Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Blue Öyster Cult
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 2001
Játékidő: 50:54
Értékelés: 4/5
A „Curse of the Hidden Mirror” a kultikus amerikai hard rock-legenda, a Blue Öyster Cult tizennegyedik (és jelenleg utolsó) stúdióalbuma volt. A „Heaven Forbid” (1998) utódja akkor készült, amikor a feketébe öltözött zenei ügynökök szerződést írtak alá a híres Sanctuary Records kiadóval, és egy rövid időre úgy tűnt, hogy a kilencvenes évek elejének (túl)hosszú szünetelése után (az 1992-es, rosszul fogadott „Bad Channels” című film zenéjét a tagok többsége valószínűleg legszívesebben elfelejtené, az 1994-es „Cult Classic” pedig újrajátszott BÖC-klasszikusokat tartalmazott) stúdiózenekarként is megbízhatóan visszatérnek a színtérre.
Eric Bloom gitáros/énekes, Donald’ Buck Dharma’ Roeser gitáros/énekes, Allen Lanier billentyűs/gitáros, valamint a két ‘friss’ tag, Bobby Rondinelli dobos (ex-Rainbow, Quiet Riot, Black Sabbath, Riot) és Danny Miranda basszusgitáros nagy terveket szőtt a „Curse of the Hidden Mirror” kapcsán: ennek kellett volna lennie annak a Blue Öyster Cult-albumnak, amellyel megismételhetik a ‘régi szép idők’ kereskedelmi sikerét. A hatalmas várakozásokkal ellentétben a megjelenés után hideg zuhanyt kaptak, pedig teljesen tisztességes lemezről van szó, amely több ponton is a ‘régi szép időket’ idézi. Az együttes tagjainak elvárásai, akik vissza akarták szerezni a hetvenes és nyolcvanas években birtokolt egykori (sztár)státuszukat, az évszázad elején, amikor a klasszikus és a kemény rock kereskedelmi szempontból elég nehéz időket élt, kissé irreálisak voltak, hiszen a zenei színtér helyzete azóta alaposan megváltozott (sajnos többnyire rosszabbra).
A „Curse of the Hidden Mirror” semmiképp sem tartozik a legjobb teljesítményeik elitjébe, de minden tekintetben teljesen sikerült, ha nem is kifejezetten nagyszerű Blue Öyster Cult-lemez, kiváló produkcióval és számos jellegzetes erénnyel, amelyek megörvendeztetik a régi rajongókat. Bloom és Buck Dharma a gitárjával és egyedi énekstílusával kulcsszerepet játszott abban, hogy az album úgy szól, ahogy kell, a szövegírásban pedig John Shirley, a neves sci-fi (cyberpunk) író segített, így az egyes dalok témái többnyire tipikusak a halhatatlan, feketébe öltözött zenei ügynököktől.
A „Dance On Stilts” határozott riffel és némi bluesos beütéssel nyit, majd Buck finom énekstílusa és kifinomult ritmikai váltásai révén igen laza vizekre evez. A végeredmény, főleg a többszólamú énekekkel átszőtt zárlat, lenyűgöző, bár a „Dance On Stilts” egészében nem éri el a dicső múlt néhány kiváló nyitódalának szintjét. A „Showtime” a BÖC egyik legerősebb fegyverét állítja előtérbe: a vokális harmóniákat. Ezek szépen egyengetik az utat Eric hagyományosan nyers hangja előtt, és gondoskodnak a klasszikus, fülbemászó refrénről. A „The Old Gods Return” ütős darab, lendületes gitárfutamokkal, rombolós dobátvezetésekkel és Eric jellegzetesen nyers hangjával a főszerepben, ami kívánatos kontrasztot teremt. A következő szám, a „Pocket” volt az album egyetlen kislemeze. Egyértelműen azzal a céllal készült, hogy slágerré váljon, ami sajnos nem sikerült neki. Ha vagy tizenöt évvel korábban jelenik meg, biztosan sokkal nagyobb visszhangot kelt, hiszen klasszikus BÖC-keresztezés a hard rock és a dallamos rock között, Bucknak a főénekben, a csúcspont pedig a gyorsan fülbemászóvá váló refrén.
A koszos és kissé klisés hard rock-szám, a „One Step Ahead Of The Devil” meggyőzően az album leggyengébb pontja, mert főleg a dühös gitárfutamok élességére és Eric üvöltözős éneklésére épít, miközben hiányzik belőle a várt érzelmi mélység, amin a BÖC-viszonylatban is teljesen átlagos refrén sem segít. Az „I Just Like To Be Bad” szintén az album kevésbé ihletett pillanatai közé tartozik, bár az elődjénél kicsit változatosabb a szerkezete, tisztességes zongorafutamokkal és tisztességes ritmusugrásokkal. A „Here Comes The Feeling”, amelynek természetesen semmi köze az Asia azonos című klasszikusához, a „Curse of the Hidden Mirror” egyik csúcspontja, amitől megnyalja majd a száját a régi BÖ-klasszikusok minden tisztelője, azoké, amelyekben Buck az énekes, mint például a „Dancin’ In The Ruins” és a „Perfect Water”. A finom és egyúttal nosztalgikus refrén tiszta hangulati és hangszerelési győzelem.
Az „Out Of The Darkness” arra emlékeztet, hogy még egy olyan örök énekesi ‘bunkó’ is, mint Eric, képes rendkívül finom atmoszférát teremteni. A lassú tempó ellenére újabb nagyon fülbemászó darab, amely a hatalmas, többszólamú refrénben csúcsosodik ki, és ki kell emelni a kifinomult zongoraaranzsmanokat és a remek gitárszólót is. A kissé funkos „Stone Of Love”, amelynek szövegét a régi munkatárs, Richard Meltzer írta, újabb kiváló alkotás, amelynek közepén ismét Buck kiemelkedő énekesi karizmája ragyog, míg főleg a refrénben a nagyszerű vokális harmóniák ragadnak magukkal.
Az ütősebb darabok közül az „Eye Of The Hurricane” emelkedik ki, ahol Eric ingerült éneke parancsol, a csúcspont pedig a hatalmas refrén. A rombolós dobátvezetésekkel és a baljós központi hangszereléssel együtt kétségkívül az album csúcspontjai közé tartozik. A „Good To Feel Hungry” váratlanul összetett és egyúttal szórakoztató záródal, színes, funkos basszusmenetekkel és kissé jazzes hangszereléssel, miközben Eric éneke lassan egyre drámaibb és titokzatosabb hangulatot épít. Külön meglepetés Lanier szaftos szólója a Hammond-orgonán, amihez később Buck kópés gitárimprovizációja is csatlakozik.
A „Curse of the Hidden Mirror” ugyan tartalmazott némi minőségi ingadozást, összességében mégis lenyűgöző teljesítmény volt, amely bőséges hallgatói élvezetet nyújtott a Blue Öyster Cult régi rajongóinak többsége számára. A szolid „Heaven Forbid” után még közelebb kerültek egykori színvonalukhoz, ismét bebizonyították, hogy hűek maradtak felismerhető dalszerzői megközelítésükhöz, és hogy a sajátos, ‘összeesküvős’ atmoszferikus varázs még mindig jelen van a hangzásukban. Ám a tagok csalódása az album kereskedelmi kudarca miatt olyan nagy volt, hogy a Blue Oyster Cult rajongói 2001 óta hiába várnak új stúdióalbumra, kedvenceik pedig már csak a koncertezésre koncentrálnak, azt is főleg otthon, vagyis amerikai földön. Mióta 2002-ben megszűnt az együttműködésük a Sanctuary Records kiadóval, még mindig nincs aláírt szerződésük (új) kiadóval.
Felállás
Eric Bloom – ének, gitár, billentyű
Donald ‘Buck Dharma’ Roeser – ének, gitár, billentyű
Allen Lanier – billentyű, gitár
Danny Miranda – basszusgitár, billentyű, vokál
Bobby Rondinelli – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Norman DelTufo – ütőhangszerek
George Cintron – vokál
Producer
Buck Dharma és Eric Bloom
Számlista
1. Dance on Stilts (6:05)
2. Showtime (4:38)
3. The Old Gods Return (4:36)
4. Pocket (4:15)
5. One Step Ahead of the Devil (4:16)
6. I Just Like to Be Bad (3:54)
7. Here Comes That Feeling (3:21)
8. Out of the Darkness (5:06)
9. Stone of Love (5:49)
10. Eye of the Hurricane (4:40)
11. Good to Feel Hungry (4:12)
