fiatal németek, a Kama Sutra 69 vállalták. 45 perc alatt kiváló hangzást teremtettek a klubtérben, kidolgozott, egységes és összeszokott műsort adtak, amiből látszott, hogy a srácok már szép csomó tapasztalatot gyűjtöttek, otthonosan mozognak a színpadon, és senkitől sem félnek. A klubban 30 ember üldögélt, különösebb féktelenségnek nem sok jelét mutatták. Egy szombati napon ez amúgy szépen megmutatkozhatott volna. A Kama Sutra 69 100%-ban kihasználta a lehetőséget. Mind a négy tag remekül kiegészítette egymást. Erősen groove-os hangzást nyújtottak, hihetetlenül dinamikus, helyenként funkys ritmusszekcióval, amely fölött óriási gitár üvöltött, modern, disszonánsan szétkent torzítással, ami remekül kitöltötte a hangképet. Mindezek fölött a zenekar mondanivalóját meggyőző ének foglalta össze, kidolgozott, átélt színpadi játékkal, az előadás pedig a színpadi mozdulatait és sóhajait a grunge-csalódottságtól a rockabilly-önelégültségig merítette. A Kama Sutra 69 olyan zenekar, amely láthatóan tudja, mit akar, és irigylésre méltó potenciált hordoz.

A Voodoo Circle mindössze fél órával a fellépés előtt érkezett meg. Egyenesen Kölnből jöttek. Természetesen csak a legszükségesebb felszerelést hozták magukkal, vagyis a gitárokat. A klub hangosítására játszottak, a klub dobfelszerelését használták, a billentyűk pedig szintén a klubban várták őket.

A rutinos zenészek mindössze egyórás műsort adtak. Arra számítottam, hogy az egész „Vodoo Circle” albumot eljátsszák, de sajnos nem így történt. A debütalbum anyagába beleszőttek néhány feldolgozást, amelyek a népnek szórakozást, a fellépőknek pedig újabb ürügyet jelentettek a színpadi lazításra. A „Voodoo Circle” egyébként a 2008-ban megjelent német, klasszikus irányultságú hard rock egyik érdekesebb új lemeze. Beyrodt persze hamar megmutatta, hogy ő a zenekar hajtómotorja, hiszen általában az ő szólói jelentették a saját számok legizgalmasabb pillanatait. A urak mégis bevált módon fűszerezték meg a repertoárt Krawitz adrenalinos slágerével, az Are You Gonna Go My Way-jel, amely az igazat megvallva nem igazán illett a „Voodoo Circle” debütalbum klasszikusan szimfonikus hangszerelésű saját számai közé. Ellentétben ezzel a számmal, a Mistreated és a Little Wing szerepét ügyesebben oldották meg: az eredetikkel természetesen nem összehasonlítható, harmadosztályú, de a Voodoo Circle-tagok hosszú múltú tapasztalatának és rutinjának megfelelően teljesen méltóan előadott változatok voltak. Érezni lehetett, hogy a fiúk nem sokat léptek még fel ebben a felállásban. Néhányszor megingott David az éneknél, amikor az énekkel akarta vinni tovább a dalt, és például csak az utolsó pillanatban tartotta vissza magát, amikor Gaynor úgy döntött, hogy egy átvezetésnél egy rövidebb dobbetéttel „széttöri” a számot. De magabiztossággal és gazdag tapasztalattal könnyedén megbirkóztak ezzel a „kihívással”.

A Voodoo Circle a színpadon elég szűk helyen szorongott. Főleg a dobok voltak messze túl kicsik Gaynornek. A izmos dobos nagy erővel püfölt, és megesett, hogy feldöntötte a cintányérállványokat, amelyeket az adott pillanatban a legkézenfekvőbb csapattag, a billentyűs Jimmy Kresic állított vissza a dobok mellé. A koncert nagyobb tűzhányását az energikusan felépített, gyorsabb Spewing Lies jelentette, amelynek szellemesebb alapgitártémája a szaftos riffelés által átvette a főszerepet a fellépésen. A zenekar egyébként elég monoton játékát érdemben David Readman szellőztette ki, aki fél erőből is meggyőzött arról, mennyire kiváló énekes, igazi nagyságát pedig a koncert legvégén mutatta meg, amikor Hendrix Little Wingjének kifutását saját improvizációs érzékéből építkező remek szólóbetéttel fűszerezte.

Érezni lehetett, hogy a zenekar még jobban kibontakozhatna, és még több energiát meg robbanékonyságot vihetne a színpadra, ha nagyobb színpadot és hosszabb műsoridőt kapna. De nem is ez volt a cél. Nyilvánvalóan csupán egy egyhetes, Németországra korlátozott promóciós turnéról volt szó, a szerény kiruccanásról pedig a jegy ára (8,00€) is árulkodott. Beyrodt szavai szerint a Voodoo Circle megmarad zenekarként, így a jövőben újabb stúdióanyagokra számíthatunk tőlük, és talán már a következő turnén nagyobb termekben, hosszabb műsorral léphetnek fel. Más szempontból viszont a Garage DeLuxe intim tere olyan pillanatot kínált, amikor őszintén elbeszélgethettél a magas pedigréjű zenekar minden tagjával, és ez a zene rajongóinak felejthetetlen élmény volt.

fotók: Aleš Podbrežnik