Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2024. 3. 8.
Produkció: Andy Sneap (Tom Allom – társproducer a 10. és 11. dalnál)
Játékidő: 52.32 perc
Stílus: Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
A Judas Priest, a metal megdönthetetlen ikonjai, afféle bibliai öregek és a műfaj néhány alapvető tételének megalapozói (amelyek a metalt öröktől fogva kísérik minden megjelenési formájában, és úgy tűnik, így is maradnak), hat évvel a kiváló „Firepower” (2018, RockLine kritika) megjelenése után újabb albummal jelentkeztek! Ez összesen a 19. stúdióalbumuk. Az „Invincible Shield”!
Az együttesnek már jó ideje semmit sem kell bizonyítania, egyszerűen továbbra is teli tüdővel élvezi élete őszét. Meghosszabbított őszét, pontosabban egy újabb reneszánszot és virágkort. Ennek kétségtelen bizonyítéka az új stúdióalbum, újabb kiváló teljesítmény, amelyről borítékolható volt, hogy az elődje, a „Firepower” esszenciáját igyekszik majd megidézni. Az „Invincible Shield” felborzolt tollú, tüskés, ötletekben gazdag, szórakoztató és megingathatatlan! Pedig a zenei receptje teljesen egyértelmű. Egyetlen és megismételhetetlen! Csak két szóval lehet megfogalmazni: Judas Priest! Pokolian ütős, sötét és romlott, mégis fenségesen epikus és színpadiasan zenei! Szóval minden, amit a Judas Priesttől csak kívánhat az ember!
Borotvaéles gitárok, amelyektől feláll a szőr a hátadon, olyan pokoliak, hogy maga az ördög is megijedne tőlük, a fenomenális Scott Travis dobjainak kontrasztos torpedózása, a „végtelen” Ian Hill szikrázó basszusa, és a „megsemmisíthetetlen” Rob Halford. A pasas, aki idén augusztus végén tölti be a 73. életévét, továbbra is énekesi csoda! Az új albumon is rendkívül változatos. Ilyen sokszínű vokális arcát már a „Firepower”-en is megmutatta, és akkor is egyértelművé tette, hogy messze nem mondta ki az utolsó szót. Rob Halford teljesítményében most is a sikoltozására és a hangterjedelmére irányul a figyelem! Meddig képes elmenni vele. Milyen magasságokig! Mintha Halford hangja a nyolcvanas évek közepe óta egyetlen napot sem öregedett volna. E nélkül a vokális ikon és karizma nélkül, aki ráadásul hihetetlen formát tart, semmi sem lenne! Garantáltan!
Az album eleje és a vége is kifejezetten erős, vagyis az egyik fontos cél teljesült. A nyitó, energiától fenyegető „zúzda”, a Panik Attack kettős gitárjaival olyan, mintha egy légiflotta szállna le, Halforddal a mid-eight szakaszban, ami a Painkiller klasszikust idézi. Rögtön utána még sötétebb számmal robban be az együttes, ez a Serpent And The King, megint Halforddal az élen (különösen „mérgező” a hangja a versszakban). A címadó dal az album leghosszabb szerzeménye és az egyik csúcspontja. Hiába szól modernül és aktuálisan, nem nehéz párhuzamot vonni a „Screaming For Vengeance” korának frazírozásával, sőt még távolabbra is: egészen a „Sin After Sin” albumig (az átvezető dallam az előrefrénben). Az album modern produkciója alatt a hetvenes években megedződött szenvedély izzik! A klasszikus Priest-nómenklatúra mindvégig tetten érhető!
Az As God Is My Witness olyan szám, amely rezgő katapulttal repít vissza 1990-be és a „Painkiller” albumhoz. Már az első, nyitó frázis is, amely átvezet a versszakba, a kettős basszusdob-gurulással együtt (eszembe ugrik a Rebel Leather). A Devil in Disguise és a Gates Of Hell az „Invincible Shield”-en kifejezetten nosztalgikus hatású, mert mindkét dal vezérfrázisai szégyentelenül barátkoznak azzal a retorikával is, amely a Judas Priestet a pályája elején inspirálta (a bluesszal). A Sons Of Thunder szerzője Glenn Tipton. Ez az egyetlen dal, amely teljes egészében az ő szerzeménye. Tipton ebben a számban az összes szólót ő játszotta. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Glenn képességei sajnos már jó ideje korlátozottak (Parkinson-kór).
Az album különleges története a Crown of Thorns nevű mini epikus szvit, különösen felfokozott ultra-zeneiséggel, amely egy pillanat alatt a bőröd alá kúszik. Tetőtől talpig. A hangulati crescendót kétségtelenül a refrén fogja meg. Filigránul adagolt szólókkal és díszítő hármas harmonizálással, valamint kiválóan elhelyezett atmoszferikus fordulattal, Halford fenséges dallamainak köszönhetően a „sós” („többrétegű”) mid-eight szakaszban. Hasonló érzéseket közvetít a záró – kiváló szerzemény, a Giants In The Sky, ahol a Priest még egy akusztikus instrumentális részt is beépít, és ezzel is imponál. Jó választás a bombasztikusság emelésére az album legvégén, amelyet klasszikus lezárás és az elmaradhatatlan Halford-sikoly zár le!
Az „Invincible Shield” albumnak, és általában az együttes reneszánszának is külön fejezete a „Downing-klón” Richie Faulkner. Ő alkotta meg azoknak a frázisoknak a zömét, amelyekre az új dalok épülnek, ő játszotta fel a kiegészítő gitárok, díszítések többségét és a szólók javát is. Álljunk meg még egy percre a mid-eight szakaszoknál. A Judas Priest mindig is híres volt a hangulat mesteri átfordításáról, éppen a kivételes szerzői találékonysága miatt, ha a dalok kompaktságának megőrzéséről van szó. A mid-eight részek általában több modulációból állnak, amelyeket többrészes szólók, ritmusváltások és egy teljesen más, Halford által énekelt dallam szabdal fel. Ezeket a trükköket a Judas Priest mindvégig átkozottul összeillően adagolja. A vezérfonal nem szakad el. Az album dinamikája kiváló! Végletekig felfokozott. Faulkner a hozzájárulásával az új albumon is bizonyította, milyen briliáns zeneszerzővé, hangszerelővé, de főleg szólógitárossá fejlődött! Richie lelkesedése és elkötelezettsége bizonyos értelemben hajtómotor, katalizátor, amelynek köszönhetően az együttes a csatlakozása óta eltelt időben három új stúdióalbumot vett fel és adott ki.
Az „Invincible Shield” kiváló követője a „Firepower”-nek. Az irányt tekintve nincs lényeges eltérés a két album között, de a metalközönség általános lelkesedése a „Firepower” megjelenésekor mindenképp nagyobb volt, mert a „Firepower” erényesen túlszárnyalta az elődjét, a „Redeemer of Souls” (2014) albumot, míg az „Invincible Shield” ebből a szempontból már semmiképp sem lep meg! Az a lényeg, hogy teljesíti az együttes lelkes hívei kívánságait, akik erre az albumra is tárt karokkal tekintenek majd, és nagyra becsülik.
Az „Invincible Shield” olyan album, amelyet bármikor szívesen meghallgat az ember. A metalban szinte lehetetlen közvetlenebbül megszólítani a hallgatót a zenei víziójával, mint a Judas Priest! Ezért hat az album közvetlenül, direktben, egyenesen! Kicsiszoltan „priestesen”, és csakis „priestesen”. Az album mérhetetlenül szórakoztat és leköt! És hálásan tölti be sajátos, csak rá jellemző vibrációjával az együttes minden egyes rajongójának lelke minden zugát! Hihetetlen, és sosem gondoltam volna, hogy ezt leírom, de úgy tűnik, az együttes 55 éves működése után sem ez az utolsó sírfelirata! Az „Invincible Shield” olyan új album, amely a legendás bandát újabb tucatnyi évre megfiatalította, és olyan teljesítmény, amilyenre csak a legnagyobbak képesek. Az egyetlenek és megismételhetetlenek! A metal bibliai ősatyái! Maradjon is mindig így!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Panic Attack
2. The Serpent And The King
3. Invincible Shield
4. Devil In Disguise
5. Gates Of Hell
6. Crown Of Horns
7. As God Is My Witness
8. Trial By Fire
9. Escape From Reality
10. Sons Of Thunder
11. Giants In The Sky
Felállás:
Rob Halford – ének
Glenn Tipton – gitár
Richie Faulkner – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Scott Travis – dob
