A No Means No lerohanta Ljubljanát

0 11

Szerző: Sandi Sadar Šoba

Helyszín: Cvetličarna Mediapark / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2007. november 12.
Látogatók száma: 800
Jegyár: 15 ,00€ (elővételben) / 18,00€ (a koncert napján)

 A keddi este különleges volt ezen a héten. Nem is annyira az időjárás és a lehűlt levegő miatt, amely a közelgő havazás csendes ígéretét hozta, hanem mert a tekintetek kicsit lejjebb, a Cvetličarna VPK felé irányultak. Meglehetősen csendben, és közel sem akkora nyilvános visszhanggal, mint gondolnád, bejelentkezett a mi tájainkra – immár tizenharmadszor – a kanadai veterán, a happy hardcore ritmusok doyenje, a NoMeansNo. A nyári horvátországi tengerparti táborozás után erre igazán nem lehetett számítani, hiszen a horvát invázió után egészen messze Szlovéniától, csak úgy átrohanva folytatták az útjukat… Épp ezért érdemes volt megünnepelni a koncertjeik már hagyományos élvezetét, mellesleg – az ’88-as első, diákváros-menzai koncertre az idősebb diákok még biztosan emlékeznek, nekem inkább az utolsó, a Festivalna dvoranában tartott maradt meg, a celjei alternatívok pedig a mára már teljesen megszűnt Kljubban szerzett, legfrissebb emlékeket idézhetik fel. Mindegy, a lényeg: az alternatív eszmék védelmére már este nyolckor elindulhattál megelégedést és élvezetet keresni, amikor a jócskán kiürült Cvetličarnában felcsendültek a koncertesemények első hangjai.

ZMAJEV REP (20:15-20:50)
A színpadra ugyanis a Zmajev rep lépett fel, az Obsotelje vidékéről érkezett zenei kollektíva, amelyet hangzás alapján a legegyszerűbben egyfajta egyedi fúziós rockként lehet leírni. A kvartett tagjai: Andrej Boštjančič – Ruda gitáron, Jošt Drašler basszusgitáron és a testvére, Vid Drašler dobon, az együttest pedig Ambrož Božiček zongorája kerekíti ki. Ők főleg új dalokat érkeztek bemutatni a VPK relaxációs központjába. Már a ‘Begne’ című számmal, amellyel a koncertet is indították, azoknak, akik először találkoztak velük, intenzív hangszeres motívumok, minták és képek áradása jutott, egy lenyűgöző instrumentális darabban, amely ritmikailag kacérkodik a Cobham-féle ritmusokkal, ezekhez a háttérben jócskán adagol balkáni dallamosságot, a jazz rock konglomerátum vastag rétegei között pedig megérzünk egy kis Lalo Schifrint is, meg a még nem hallott zenét a még el nem készült Piszkos Harryhez. Elég kemény falatra vállalkoztak a macedón szinkópákkal, amelyeket olyanoknál szoktunk meg, mint Vlatko Stefanovski, ám a szlovén fiúk és lányok számára ez nem épp megszokott metrika – és jön a lenyűgöző pillanat, a címe ‘Tara Didlova’. A Zmajev rep kiváló zenészek és remek hangi manipulátorok. A zenekar kiemelkedő eleme Ruda gitárja és a nagyon ötletes szólómenetek, de egyáltalán nem érdemes úgy felfogni, hogy a Zmajev repnél minden reflektor a színpad bal oldalára irányul, ahol egészen hétköznapi öltözékben és egészen hétköznapi frizurával, félig lehunyt szemmel csalogatja elő a finom hangokat, riffeket és szólóritmusokat az együttes atyja és szellemi vezére, vagy inkább kezdeményezője. A Sanje podob – így hívják a harmadik nagylemezüket – hangulatát méltón töltötték színes kis üvegcsékbe a többiek is. Vid Drašlerből nem hiányzik az érzék és a metronómpontosság, a szexis mélyfrekvencia minden basszusos melegséggel megtöltött érintésben ott van az egész történésben, a régi billentyűsök Rhodes-hangzása pedig sokaknak a szívéhez tud érni. Egészen más korszak illata árad belőlük, és épp ezért lehetetlen őket a progresszív keretei közé szorítani, a rockhangzás időegyenesen felfelé haladó fejlődésébe, hiszen a Zmajev rep konzerválta a már három évtizedes receptúrát és a langyos vizet, amely mégis vonzó, és a pulttól a színpad felé terelgeti a figyelmedet. Hiányzik még belőlük egy csipetnyi színpadi provokativitás, és egy kicsit több lehetőség arra, hogy a gyakorlatban megszabaduljanak a statikusságtól és a vizuális kopárságtól. Egyébként viszont az egész kínált csomag nagyon élvezhető volt, és a egyre népesebb közönség nagy részének nagyon tetszett. Talán csak a dátumot és azt a zenekart választották rosszul, amely elé kihegezni indultak a lándzsáikat…

INVASIVES (21:05-21:45)
A keddi Cvetličarna-beli jelenléted fő okát jelentő progresszív bácsik előtt a színpadot sokkal inkább punk hardcore szellemben a vancouveri újoncok vették birtokba, akik saját állításuk szerint a közönség teljes elragadtatásának hírnevét élvezik százas nagyságrendű koncertek, két album, három fütyi, hat tojás és egy Hans Anus révén – hölgyeim és uraim: The Invasives. Hogy nem azért jöttek az Alpok napos oldalára, hogy napozzanak, hanem hogy kiadják az összes epéjüket és az erejük utolsó atomjait is szétvágják, azt bizonyították már az ‘Inevitable End’ című számmal. Hans Anus úr vad dobsorozatainak hiperventilált keverékét szépen kiegészíti az egyszerű basszus, amely azért többre is képes, mint az egyenletes tempójú, a legnagyobb sebességben húzott nyomorúságos húrdörzsölés, hiszen Adam Slack jóval több ötletességet mutat. A fő fény viszont a vörösbe öltözött gitárosra, Byron Slackre irányul, aki úgy egészítette ki a hangképet, hogy már egy grammnyi hangszerelést sem lehetett volna hozzátenni. A gond sokaknak akkor kezdődött, amikor kinyitotta a száját és énekelni kezdett. Mert az üvöltő refrénekbe és a pszichotikus szövegekbe Mr. Wrong, Jello Biafra és Kermit költözött, és a dominanciájukat egyetlen emberben valósították meg, akit szétszakít a megszállottság. Byron ezt már a harmadik számnál bebizonyítja, a ‘Dancing On The Grave’-nél, amely az csak a jövő évben megjelenő albumról való: leugrik a színpadról a közönség közé, és verejtékpatakokban egyre több eufóriát és lelkesedést csal ki a ljubljanai közönségből, amely egyébként elég visszafogott. Folytatják a ‘101 Damnations’-szel, nemsokára pedig Adam, a basszusgitáros is debütál a mikrofon előtt, aki a vokalista szerepéből a második főénekes szerepébe lép át. A fiatal kanadai trió fellépésében elég sok csúcspontot lehetne felsorolni, a progresszív elem pedig, amelyet a srácok már az első ütemtől kezdve nyújtanak, az a tény, hogy sikeresen kinőtték a punkos kiszámíthatóság kereteit, és az Invasives-hangzás kannáiba friss kerozint töltöttek a stoner rockból (főleg a Grohl-féle vendégszereplés ritmizálása a QOTSA Songs For The Deaf albumán), az újkori brit alternatívból (néhány fogás a Muse-t juttatta eszembe), és még sorolhatnám. A zenével kötött sikeres házasság után – korábban Married To The Music néven futottak a srácok – kezdetét veszi a The Invasives-invázió korszaka. Rövid, velős és gondosan megcélzott, mint a tesztoszteron, a verejték, a magas oktánszámú szórakozás és mindenekelőtt a megállíthatatlan színpadi báj elpusztíthatatlan rakétája. Elég nagy ahhoz, hogy a koncert után megkapják a szlovén fiatalok és lányok tapsát, akiket egy tank vagy a valóban leghíresebb MTV-s szar is csak nehezen mozdít meg. A „Not on the No Means No concert, baby!” olyan hang, amely teljesen szétmarja a tarkódat, és belefúródik a tudatalattid minden pórusába. A fellépők eddigi sora teljesen jó volt, és teljesen megfontoltan választott. Az Invasives átölel és tüzes táncba csalogat, amelybe belefon egy elemet a régiből, már megcsináltból és hallottból a Sweet Kicking And Screaming és a The World’s Gotta Go lemezekről, valamint a még nem hallott, nagyon ígéretes albumból, amely, ahogy mondtam, jövőre jelenik meg. Szlovéniai látogatásukat a megfelelő, önálló promóció idejére a srácok már most bejelentik, és szerintem a terem nem lesz üres, igaz?
 
NOMEANSNO (22:05-23:45)
Az Invasives utolsó akkordjai után a színpad képe egészen más lett, mint addig, mert a NoMeansNo hangjaira szomjazó tömeg csapatostul kezdett özönleni be az ajtókon a Cvetličarna meleg menedékébe. A parter egy szempillantás alatt megtelt, és alighogy az invazív kanadai punkok lepakolták a színpadról az utolsó felszerelési darabot is, a szlovén öreg ismerősök trióján volt a sor, hogy felépítse a kontrollált zajtermelő arzenálját – róluk szinte nem is kell sokat beszélni. A közel harmincéves zenei pályafutásuk alatt tizenkétszer jártak Szlovéniában, akik most látták őket először, azok pedig hiába rettegtek a kis színpadainkon a állítólag szerencsétlen tizenharmadik fellépés számától. A NoMeansNo több mint negyedszázada trónol az alternatív jazzcore vagy happy hardcore színtér trónján, de a megöregedett kanadai HC-úttörők dacolnak az idő fogával, ha fizikailag nem is, de energiában és lelkileg mindenképp. Az irónia, a szarkazmus, a humor és az intelligens szövegek csak a varázslat egy része. A lényeg a zene éle, amely az első számtól kezdve játszadozik a tömegek ritmusaival és érzéseivel. A testvérek, John (dob és ének) és Rob (basszusgitár, gitár és ének) Wright a meglehetősen szokatlanul felállított színpad jobb oldalát foglalták el – a dobok az első harci vonalban állnak a színpad szélső jobb oldalán, a basszus középen, a gitárerősítők pedig a bal oldalon tobzódnak. A Marshall és a Fender erősítő elé Tom Holliston gitáros állt, aki már jó egy évtizede tölti be azt az űrt, amely None-Of-Your-Fucking-Business úr, azaz Andy Kerr távozása után keletkezett. A kezdés végig precízen kidolgozott. A Dance Of The Headless Bourgoisie lemezről dübörög fel az ‘I’m an Asshole’, amely azonnal megmozgatja a szórakozásra éhes rajongók egész első sorát. Rob úgy támadja a mikrofont, mintha nem lenne már vagy 60 éves, Tom úr meglehetősen átható tekintete pedig a húrtépés közben a sötétbe burkolózó termet szeli, és ismerős arcokat keres. „He tried to hide, he wandered down the road / He threw away everything that he owned, still he could not bear the load / He grabbed me when I met him and my blood it ran cold / He said, „I know a little story, and this story must be told.” / But it’s lies, lies, we never heard about it / Lies, lies, and we don’t wannt to know / Lies, lies, we’ll never listen”. A tempó fokozódik, gyors ugrással az NMN jelenébe, az All Roads Lead To Ausfart lemezre. A ‘So Low’ az, amit a kanadai fickók ebben a pillanatban kínálnak. A meghatározás egyszerű és teljesen az övék: a szuperszonikus repülőgép punkos HC-tempója, fejberúgás és négyzetre emelt irónia. Aztán jön a matematizálás a 0+2=1 jegyében – ‘The Fall’. „The end is nothing / And you begin with nothing much / It starts with something (you see something, you feel something) / A gentle touch, a vicious punch / Just lean on over (roll on over, please move over) / You will get a little shove / Over your shoulder / A whisper saying „This is love, this is love-” / This is / First we feel / Then we fall!” Mozgás, érthetőség minden szférában és a hang kakofóniája. Ez az élet. Az újabb keletű páros, a ‘The Hawk Killed The Punk’ és az ‘I’m Dreaming And I Can’t Wake Up’ után, amelyek a legsúlyosabb rémálmaid képeit festik le, és bevallom, a rémálmok még soha nem voltak ennyire pszichotikusan vonzóak, a ‘Til I Die című számmal adják le az utolsó ütést. Ez odaadásról és küldetésről szól a kegyetlen és elkerülhetetlen végig, és a közönség ezt tudja és érzi. Emiatt jócskán akadt dolga a rock-, pontosabban a hardcore-koncertekhez nem szokott biztonságiaknak is – a VIP varovanje bácsijai, akik ezúttal az egészségünkre vigyáztak, esküdt pogózókat cipeltek ki a színtérről, de tudomásunk szerint ezúttal senki sem kötött ki a Kliničnem centrben. A ‘The Night Nothing Became Everything’ a 0+2=1 album titkos jelentését idézi, a testnedvek cseréjének vad tempója és a mikrofon továbbadása pedig számról számra vándorol Robtól Johnhoz és Tomhoz. Már csak a The Worldhood Of World As Such lemez anyaga hiányzik, de a remény a végéig sértetlen marad. A hangzás és az NMN-ideológia pompás csillagzata egymást egészíti ki, a tíz album közti utazás pedig kimerültség jeleit hagyja a színpadon is, ahol az arcokról csöpög az izzadság, a tüdőből pedig a ezúttal nem füstös levegő rekedten kihörög, és teljes erővel csiszolja a hangszálakat. Első szünet, a kanadai nagypapák provokatív szünetre vonulnak, amelyet a ráadást követelő kiáltások szakítanak meg. A ‘Slugs Are Burning’ után a hangfalakból a One lemez anyaga dörren – ‘Graveyard Shift’. Taps és helyeslő kiáltások. Aztán újabb távozás és még egy ráadás. Hogy végleg elintézzen, maga a gitáros áll elő a HC avantgárdjával – ‘Small Parts Isolated And Destroyed’. „Small parts isolated and destroyed / See the big boys play with their toys / There is one thing I will never do / Trust you / There’s one thing that I have learned / All god’s children will get burned”. A ‘No Sex’ után még a ‘Humans’ című szám dramoletje, a nagy finálé pedig az erő utolsó atomjainak magabiztos és energikus kiáradása a ‘Rags&Bones’ című számban. Felgyulladnak a fények. A fejedben egy tonna élvezet és fülzúgás marad. A NoMeansNo ismét felülmúlta a tömegek koncertelvárásait.
 
A látottak és hallottak után már csak a hazatérés maradt a meleg menedékbe és a csatasebek megszámolása. A koncertet lehet értékelni és értékelni, de az egyetlen, ami számít, az elégedettséggel megtelt szív és az adrenalinláz, amely a kanadai csapat visszatérésekor visszatérést ígér a színtérre. Mind a 800 lélek kiürítette a termet, és megvásárolta a szuvenírokat, lemezeket és minden egyéb szükséges holmit, mindhárom zenekar pedig újabb sikeresen elejtett koncertfellépéssel és az esetleges szkeptikusok új skalpjaival az övén indulhatott az új napba. A tudatalattiban maradó imperatívusz pedig az IGEN – három felkiáltójellel!
 
szöveg: Sandi Sadar
fotók: Sandi Sadar (Zmajev Rep & Invasives) & Jani Lah (No Means No)

Setlist

ZMAJEV REP: 1. Begne 2. Tara Didlova 3. Mravlje 4. Misli na begu 5. Prva Soba 6. új szám 7. Maske v preoblekah THE INVASIVES: 1. Inevitable End 2. Sweet Kicking And Screaming 3. Dancing On The Grave 4. 101 Damnations 5. Sink Tomorrow’s Ship 6. No Worse Or Any Better 7. Chinese Ladder 8. Who You Are 9. Enjoy It 10. Accidents That Almost Happen 11. On The Day 12. Miracles 13. Lost In The Street 14. Manhunt / Womanhunt NOMEANSNO: 1. I’m An Asshole 2. So Low 3. The Fall 4. The Hawk Killed The Punk 5. I’m Dreaming And i Can’t Wake Up 6. ‘Til I Die 7. The Night Nothing Became Everything 8. The Tower 9. Victim’s Choice 10. Faith 11. Heaven is The Dust Beneath My Shoes 12. Obsessed 13. Dark Ages 14. Joyful Reunion ———— ELSŐ RÁADÁS: 15. Slugs Are Burning 16. Graveyard Shift 17. Small Parts Isolated And Destroyed 18. No Sex ————MÁSODIK RÁADÁS: 19. Humans 20. Rags and Bones

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik