Előadó: Mind's Eye
Kiadó: Lion Records
Megjelenés: 2007
A Mind’s Eye is felrajzolja új opuszát az idei év zenei térképére. Progresszív metalban már jó néhány kiváló album megjelent idén, a Mind’s Eye pedig koncepciózus új lemezével csak megerősíti, hogy a progresszív metal fejlődésének és mozgásának súlypontja Skandináviába tevődött át. Az „A Gentleman’s Hurricane” minden valószínűség szerint a Mind’s Eye pályafutásának legfontosabb albuma. A srácok egy valódi, tragikus végkifejletű drámát hoztak létre vele, amit zenei tudásukkal igencsak meggyőzően keltettek életre a stúdióban, és úgy is vittek szalagra.
A Mind’s Eye mindössze három tagot számlál, de mindegyikük tökéletesen kiművelt, kiforrott zenész, aki kivételes dallamérzékkel bír, a kisujjában van a játéktechnika, és pontosan tudja, milyen lehetőségeket kínál neki a stúdió a zenei önkifejezésre. A zenekar főnöke, a multiinstrumentalista, alapvetően a dobokhoz kötődő és nagy Genesis-rajongó (hallgasd csak meg a Red Winter Sirens bevezető részét az első riffrohamig), a zseniális Daniel Flores, akit számtalan névvel való együttműködéséről ismerhetünk különböző projektekből, vendégként, hangmérnökként vagy producerként, a Mind’s Eye zenei ötleteinek nagy részét jegyzi, és az „A Gentleman’s Eye” is javarészt az ő zenei gyermeke.
A zenekar alapvető célja természetesen az volt, hogy az elődjétől, a „Walking On H2O”-tól (2006) eltérő albumot készítsen. Ez teljesen logikus, a kérdés csak az, hogy mennyire sikerül ezt a bandáknak kiadniuk magukból. Az „A Gentleman’s Hurricane”-nel egy valóban teljesen új történetet tartunk a kezünkben a Mind’s Eye-tól.
A fiúk először a koncepciót választották ki, amelyhez az alapvető zenei ötleteket kötötték, ezek aztán a stúdióban gyökeresen kifejlődtek és továbbépültek. A koncepció főszereplője egy bérgyilkos, aki meg szeretné könnyíteni a szívét, megtisztítani a lelkét, megszabadulni a fájdalomtól, mert a teher, amit cipel, nem hagyja nyugodtan aludni. Egy félreeső templomba húzódik, ahol összebarátkozik a helyi pappal. Utóbbi így tanúja a szörnyű történeteknek a bűnös gyónása közben, aki a felvilágosultak rendjének (The Illuminatti) megbízásából gyilkolt, így jelentős politikai és egyházi vezetők halála szárad a lelkén. De az igazi történet itt kezdődik csak. A gyilkosra ugyanis még egy fontos feladat vár, de hagyjunk egy falatnyi desszertet későbbre is, nem igaz?
A Mind’s Eye igazi vészterhes hangulatot teremtett, amely végigkíséri a történetet. Az albumot egy hangszeres prelúdium nyitja, amelyben eleinte a gótikus kórusmadrigálok viszik a főszerepet, ami egy pillanat alatt felrajzolja a jéghideg templomfalakat, ahogy jéghideg, mégis zseniális a főszereplő elméje. A bevezető az orkesztrális hangszerelésen át egyre fokozódik, majd Andreas Novak első sorai teszik rá a koronát, a főszereplő vallomásaként. Az alap kórusmotívum később fontos szerepet kap, amikor visszatér a Red Winter Sirens szerves részeként, ami mellesleg az album egyik legkomplexebb dala, és egyben a lemez azon pillanata, amikor a koncepció megtörik és a maximumra bonyolódik. Alapvetően persze elég patetikus koncepcióról van szó, ha a zenét leszámítod.
A Seven Days-szel megkapjuk, amiért jöttünk. Az album itt felszáll, és a végéig repülünk vele. A zenészek tudása mesterien olvad össze egy progresszíven komplex szerkezetté, amelyet dallamos és rendkívül dalolható refrén irányít, és az azonnal megragadja a hallgató figyelmét. A dal ritmikailag megtörő előrefrénje, amely már az album elején felbukkan, jelzi, hogy nagyon komoly zenei műalkotás áll előttünk.
A „Walking On H2O” jóval világosabb Mind’s Eye-album volt, ami a hangulatot illeti. Jellemző volt rá a hard rockkal való kacérkodás, sőt még az AOR örökséggel is. Az „A Gentleman’s Hurricane”-t átható sötét hangulat ezt itt semmiképp sem engedi meg. Tipikus progresszív metal album áll előttünk. A kompozíciók jóval komplexebben vannak felépítve, mint a „Walking On H2O” esetében, és ez igaz az egymásba átfolyó hangulatállapotokra is, amelyek az „A Gentleman’s Hurricane” rendkívül dinamikus hullámzását alkotják. Ez az az album, amit hosszabb ideig kell rágni. Hogy a kiszámíthatatlanság és a spontaneitás pillanata hangsúlyos rajta, azt említenem sem kell. Az énekes, Andreas Novak rendkívüli karizmával bír, van benne egy csipetnyi Russell Allen (Symphony X). Ez egy olyan hang, amely kiválóan megállja a helyét, ha hard rock dalok előadására állítják. De Novakból ennél több is kihozható, hiszen kivételes beleélő képessége van a választott koncepció főszereplőjének szerepébe. A hang tényleg a legkisebb erőlködés nélkül, hatásosan kelti életre a bűnös legintimebb személyes vallomását, jelen koncepcióban gyónását. A Mind’s Eye „progresszív” részének fő alkotója, Daniel Flores ezzel túlságosan is tisztában volt. Emellett Flores egyedülálló ritmikai szerkezetet adott hozzá, dobolási tudásának nagy részét, ami folyamatosan izgalomban tartja a hallgatót, és rengeteg-rengeteg zenével jutalmazza, amellyel a gitárriffeket a billentyűs hangszerelések révén megrázó melodrámába öltöztette. Természetesen a Mind’s Eye gépezetét hajtó alapvető fogaskerék, mint mindig, Johan Niemann gitárriffje. Ez a Mind’s Eye zenéjének alapköve, és a többi építőelem erre kapcsolódik. Ezek az ideális együttélésre vannak összehangolva. A Mind’s Eye zenéje teljes megnyilvánulásában a klasszikus orkesztrációk irányelveinek van alárendelve. A hangulat ünnepélyes, de egyúttal megrázóan hideg érintést hordoz, amelyen át minden más átsüt, csak nem a bűnös elméjének megnyugvása abban az értelemben, hogy képtelen megbocsátani magának a bűneit. A lelkiismeret-furdalás, amely könyörtelenül rágja ép elméjét, könyörtelen.
Az egyes dalok, ahogy már említettük, jóval komplexebben épülnek fel, mint a Mind’s Eye korábbi kiadványain. Ennyi legyen e bekezdés nyitánya, mert az „A Gentleman’s Hurricane”-en a zenekarnak sikerült maximálisan kiemelnie a dalok komplex szerkezetű alapkoncepcióját, amelynek a skizofrén koncepció külön súlyt ad, ugyanakkor a srácok megőrizték a refrének teljes dalolhatóságát, vagyis a melódia és a kidolgozott motívumok kompaktságának magas fokát, amit egyértelműen kifejez maguknak a refréneknek a felépítése. A Mind’s Eye ebben mesteri kötéltáncos, aki könnyedén tartja a középvonalat, amely nem képes kibillenteni őket a pályáról, vagy bármilyen módon összedönteni a kompozíciók ideális egyensúlyát és az élő hangulatot, amelyek hatásosan fogják egymás kezét, és az album során kölcsönösen erősítik egymást. Ezért az „A Gentleman’s Hurricane” a Mind’s Eye zenei pályafutásának kritikus albumaként jellemezhető.
A koncepció ehhez elengedhetetlen volt, hiszen a Mind’s Eye-nak valóban nem esik nehezére néhány progresszív bűvészmutatvánnyal, bátran továbbépítve és az énekkel kombinálva pontszerű érzetet kelteni, amely lefesti a koncepció főszereplőjének skizofrén elméjét. A Mind’s Eye az „A Gentleman’s Hurricane”-nel a hallgató számára nagyon igényes albumot szállított a piacra a progresszív metal terén, a kompozíciós komplexitás, a fekete hangulat egyidejű megteremtése és a kompakt melodikusság beépítésének értelmében. Ami ettől az albumtól balra vagy jobbra 2007-ben megjelent, az vagy dallamosabb és egyszerűbb (például Symphony X, Circus Maximus, Darkwater), vagy komplexebb, és ezért hajlamos a töredezettségre, a motívumok aprózódására, a dalok kisebb logikai, motívumokban kompakt összefüggésére (Dream Theater-szindróma). A Mind’s Eye ebben megtalálta az ideális egyensúlyt, és végig a középvonalon lovagol. Olyan albumot kínáltak, amely mindenképp megismételhetetlen, ezzel egyedi, hiszen csak a választott koncepcióval képes hatásosan létezni. Ezúttal pedig éppen ez az egész lényege. A rajongókat, akiknek ez a többszöri hallgatás során a szívükhöz nő, a mestermű a hetedik mennybe repíti, különösen pedig akkor lesznek elragadtatva, amikor a csomagolásban a CD mellett egy DVD-t is megpillantanak, amely végigvezeti őket az „A Gentleman’s Hurricane” keletkezésén, valamint egy animált képregényt.
Felállás
Andreas Novak – ének
Johan Niemann – gitár, basszusgitár
Daniel Flores – dob, billentyűs hangszerek, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Mia Coldheart – ének a 8. dalban
Rolf Pilotti – furulya és fuvola all 11. dalban, vokál a 9., 10., 12. és 13. dalban
Doyle McGraw – duda all 11. dalban
Johannes Lindstroem – vokál az 1. dalban
David Risberg – vokál az 1. dalban
Produkció
Daniel Flores
Számlista
1. Praying For Confession
2. Seven Days
3. AssassiNation
4. Chaos Unleashed
5. Hell’s Invitiation
6. Feed My Revolver
7. Ashes To Ashes (In Land Lullaby)
8. The Hour Of Need
9. Red Winter Sirens
10. Skin Crawl
11. Graveyard Hands
12. Say Goodnight
13. Pandora’s Musical Box
Az album hossza: 74.38
