Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Poverty's No Crime
Kiadó: Metalville Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 56:59
Értékelés: 3.5/5
Kilenc év várakozás! Kilenc hosszú év. A német progresszív metal kiválóságok, a Poverty’s No Crime nevét manapság már csak az igazi rajongók ismerik, azok, akik mindenért oda vannak, ami progresszív metalt és/vagy progresszív rockot lehel. Az együttes hosszabb alkotói szünetét látva pedig az is kérdés, hogy (Szlovéniában) egyáltalán ki emlékszik még rájuk.
Mindegy. A „Spiral of Fear” eddig a napig az együttes legérettebb és legjobban megkomponált, sőt szinte tökéletes albuma. Egyszerűen azért, mert nagyon hosszú idő alatt született. Már magát a felvételt is közel két évig csinálták. A banda az albumon is megtartja a jellegzetesen melankolikus hangulatot, főleg az énekes-gitáros Volker Walsemann hangjának sajátosságai miatt. Ő sosem számított a technikai brillancia mintapéldájának, de a hangszíne és a hozzáállása az együttes felismerhetőségének egyik fontos védjegye.
A Poverty’s No Crime mindig is olyan zenekarnak számított, amely a belső megérzéseire hallgatva ügyesen egyensúlyozott a hangszerelési összetettség és a zenei fülbemászóság közötti vékony középvonalon, miközben ápolta a saját, jól felismerhető hangzását. Most sincs ez másképp. A kompakt riffelésű formákon átível a dallamos hallgathatóság, vagy inkább fülbemászóság, és ez az album minden pontján túlsúlyban van az összetettebb részekkel, passzázsokkal szemben. Még amikor az együttes hosszabb hangszeres részekben kiereszti a hangját és belelendül, akkor sem csúszik bele „betegesen” az iskolásan lejátszott hangsorok tengerébe, és a motívumok, illetve a szerkezetek szétfoszlásába. Ezt a Poverty’s No Crime nem ismeri. Ezért a „Spiral of Fear” végig könnyen befogadható marad: egyaránt hallgatható az igényes zenei fülekkel és azokkal is, akik beérik az „egyszerűséggel”.
Az új album hangzása kicsit puhább, mint az együttes korábbi lemezeié, ami a kiélezett gitárhangzás kedvelőinek nem fog túlságosan tetszeni. Ez a dalok felépítéséből és persze a művészi érésből adódik. A „Ballad of ’91” nélkül, amely tovább puhítja az albumot, és emiatt rövidebb lenne a lemez, mindenki agykárosodás nélkül megúszta volna. A „Spiral of Fear” anyaga magától „nyomul” a fülbe, pedig megvannak benne a progmetal komponálás fogásai. Ezért viszonylag gyorsan megragad. Két-három lejátszás után a CD-lejátszóban. Ezt egyébként már a Poverty’s No Crime korábbi albumainál is megfigyelhettük, azzal a különbséggel, hogy az újon egyetlen olyan szám sincs, amely annyira emlékezetes lenne, hogy a rádiók is szívesen játsszák. Bár az együttes megtalálta a maga stílusbeli és hangzásbeli fülkéjét, amelyhez senki sem ér fel, az új albumon is lehet stílus- és hangzásbeli párhuzamokat keresni egyaránt amerikai (Fates Warning, Dream Theater) és európai (Vanden Plas) zenekarokkal.
Ahogy Prešeren híres sora mondja: „Sem dolgo upal in se bal, slovo sem upu, strahu dal; srce je prazno, srečno ni, nazaj si up in strah želi.”, a Poverty’s No Crime is hasonlóan gondolkodott az album üzenetét illetően. A zene ugyanis olyan eszköz, amely segít legalább átmenetileg elmenekülni a félelmek és remények elől, amelyekkel a mindennapi életben „kínozzuk” magunkat. Legalább átmenetileg. A félelem tűnjön el örökre, még ha a remény örök is marad. Mondjuk, nagyjából így gondolkodott az együttes is.
Poverty’s No Crime – The Longest Day:
Felállás
Volker Walsemann – ének, gitár
Marco Ahrens – gitár
Jörg Springub – billentyűs hangszerek
Heiko Spaarmann – basszusgitár
Andreas Tegeler – dob
Produkció
Poverty’s No Crime & Simone Mularoni
Számlista
1. The Longest Day
2. Spiral Of Fear
3. Fatamorgana
4. A Serious Dream
5. The Fifth Element
6. The Ballad Of ’91
7. Dying Hopes
8. Wounded
