Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Blind Guardian
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2006
Játékidő: 51.31
Értékelés: 3.5/5
Blind Guardian! A power metalban ma kevés zenekar dicsekedhet olyan eredetiséggel és újszerűséggel, mint éppen a Blind Guardian. A lemezeik mindig külön fejezetet jelentenek, és már évek óta rendre ott vannak az „év albuma” cím szűk körű favoritjai között. Az új lemezzel sincs ez másképp.
Az „A Night At The Opera” (2002) megjelenése óta négy év telt el. Az messze a legkísérletezőbb Blind Guardian-album volt a pályafutásuk során, és úgy tűnt, a srácok a szimfonikus alapok és a power metalos ütőerő nagyszerű ötvözésével a csúcsra járatták kísérletező arcukat, vagyis eljutottak jellegzetes stílusuk fejlődési ágának végére. Az „A Night At The Opera” komplex felépítésű dalokkal volt tele, kórusaranzsmánokkal és nagyszabású hangszereléssel átszőve, és éppen az And Then There Was Silence zárja le ezt a nagy életművet mint (ezen a ponton) a zenekar alkotói csúcspontját.
Négy évvel később a Blind Guardian új albummal tér vissza, amely – ahogy a címe is mondja – hoz valami twistet: csavart, táncot, ravaszul egy új mítoszba csomagolva, egy olyan mítoszba, amelyet koncepcióként ezúttal nem ismer a lemez. Persze önmagában minden dal lehet külön mítosz: Hansi szavai szerint például a Lionheart nem Oroszlánszívű Richárdról szól, hanem Ulysses királyról és sikertelen visszatéréséről a holtak birodalmából, Hádészból, Dante Alighieri művére támaszkodva, a dal versszakaiban. A remek, mesés borító, amelyet megpillantva az az érzésed támad, hogy mögötte egy új, titokzatos történet rejtőzik, ennek ellenére ezúttal nem hordoz koncepciót.
Az „A Twist In The Myth” a Blind Guardiannek lazító album. Amióta a német Nuclear Blast, Európa egyik legnagyobb metalkiadója, amely a heavy metal fennmaradásáról és elismeréséről gondoskodik, szárnyai alá vette őket, a srácok láthatóan eszükbe idézték a gyökereiket, és visszatértek az egyszerűbb, egyenesebb, közvetlenebb zenei irányhoz. Ne aggódjatok, rajongók, az albumtól ezúttal is el lesztek ragadtatva. Megvan rajta a zenekartól megszokott epikus bombasztikusság, a felismerhető gitár-többszólamúság, amellyel az ütős riffek át vannak szőve, a komplex átvezető részek, a dupla lábgép agresszív torpedózására épülő riffek – és ennek használatával Tomen Stauch utódja, a zenekar újonnan érkezett tagja, Fredrik Ehmke remekül letette a vizsgáját! A dobolás megőrizte a parazsat és a varázst Stauch távozása után is, Ehmke pedig változatos és robbanékony dobos, aki nem másolja az elődjét, csak betölti a helyét, saját, a Blind Guardian számára egyben igen üdvözlendő hozzáállással. Hansi Kürsch hangja még tovább erősödött. A fickó évről évre jobban énekel, és az „A Twist In The Myth” lemezen a dallamokra minden hangregiszterben igazán gondot fordít, az „A Night At The Opera” teljesítményét is felülmúlva. Az „A Twist In The Myth” minden valószínűség szerint a zenekar pályafutásának legkeményebb albuma. A keménységét éppen az előző lemezhez képest egyszerűsített dalszerkezeteknek és aranzsmáknak köszönheti. Ha nem lett volna előtte az „A Night At The Opera”, amely kutató frissességével váratlanul tovább tágította a határokat és új metalzenei látóhatárokat nyitott meg, miközben az új Blind Guardian-lemezzel szembeni kritériumok és elvárások is kritikusan megnőttek, akkor ez a kritika is sokkal logikusabb és hétköznapibb lenne.
Az album nyitánya rögtön meglep egy klasszikus thrash riffel, amely első pillanatban inkább valamiféle Nevermore-hoz közelít, de az egészért az első gitárriff a felelős, hiszen minden más a tipikus Blind Guardian-köntösbe van öltöztetve, dallamos, himnikus refrénnel, amely uralja a dalt, és a „thrash” trükktől teljesen magára vonja a figyelmet. Az Otherland nyitánya súrolja az „Imaginations From The Other Side” (1995) lemezről a Bright Eyes-t, de vigyázat! Az „Imaginations…” lemezt álmodban se várd, hiszen rögtön utána a Turn The Page már valami olyasmi felé fúj el, ami közelebb áll a „Nightfall In The Middle Earth” hangzásához (a riff és a fölé helyezett gitárharmónia). A folytatásban is akad néhány utalás mindkét albumra, főleg a Straight Through The Mirror esetében, amely valószínűleg az egész lemez epikus csúcspontja. Így az új albumot be lehetne sorolni valahová a kettő közé, sőt akár a „Nightfall In The Middle Earth” (1998) gyakorlatilag legkézenfekvőbb utódjának is tekinthetnénk. Az ember így jut el a felismerésig, hogy a Blind Guardian semmi megrázóan újat nem kínál, hanem az album nagy részében a bevált formához tartja magát. Hű marad a védjegyeihez, és pontosan azt csinálja, amit a legjobban tud. Egy lazító album tehát, amely mégis újra kiemelkedő minőséget és állandóságot kínál, mint minden lemezük – ha megengedhetem magamnak –, az „Imaginations…” óta.
A Fly az új album egyik legimpozánsabb szerzeménye. Ebben a dalban a Blind Guardian elrugaszkodott a megszokott irányvonalaitól, és tényleg újra kínált valami alkotói frissességet. Ezúttal igazi távol-keleti motívumokat építettek a riffelés élességébe, és ezzel a dallal tényleg repülni lehet, főleg az egyedülálló „ázsiai” refrén után. A dalban a hangulatok váratlanul és gördülékenyen folynak át az előrefrénen, az átvezetésen és magán a refrénen. Ez a zenekar új, egyedülállóan zseniális keveréke, igazán drámai felhanggal. A Carry The Blessed Home újabb hangulatváltást hoz: a dal egy olyan motívummal nyit, amely gyanúsan emlékeztet a Lucy In The Sky-ra (The Beatles), majd a folytatásban igazi kelta, közepes tempójú, power himnikus, spártai dallammá fordul. Az Another Stranger Me az album pontja, ahol az új Blind Guardian az egyszerűsítésben a legmesszebbre ment, és meglepi a modern, a power metalra nem jellemző riff, amelyet a produkció szándékosan elmosott gitártorzításon keresztül vezet, hogy közelebb kerüljön a mai, kereskedelmi hangzásokhoz. Kürsch hangja valahogy nem illik az ilyen kísérletekhez, és remélem, hogy a Blind Guardian a jövőben a lehető legjobban kerülni fogja őket. Ez az album apróságai közé tartozik, nem zavar, csak enyhén figyelmeztet. Utána a lemez hangulatában drámaian és epikusan magasra nő, ahogy a zenekar rajongói csak kívánhatják, mégpedig a már említett feszes Straight Through The Mirror és a Lionheart révén! Mögöttük a gyengéd, pásztorias Skalds And Shadows következik, amely a The Bard’s Song újabb nyilvánvaló utódja. A hegyek ismét megremegnek a The Edge-nél, amely igazi csatába hív! Formáját tekintve ez a dal kapcsolódik leginkább az „A Night At The Opera” legszebb kompozícióihoz, helyenként mérgező riffel, amely igazi „palm muted shreddingbe” csap át, amelyet Hansi valószínűleg még a Demons And Wizards projektből hozott, amikor az ilyen riffek ismert mesterével, Jon Schafferrel (Iced Earth – az amerikai hozzáállás, mit tegyünk) dolgozott együtt. A The Edge a lemez robbanékony csúcspontja, és a power metal a legragyogóbb arcát mutatja benne – a power metal a Blind Guardian saját, egyedi vezényletével. Az album másik váratlan meglepetése pedig éppen a végén, a záró The New Order, amelybe „doom – Black Sabbath-os riff” van beleszőve. Teljes egészében közepes tempójú szerzemény. A dalt a doomos riffgörbékből ismét maga a refrén rántja ki, a jellegzetes „guardianes” epikus ultradallamosságával. Ezt a számot az ízléses összeötvözés kivételes érzete jellemzi, olyasmié, ami valójában összeegyeztethetetlen. Félhangos riff és dallam. És a Blind Guardian itt sem tagadja meg önmagát. Az album vége így kiváló hangulatváltást, frissesség- és dinamikanövekedést, és mindenképp a színpadiasan drámai hangulatiság csúcsig tartó emelkedését hozza. Az album limitált „digipack” kiadásán szerepel a Fly egy változata is Dead Sound Of Misery címmel, amely magasabb metalfokozatban szól a Fly-hoz képest.
A Blind Guardian az új albummal ismét érinthetetlen marad. A zenekar rajongói el lesznek ragadtatva. Az „A Night At The Opera” továbbfejlesztését és egy új, progresszíven kutató albumot nyilván nem kaptunk meg, de amit az „A Twist In The Myth” kínál, az megint egy tökéletes lemez, tele a zenekar egyediségével és zenei perfekciójával. Növekvő ütőerőt és közvetlenséget hoz az aranzsmák egyszerűsítése árán, és valószínűleg éppen emiatt van az az érzésünk, hogy a Blind Guardian eddigi pályafutásának legkeményebb lemeze áll előttünk. Ez az album, amely mellett a legjobb ólomfigurás görög hoplitákkal és perzsákkal játszani 1:48-as méretarányban, hiszen az „A Twist In The Myth” egy új kaland, tele meggyőző harcias himnikussággal és pompázatos bombasztikával, amit a Blind Guardian mesterien tud megidézni, csak éppen ezúttal némi tartalékkal.
Felállás
Hansi Kürsch – ének
André Olbrich – gitár
Marcus Siepen – gitár
Frederik Ehmke – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Oliver Holzwarth – basszusgitár
Matthias Wiesner – billentyűk
Produkció
Charlie Bauerfeind
Számlista
01. This Will Never End (05:07)
02. Otherland (05:16)
03. Turn The Page (04:18)
04. Fly (05:46)
05. Carry The Blessed Home (04:05)
06. Another Stranger Me (04:37)
07. Straight Through The Mirror (05:50)
08. Lionheart (04:17)
09. Skalds And Shadows (03:14)
10. The Edge (04:29)
11. The New Order (04:54)
12. Dead Sound Of Misery (05:20)*
*…bónuszszám
