Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Iron Maiden
Kiadó: Parlophone Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 100:59
Pontszám: 4/5
Hát igen. Iron Maiden. Megint, és velük megint egy új koncertdokumentum. Másképp úgysem megy. Miért? Mert megtehetik. Íme tehát az újabb, méregerősen hosszú világturné a legfrissebb stúdióalbum, a „The Book of Souls” (2015) kísérőjeként, amely khmm… milyen érdekes, pontosan szeretett portálunk tízéves születésnapján, 2016. 02. 24-én indult, és 2017. 07. 22-én zárult. Az Iron Maiden újra elvitte a bandát a Föld néhány még meg nem hódított zugába, ahol a zenekar először találkozott néhány rajongójával, például Litvániában, El Salvadorban és, el sem hiszed, Kínában. Végre ott is, méghozzá cenzúra nélkül! Ezen a turnén az Iron Maiden lecserélte a korábbi három turnén használt Boeingját egy nagyobb Boeing 747-400 EF1-re, amelyet Chilében expressz javításra kellett vinni az egyik hajtómű meghibásodása miatt. Végül pedig ez a turné még valami miatt fontos és sikeres. Többet jelent, mint a pótolhatatlan Bruce Dickinson sikeres visszatérését, aki teljesen legyőzte a rákot, és szokás szerint hozta a maga egyedi énekes bravúrjait.
Aki 2016. 07. 26-án látta az Iron Maident Trieszten, annak ezt a kiadványt be kell szereznie, mert rajta van a legendás Powerslave a trieszti Piazza Unita d’Italia-n felvéve. Ha már Trieszt: az ottani koncertet két olyan dal jellemezte, amely a „The Book Of Souls : Live Chapter” lemezen nincs rajta. Ez a Tears of a Clown és a Hallowed Be Thy Name (ez egyáltalán megengedett?). Helyettük a Wrathchild és az új The Great Unknown szól. Amit a kezemben tartok, az tehát a setlist „lenyomata”, amelyet az Iron Maiden a „The Book Of Souls” turné idei szakaszában nyomott végig. Ez 2017. 04. 22-én kezdődött Antwerpenben (Belgium), és 2017. 07. 22-én zárult New Yorkban (USA). Különösebb meglepetések nélkül: egy rakás szám a legfrissebb albumról, és meglepő módon hiányzik néhány olyan alapdarab, amely nélkül Iron Maiden-koncertet szinte elképzelni sem lehet (Two Minutes to Midnight, Run to the Hills, The Evil that Man Do, végül a Hallowed Be Thy Name is – igaz, a turné első szakaszában ezt játszották). Nincs olyan rajongó, akinek az Iron Maiden „csodát” tenne: az ő eszményi setlistjét játszaná el. Mégis a mostani repertoár csemegéi közé sorolhatjuk a halhatatlan mini-epikus metalszvitet, a Powerslave-et, az Iron Maiden-életmű egyik legrádióbarátabb kompozícióját, a briliáns Wasted Years-t, és végül a „Brave New World” (2000) visszatérőjét, a Blood Brothers-t, amelyről tényleg nem lehetett számítani, hogy valaha még felbukkan valamelyik Iron Maiden-setlisten.
A banda a szokásos módon kiváló. A hang is remekül van kikeverve, a közönség és a zenekar közötti kémia helyenként kifejezetten kiemelkedő, és ezt talán a felvétel csúcspontjának is nevezhetem (például a Fear of the Dark brazíliai koncertről származó változata). Másképp nem is lehet. A jegyek túl drágák, és ebben a tréfában van némi igazság. Az Iron Maiden ezúttal alaposan kiélte magát az új dalokkal. Innen az érzés, hogy egy kicsit túl sok van belőlük, mert egyszerűen túl hosszúak. Így előfordul, hogy a dokumentum kezd unalmassá válni, mert olyan pillanatokban, mint a The Red And the Black, egyszerűen nem mozdul semmi. A pályafutásukhoz és az évekhez képest viszont az Iron Maiden egy pillanatra sem kelt fáradt vagy megtört benyomást ezen a felvételen. Ellenkezőleg. Az évek során egyre elszántabban és vehemensebben állnak a játékhoz, és ez a dokumentum ebből a bájból bőven kapott. Hogyne tennék, amikor egy több tízezres, megvadult rajongótömeget vezetsz, bármelyik színpadra lépsz is fel a bolygón! Az Iron Maiden tehát továbbra is a metal titánja!
Összességében a „The Book Of Souls: Live Chapter” kiváló koncertdokumentum, talán legalább olyan meggyőző, mint amilyen a „Rock in Rio” volt. Minden kristálytisztán szól, és minden pillanatban pontosan tudod, mit csinálnak a zenekar egyes tagjai a színpadon. A három gitáros szólóstílusa hangzásban is felismerhetően különbözik, Harris a szokásos módon úgy tépi a basszushúrokat, mintha az apokalipszis előtti utolsó nap lenne, különleges dinamikát és intenzitást Nicko McBrain kiváló dobolása visz az összhangzásba, és ahogy írtam, Bruce marad Bruce. A korához és a közelmúlt életpróbáihoz képest kivételes és egyedi! Ez egy olyan koncertalbum, amely a kiválasztott repertoár alapján nem hagy különösebb nyomot, másrészt viszont kiváló emléktárgy. Ha véletlenül te is ott voltál ezen a turnén, ez a koncertdokumentum kötelezően gazdagítsa a CD-gyűjteményedet!
Felállás
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár, háttérének
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár
Nicko McBrain – dob
Produkció
Tony Newton & Steve Harris
Számlista
CD 1.:
1. If Eternity Should Fail (Qudos Bank Arena, Sydney, Ausztrália, péntek, 2016. 05. 06.)
2. Speed of Light (Grand Arena, GrandWest, Cape Town, Dél-Afrika, szerda, 2016. 05. 18.)
3. Wrathchild (O3 Arena, Dublin, Írország, szombat, 2017. 05. 06.
4. Children of the Damned (Bell Center, Montreal, Kanada, péntek, 2016. 04. 01.)
5. Death or Glory (Wroclaw Stadium, Wroclaw, Lengyelország, vasárnap, 2016. 07. 03.)
6. The Red and the Black (Ryogoku Kokugikan, Tokyo, Japán, csütörtök, 2016. 04. 21.)
7. The Trooper (Estadio Jorge Magico Gonzalez, San Salvador, El Salvador, vasárnap, 2016. 03. 06.)
8. Powerslave (Piazza Unita D’Italia, Trieszt, Olaszország, kedd, 2016. 07. 26.)
CD 2.:
1. The Great Unknown (MRA Arena, Newcastle, Anglia, vasárnap, 2017. 05. 14.)
2. The Book of Souls (Download Festival, Donington, Anglia, vasárnap, 2016. 06. 12.)
3. Fear of the Dark (Arena Castelao, Fortaleza, Brazília, csütörtök, 2016. 03. 24.)
4. Iron Maiden (Estadio Velez Sarsfield, Buenos Aires, Argentína, kedd, 2016. 03. 15.)
5. The Number of the Beast (Open Air Festival, Wacken, Németország, csütörtök, 2016. 08. 04.)
6. Blood Brothers (Download Festival, Donington, Anglia, 2016. 06. 12.)
7. Wasted Years (HSBC Arena, Rio De Janeiro, Brazília, csütörtök, 2016. 03. 17.)
