Előadó: Helstar
Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 1988
Játékidő: 43:17
Értékelés: 4.5/5
A Helstar a pályafutása harmadik albumával egy jókora lépcsőfokkal feljebb lépett a zenei karizma terén, már ami metalprédikációjuk fejlődését illeti. Ekkoriban James Riverának stúdiózhatnékja támadt, így a banda Los Angelesbe költözött. De csak egy évre. Nem tudom pontosan, mennyire boldogult James a stúdióban, de a Helstar zenei pályáján ebben az évben néhány fontos pillanat történt.
Hiába volt Larry Baragan gitárosnak már elég riffje és dala az új albumhoz, a költözés megingatta a Helstar stabilitását, és a felállás is átalakult. A „Remnants Of War” felállásából az „A Distant Thunder” idejére már csak James Rivera, Larry Baragan és Jerry Abarca basszusgitáros maradt. Biztosra vették, hogy Los Angelesben gond nélkül akad majd egy rakás zenész, aki magától jelentkezik hozzájuk, ám ezen a próbán majdnem beletörött a foguk. Frank Ferreiro dobosról például kiderült, hogy San Antonióból származik, ami nincs is olyan messze a Helstar szülővárosától, Houstontól, pedig éppen Los Angelesben ismerkedtek össze vele. A számtalan meghallgatás ellenére a gitárosi posztot végül a „houstoni” Andre Corbin kapta meg, még azután, hogy a Helstar hazatért Houstonba.
Ennek a szerencsejátéknak ellenére a „kirándulós” évben a Helstar elérte, hogy hosszú távú szerződést kössön a Metal Blade Records kiadóval, ami szélesebb terjesztést biztosított az új lemezüknek, és ennek következtében mit is? Hát zenét, persze. A Metal Blade Recordsnak szerződése volt a német SPV Records kiadóval is, hogy az előadóikat Európában terjessze, így a Helstar zenéje végül a mi tájainkra is eljutott. A másik fontos dolog az volt, hogy a Combat Recordsról a Metal Blade Recordsra való átigazolással a Helstar megkapta a hatodik tagját, aki még magasabb szintre emelte a hangzásukat. Ő volt az elismert amerikai producer, Bill Metoyer.
A klasszikus metaliskolából érkező Helstar tovább mélyítette kiélezett thrash/speed kifejezésmódját. Az albumon olyan dalokat találunk, amelyek közelebb állnak az első két lemez gyökereihez, például a klasszikusan induló Scorcher, amelynek refrénje vezérdallamában az Evil Reign nyitányát hallhatjuk vissza, a versszak riffje pedig a Helstar örökségének továbbvitelét sejteti a későbbi Destiny’s Endre. A riffek közötti pengetés és úgy általában a felső húrok egyhúros tenyérrel való tompítása (az ún. palm muted riffelés) még nagyobb jelentőséget és kifejezési szabadságot kapott, az új Helstar pedig így még gyorsabbnak, még élesebbnek, még keményebbnek, sokkolóbbnak és pusztítóbbnak hatott. Pontosan ezt akarták.
Az előbb szóba került a klasszicizmus is. Ha meghallgatjuk az epikus hangvételű Winds Of War-t, főleg a középső (instrumentális) részét, amelyet Baragan és Corbin gitárszólóinak intenzív párbeszéde vezet, nem nehéz megállapítani, hogy Baragan és Rivera is az Iron Maiden hangjain nőtt fel és fejlődött. A She’s A Woman, He’s A Man ezt a sejtést csak megerősíti. Ez a német rockerek, a Scorpions feldolgozása. De szigorúan a Helstar-féle művészi metalmetszet vonalai mentén kimunkálva. És ki gondolta volna, hogy a Helstar valaha kacérkodni fog a Scorpions örökségével. Ez 22 évvel később meg is történt a „Glory Of Chaos” albumon, de az már egy másik történet. Hogyan lehet a Scorpionsból metalvámpírt csinálni? Kérdezzétek a Helstart. A feldolgozás igazi kis mestermű, egy pillanatra sem rontja az album színvonalát, és akiben nem él a Scorpions-dal emléke, azt könnyen megtévesztheti, hogy a banda saját szerzeményéről van szó.
Az „A Distant Thunder” ördögien indul! 1988-hoz képest kivételes a produkció. A nyitódal, amelyet a banda rajongói ma Helstar-klasszikusként ismernek el, és a zenekar minden koncertje elengedhetetlen része, a The King Is Dead. Ez az engesztelhetetlen örvénybe rántja az albumot. Ezt testesíti meg a mérgező „shreddelős” harapás, egy csipetnyi dallamosság, egy csipetnyi félhangos hajlítás és a nyakatekert dühöt árasztó, könyörtelen tempó kiváló egyvelege! Nagyjából így jellemezhetjük a Helstar miséjét. Ne felejtsétek: csak (!) 1988-at írunk. Abban az időben, amikor a metal még gyökeresen burjánzott a megjelenésében. Remekül él együtt itt minden építőelem, élénk a ritmusszekció párbeszéde, ahol a rendkívül dallamos, kiemelkedően cincogó hangzású basszusgitár legkisebb hangja sem vész el. A modernizáció és a még nagyobb pusztítás meg a sokkhatás fokozásának igénye természetesen tovább tárta a kaput a dupla lábdob előtt, amely akkoriban valóban a dal megmozgatásának eszköze volt (manapság túl sok zenekar a sokkoló „extrém” hajszolásában egyszerűen lenyomja a dalt a dupla bőgő egyhangú püfölésével), és teljes mértékben elérte a célját. A riffelés ördögi, ezt a „gonoszságot” pedig a terces harmóniák egészítik ki a már említett „palm-muting” kombinálásával (Bitter End). Az album első fele kiélezettebb, míg a The Whore Of Babylon című instrumentális szám az átmenet a klasszikusabb felépítésű második félbe, amelyben több az epikus elem és még több a „helyes” dallamos megoldás. Az első rész dalai azonban azok, amelyek megszilárdítják a Helstar kifejezésmódjának elvét ebben az időszakban. A The King Is Dead, a Tyrannicide, az Abandon Ship és a Scorcher azok a pillanatok, amelyek ma is lángra lobbantják a thrash metal minden rajongóját, és merészségükkel, ihletettségükkel nem egy fiatalabb generációs zenészt ösztönöztek arra, hogy saját szerzeményeivel tovább mélyítse és fejlessze a thrash metal hagyományát.
Mindez nem érne semmit az egyedülálló énekes, James Rivera nélkül. Robbanékony, tiszta és tekintélyt parancsoló éneke kivételes kitöréseivel minden fekvésben ott van, amit Rivera választ. Ő a Helstar zenéjének különleges bája, és a „baljós” Rivera az „A Distant Thunder” lemezen még érettebben és még intelligensebb dallamvezetéssel mutatkozik be a versszakokban, amelyek teljes erejükben kihozzák hangja erejét és karizmáját. James Rivera különösen a tisztavérű, „halfordos” időnkénti kitörésekkel öl, amelyekkel még olajat önt a tűzre, élénkítve az album hangulatainak dinamikáját.
A Helstar az „A Distant Thunder” lemezen a hangzását még pusztítóbb szintre emelte, jobban kihasználta a hangkép rendelkezésre álló spektrumát, ugyanakkor elmélyítette és kiszélesítette kifejezőkészségét. A dalok egyértelműen kiemelt vezérgitár-riffet hordoznak, ugyanakkor temérdek bonyolultan felépített szakaszt kínálnak, amelyek egy pillanatra sem törik meg az album kompaktságát. Az „A Distant Thunder” a zenekar fejlődésének az a pillanata, amikor a Helstar a kíváncsiságával mélyen átlépte a kalandvágy küszöbét. Ezt a kalandvágyat a „Nosferatu” (1989) egy kicsit tovább tágította, de az már egy új történet.
Felállás
James Rivera – ének
Larry Barragan – gitár
Andre’ Corbin – gitár
Jerry Abarca – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Frank Ferreira – dob
Produkció
Bill Metoyer
Dalok
1. The King is Dead
2. Bitter End
3. Abandon Ship
4. Tyrannicide
5. Scorcher
6. Genius of Insanity
7. The Whore of Babylon
8. Winds of War
9. He’s a Woman, She’s a Man
