Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Van Der Graaf Generator
Kiadó: Esoteric Recordings
Megjelenés: 2011
Játékidő: 48:50
Értékelés: 5/5
A zenei kvíz főnyereményének kérdése: nevezd meg a hatvanas évek progresszív rockos úttörői közül azt az egyetlen társaságot, amely ma is stúdiózik, látszólag könnyedén dobja egymás után a remek albumokat, amelyek színvonalban a legjobb időkével vetekednek, és szinte minden évben koncertkörútra indul. A válasz, ha a versenyző véletlenül progrock-rajongó, egyáltalán nem bonyolult, hangos és világos: Van Der Graaf Generator!
A Genesis, a Pink Floyd és az ELP már egy ideje nem létezik, bár hivatalosan sosem oszlottak fel, a King Crimson nyolc éve „vegetál”, és nem mozdul sehová, a Jethro Tull már csak koncertzenekar, a Yes pedig Jon Anderson nélkül önmaga paródiájává vált. A fent említett többi progresszív rockos úttörővel ellentétben, akik már rég elvesztették a motivációjukat, az alkotói ihletüket, vagy egyszerűen nem tudták elásni a csatabárdot az egyes felállások tagjai között, a posztapokaliptikus pusztaságok hírnökeit, a Van Der Graaf Generatort, akik a „Trisector” (2008) óta három elválaszthatatlan cimbora felállásában működnek, az utóbbi években egyenesen szétfeszíti a munkakedv, az újítókedv és a frissesség. Ezt bizonyítja legújabb munkájuk is, amely kétségkívül a 2011-es év legjobban várt progresszív rockalbuma volt.
Az énekes kaméleon Peter Hammill, a sokoldalú orgonista Hugh Banton és a dobos mester Guy Evans már rég nem az a hosszú hajú fiatalember, aki a hetvenes években sajátos, teljesen egyedi és rendkívül kísérletező zenei mesterművek sorával ragadta magával a hallgatókat, és letörölhetetlen nyomot hagyott a progresszív rock térképén. Az évek súlya ellenére mégis a tökéletes összhang, a lenyűgöző hangszeres egység és a lírai intellektualizmus mintaképei, ez utóbbi pedig mindig is Hammill messziről felismerhető, egyedi zsenijének gyümölcse.
Az „A Grounding in Numbers” a zenekar harmadik albuma a 2005-ös újraegyesülés óta, és a második stúdiómunkájuk azután, hogy a hosszú ideje velük játszó fúvós, David Jackson úgy döntött, inkább az akadémiai pályának szenteli öreg napjait. Már az elején meg kell jegyezni, hogy az „A Grounding in Numbers” stílusában teljesen más munka, mint a remek előd, a „Trisector”, ami a VDGG esetében nem kifejezetten meglepő, mégis nagyon pozitív fordulat egy merőben más hangulat felé, és újabb bizonyíték arra, hogy a zenekar minden új albummal képes megújítani önmagát, miközben megőrzi felismerhető, központi hangzásvilágát. A hangulat ezúttal érezhetően kevésbé komor, mint amit ezektől a posztapokaliptikus úttörőktől megszokhattunk, sőt, a legtöbb szerzemény energiája, üzenete és atmoszférája egy régmúlt korszakot idéz, amikor a világ még egyszerűbb és kevésbé romlott volt. Mondhatni, az albumot hangulati szempontból az a rokon energia járja át, amely akkor jellemezte a triót, amikor a hatvanas évek végén elindult zenei útján, és ehhez valamelyest hozzájárul a kiváló produkció is. A hangkeverő szerepében a legendás producer, Hugh Padgham remekelt.
Érdekes, jazzes zöngéjű improvizációkból ezúttal is hemzseg a lemez, és ebben a tekintetben is kiváló formában van a trió. Hammill két társa, akik egyébként hangszerük (orgona és dob) nagymesterei, most először kipróbálták magukat gitárosként is: Banton a „Smoke”-on, Evans az „553”-on. Hammill szövegei szokás szerint csípős szójátékok sora a turbókapitalista rendszer teljes társadalmi széthullásáról, illetve különféle matematikai fejtörőkre tett utalások, amelyek mindig is mindhárom VDGG-s értelmiségi/meg nem született tudós kedvenc időtöltései voltak. Ahogy az album címe és a borító is sejteti, amelyek az elektrotechnikai földelés fogalmának metaforáját és szimbólumát tartalmazzák, ezúttal a hangsúly a szokatlan, titokzatos számokon és azok üzenetén van. Az „A Grounding in Numbers” tartalmazza a legtöbb dalt (13) a zenekar teljes stúdiótörténetében egyetlen albumon. Bár a szerzemények többsége hat percnél rövidebb, ami ennél a zenekarnál enyhén szólva szokatlan, kísérletezőkedvükben mégis teljesen különböznek egymástól, ugyanakkor végig érezni köztük a szoros kapcsolatot.
A „Your Time Starts Now” váratlanul nyugodt nyitány, amelyet az Banton orgonájának ismerős, ünnepélyes hangja indít útjára. Hammill hangszálai még mindig remek formában vannak, kaméleonszerű teatralitása pedig szokás szerint csöpög a cinizmustól. A nyelvi doktor Banton kísérő vokáljának segítségével könnyedén igazi epikus hangulatot teremt. A „Mathematics” szövege az Euler-egyenletre utal, amelyet a természettudományos körökben a matematika költészeteként tartanak számon. A fokozódó paranoiát ízléses fúzió erősíti: masszív orgonafalak és vokális akrobatika, miközben a jazzes ritmusszekció szépen tartja a szerzemény nagyvonalú összetettségét.
A kaotikus „Highly Strung” az album egyik legkísérletezőbb tétele, baljós motívummal, amely hamis gitárfrázisból és igazi orgonás bűvészkedésből áll, olyanból, amilyen csak Banton rendezésében születhetett. Evans kiszámíthatatlan dobátvezetései, valamint a rockos tömörség és a jazzes finomság jellegzetes ötvözése a dobfelszerelés kíméletlen aknázása közben igazi balzsam minden prog rock és jazz fusion megszállottnak. A rövid instrumentális „Red Baron” jellemzője a cintányérok visszhangja, az átható dobátvezetések és az orgona zengő hangja, ami az autentikus keleti hangulat uralmát eredményezi.
A „Bunsho”, amelynek szövege a japán történelem egy konkrét uralkodói korszakára utal, közepes tempójú dal, amelyet szellemes gitárfrázisok, átható orgonaszólamok, dühödt dobpergések és temperamentumos énekkitörések szakítanak meg. Hammill mester, ha úgy tartja kedve, hirtelen vokális nyersességgel még mindig képes pokolt varázsolni a földre. A „Snake Oil”-t játékos orgonadallam koronázza, amelyre Hammill költői éneke simul, ezúttal egyenesen olvad a cinizmustól, hiszen a szöveg a turbókapitalista olajéhségre utal. A rendkívül kísérletező szerzeményt többször is megszakítják pusztító dobütések, baljós gitáreffekt, melodramatikus orgonatextúrák és a nyelvi doktor fokozódó haragja.
A „Splink”, egy újabb rövidebb instrumentális dal, nosztalgikus hangulatot áraszt, amely dob-orgona improvizációból épül fel, majd a kezdeményezést egy meglehetősen bizarr csembalómotívum veszi át. Az ütős, kamaszos energiával átitatott „Embarrassing Kid” kaotikus, ugráló ritmusváltásokkal és vicsorgó gitárvonallal van megspékelve, miközben Hammill mester ismét az egyik temperamentumosabb énekes megnyilvánulásában hallható. A melankolikus „Medusa”-n az ismétlődő motívum fölött ismét valamivel békülékenyebb hangulat uralkodik el, de ez még mindig erősen posztapokalipszis-szagú. A szöveg a klasszikus VDGG-viszonyokhoz képest viszonylag szokatlan, hiszen egy állhatatlan nőről szól. Nehéz lenne kiválasztani az album csúcspontjait, mert a lemez a legjobban egészként működik, de ha mégis muszáj, közéjük tartozna az epikus hangulatú „Mr. Sands”, amelyet drámai orgonadallam, szaggatott, mint mindig, kiszámíthatatlan dobátvezetések és fenomenális énekteljesítmény jellemez a kötelező adag csípős humorral, ami felidézi a hetvenes évek aranykorát, amikor a VDGG a progresszív rock legjobb pillanatainak társszerzője volt.
A „Smoke” egy újabb rendkívül érdekes alkotás. Újszerű gitármotívum, szétszórt ritmikai kombinatorika, megvadult orgonaszólamok és Hammill kivételes vokális teatralitás iránti érzéke jellemzi, amelyben a zsenialitás és az őrület egyszerre keveredik. Az avantgárd-paranoid „5533” hiteles fúziós improvizációkat tartalmaz a pokol legmélyebb bugyrából, valamint Hammill egy újabb lírai algoritmusát, amelyben bizakodóan old meg egyet kedvenc matematikai fejtörői közül. A záró „All Over The Place”, amely egyben az album leghosszabb szerzeménye, szakrális orgonamotívummal van díszítve. Ez a nyelvi doktor lenyűgöző kaméleonságán át idővel játékos és baljós fúzióba csap át, amely a klasszikus, végtelenül izgalmas VDGG-hangzásjegyeket ötvözi. Ezt a szerzeményt is az a rosszindulatú és melodramatikus atmoszféra járja át, amely az évtizedek során annyira jellemzővé vált erre a legendás zenekarra.
A Van Der Graaf Generator több mint négy évtized után is a progresszív rockos újítókedv záloga a tizedik hatványon, a trió pedig sikeresen viszi tovább azt a hangzásbeli irányt, amelyet az elmúlt három évben kijelölt. Az „A Grounding in Numbers” új mestermű, amely egyszerre lelkesíti és nynyűgözi le a régi hívek mellett azokat is, akik csak nemrég kezdtek barátkozni gazdag örökségükkel. Az elválaszthatatlan trió lenyűgöző hangzási regenerálódó képességével, de főként szívósságával ismét bebizonyította, hogy a vén macskák, akik segítettek lábra állítani a műfajt, még mindig a legmeggyőzőbben teljesítik küldetésüket, miközben a modern, úgynevezett prog rockos zenekarok többsége a közelükbe sem ér.
Felállás
Peter Hammill – ének, zongora, elektromos gitár (és Ashbory basszus a „Splink”-en)
Hugh Banton – orgona (basszuspedálokkal együtt), basszusgitár, csembaló, zongora, 10 húros basszus, glockenspiel, gitár a „Smoke”-on
Guy Evans – dob, ütőhangszerek, gitár az 5533-on
Produkció
Van Der Graaf Generator
Dallista
1. Your Time Starts Now
2. Mathematics
3. Highly Strung
4. Red Baron (instrumental)
5. Bunsho
6. Snake Oil
7. Splink (instrumental)
8. Embarrassing Kid
9. Medusa
10. Mr. Sands
11. Smoke
12. 5533
13. All Over the Place
