Szabad FFFFunky tombolás a Bluesianában! (2007)
Helyszín: Bluesiana Rock Cafe / Velden Am Woerthersee / Ausztria
A koncert dátuma: 2007. november 12.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 26,00€ / 29,00€
Üdv újra mindenkinek, akinek szomjas a füle, és hol máshol találkoznánk, mint a Bluesianában. Alig hagyta el a színpadot a Devil’s Slingshot (MacAlpine/Sheehan/Donati), máris itt van a „power trio” fogalmára adott teljesen fekete bőrű válasz, a Free Form Funky Freqs. Az egész teljesen szokványosan hangzana, ha a név mögött nem a saját műfajuk istenei bújnának meg: Vernon Reid (gitár, a Living Colour alapítótagja), Jamaaladeen Takuma (basszusgitár) és Grant Calvin Weston (dob), akik fő fegyverükre, a közös színpadi jammelés közbeni kölcsönös egymásra hangolódás elemi, természetes kémiájára építenek. A srácok Weston kezdeményezésére véletlenül futottak össze a színpadon (pályafutásuk során egyáltalán először együtt), és rájöttek, hogy ütős triónak születtek. Három teljesen egyedi profilú zenészről van szó, akiknek rengeteg szabadság kell, és ezt a teljesen szabad jazz / funk kísérletezésben találják meg. Amikor összeállnak, a szikra olyan szuperior energiaáramot szabadít fel, amely olyan hajtóerővel löki előre a triót, amilyet nehéz elképzelni, amíg nem éled át az ember egy F.F.F.F.-koncerten.
A srácok gyakorlatilag a semmiből vették fel és adták ki első lemezüket, az „Urban Mythology Volume One”-t (2007), amelynek anyagát a Bluesianában is többnyire ebből játszották. Mielőtt stúdióba vonultak, mindössze kétszer léptek fel együtt élőben abban a felállásban, amelyből később az F.F.F.F. született. Ez a játék tulajdonképpen forma nélküli formára épül. Vagyis tiszta, gondolkodás nélküli lövés, amely a kölcsönös összehangolódás hiteles kémiáján alapul. A lomha kezdés után az ezúttal gyéren megtelt Bluesiana előtt buzgón melegíteni kezdték a kézcsontjaikat.
Hihetetlen, de teljesen más érzés volt, mint három nappal korábban, amikor a Devil’s Slingshot lépett fel itt. Takuma szó szerint végigpislogta a koncertet, Reidről meg köztudott, hogy az arcát egy kubai sapka alá rejti! Egyedül Weston tartotta a kapcsolatot a maroknyi közönséggel: néha-néha felkiáltott lelkesedése hullámában, miközben a dobfelszerelés erődjét püfölte, mélyen a személyes kikapcsolás transzában, ebben a trió által megteremtett romboló funk groove-ban.
Reid bármit tud. Metálos, jazzes, Hendrix. Amit kértek, megkapjátok. Reid azonban mindezen túlmutat, hiszen az F.F.F.F.-ben a legőrültebb utakra lépve fejezheti ki, hogyan fogja fel és érzékeli a zene birodalmát. Ő a fő tényező, aki a zenekarnak a dallamosságot adja, és azt a mértéket, amennyit a hallgató még képes befogadni. Pedig, higgyétek el, ez korántsem könnyű. Aki az első hallgatásra „logikátlannak” tűnő kalandokban, a teljesen avantgárd játékban, előre gondosan kidolgozott és lelkiismeretesen felöltöztetett motívumok nélkül is otthon érzi magát, az nagy kanállal merhet az F.F.F.F. varázsából, nagyon hosszú ideig, és mindig alaposan jóllakathatja éhes zenei lelkét.
Az F.F.F.F.-et színpadon nézni hihetetlen élmény, mert nálik minden úgy megy, mint a karikacsapás. Úgy tűnik, a zenekar sikerének igazi kulcsa éppen az abszolút egyéni eltérés, amely a hangszerek színpadi összefonódásában ideális harmonikaként működik. Minden az ösztönös érzésen alapul, egy szemernyi empíria nélkül, minden puszta futás, gondolkodás nélkül. Mindhárman határtalan mozgásteret találnak, és úgy alakítják szabad zenei formájukat, hogy soha ne lépjenek egymás hangjaira.
Reid kipróbálta a lábánál sorakozó pedáleffektek egész plejádját. Végigsétált a lángoló metálriffektől a klasszikus jazz-funkys, félakusztikus hangzásokon át a hangpaletták egymásba fűzéséig, delay effektekkel játszva. Takuma elképesztő lágysággal és mérgesen nyers sebességgel vette el az ember lélegzetét, ugyanez igaz Westonra is, csak ő a bőrökön és a crash cintányéron kellőképpen durva is tudott lenni. Reid munkája magasan lebegett a funk groove hihetetlen földelése fölött, amely tömör, bőségesen dallamos és szellemesen kommunikatív ritmusvonalra épült, és ennek kíséretében gyakorlatilag minden gitáros perverziót megengedett magának, amit egy gitáros a kifejezéséhez megkívánhat. Persze nem mentek túl a szólisztikusan elnyújtott betéteken, de hogy a három muzsikus a koncert alatt mennyire a saját világában járt, azt gyakran éppen a számok lezárása bizonyította, amikor a totális groove-ban valahogy be kellett fejezniük a dalt. Ezt néhányszor úgy oldották meg, hogy egyszerűen Reid hagyta abba elsőként a játékot. Utána Takuma ébredt fel az elmerülésből, és ő is elhallgatott, a színpadról pedig már csak Weston dörömbölése hallatszott, ami aztán lezárta az ilyen pillanatokat.
Röviden: tökéletes kísérleti funk jazz drive, tele ősi, megzabolázatlan energiával, mindhárom zenész kivételes, veleszületett érzékével a „beat” követésére, egy óra és háromnegyed órán át, ráadással együtt kényeztette a maroknyi közönséget. Olyan élmény, amilyet nem kapsz meg minden nap: a természetes áramlás élménye, amelyet a zenészek egymásra hangolódásának ősösztöne generál, egyénileg teljesen eltérő zenei felfogáson keresztül, ami együtt egészen egyedi hagyatékot eredményez. Végig transzban, összehangoltan, meghatározott forma nélkül, tele spontaneitással és kiszámíthatatlansággal. Tökéletes rend, amelynek rendje a bátran kalandos, kutató jellegű, privát kaotikus asszociációk és iniciációk egymás mellé fűzésén alapul. Sokkoló és elborult. A legendás power trio fogalmának újrafelfedezett fúziója, a szó legszebb és leghitelesebb értelmében!
A gyakorlatilag bravúros lelkesedést csak kissé zavarta a Bluesiana csekély látogatottsága és a már említett megközelíthetetlenség a zenészek részéről, ami a jellemükből fakad (amit egyébként igazságtalan lenne felróni nekik), és nem is annyira félénkségben, mint inkább szerénységben tükröződik, aminek köszönhetően a közönség is óvatos, három méteres távolságból követte a koncertet a színpadtól. Talán az leírhatatlanul kapzsi turnémenedzsernek el kellett volna gondolkodnia a mohóságán, amikor az F.F.F.F. első lemezét, az „Urban Mythology Volume 1”-et 20,00€-ért kínálta. Szegény ördög.
Képgaléria










