Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Various Artists
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 38:11
Értékelés: 3.9/5
Szlovéniában két millió lakosra jut egy rakás kreatív energia, amely a kimosott mainstreammel ellentétben még erőteljesebben dolgozik és pattog a zugokban, pincékben, távol a divatirányzatok és a követők, a bárányok tekintetétől. Az alternatív égbolt fontos kiadói közé tartozik a Mura-vidéki God Bless This Mess mellett a Moonlee Records alapítóinak csapata is, akik ahelyett, hogy elhatárolódtak és elkerítették volna az amúgy is szűk szlovén teret, a összekapcsolódás és az együttműködés felé léptek. Az ötletek, a pénz és az energiák e gyümölcsöző, mindkét kiadónak hasznos összeolvadásának része a decemberi áldozat is, a Banana Split nevű felforgató desszert, amelyen teljes pompájukban mutatkozik be az elektronikának, a drone-áramlatoknak és az intelligens tánczenének elkötelezett Kleemar és a poszt-punk hangzású hangprovokátorok, a Trus! A megengedett (és meg nem engedett) határával való kettős játék sikeresnek bizonyult, így az ünnepek előtt napvilágot látott egy igazi, jól becsomagolt zenei hasadék, amely a Soundcloudon található digitális mag és a CD-k mellett egy adag retro avantgárd hangulatot is kínál: a lemez 12 hüvelykes bakelitként is megjelent.
A lemezen elsőként, mindössze három ambient dallal az átalakult, az elektronikus ritmusnak elkötelezett Kleemar mutatkozik be, azaz Matej Končan. A szlovén IDM (intelligent dance music) első számú alakja egy kis drone-os, mindenevő kitérőre szánta el magát, a hangzásbeli hatásokra és a zenei impressziókra teljesen nyitva áll, és az elektronika, valamint a keverőpulttal és a szintetizátorokkal való bűvészkedés ellenére sem mond le arról a szerves jellegről, amelynek köszönhetően 2000 óta hagy nyomot a hazai és az össz-európai színtéren. A mára megszűnt Prekmurje Noise Conspiracy fontos tagja a Manul, a Lollobrigida és a Psycho-Path együttesekkel való találkozások és az energiaszikrák csiholása után egyre inkább a saját önmegvalósító küldetésének szegődött el. A zenekarokkal való szimbiózist a számítógép, a keverőpult és a ritmusgép váltotta fel, a szintetizátorok fekete billentyűi és a saját alkotói imperatívuszoknak való átadás. A melankolikus, meglehetősen visszafogott utazás a Bored Of Canada című számmal indul, amelyben a Beats Antique stílusában megszólaló szerves–elektronikus manipuláció után kinyílik a melankólia minden regisztere, a bináris módon modulált vonalaknak való nosztalgikus, meleg átadás. A Mount Kimbie, a Dan Deacon, a Gold Panda, a Four Tet, az Album Leaf és a Caribou álmodozó, táncolható világát idéző asszociatív utazás ezúttal a Board Of Canadához kerül közel, csak épp Kleemar jóval pörgősebb, és ritmikailag jobban igazodik a szlovén közönség ízléséhez. A teljesen kidolgozott elektro-drone vonal meditatív hipnotizmusa egyre épül és gazdagodik, az elidegenedés édes érintése és az ismétlődő rituálék elszakadnak a műfaj formai előírásaitól és a tömegek ízlésétől. Kleemar rusztikus és merész, valóban intelligens retro módon, a popszerű eklektikával pedig hidat épít a folytatáshoz. Kleemar triptichonjának második tétele a 4M, amely pszichotikusabb, töredezettebb és még inkább ambientesen sűrített. Kleemar a városi kontúrok, az érzéki metrika és az ízlésesen megmunkált hangtextúrák mestere, amelyek a lemez második felvonásának a csúcsminőségű mikroambient hangulatát adják: az a fajta zene ez, amely a megfelelő pillanatban kinyitja a kaput a kozmikus transz világába, a lelassult testi áramlások kioldására és az elektronika ellenére is meleg, pozitív sugárzásra. A zsenialitás a részletekben rejlik, amelyeket Kleemar bölcsen épp a megfelelő pillanatban ad hozzá és von vissza, a több ezer hatás meghatározhatatlan masszájába pedig a bevásárlóközpontok metrikája mellett még egy csipetnyi őshonos esztétikai manipulációs érzéket is bele mer keverni, amely megnyugtatja a hallgatót, és az elektronika világ elleni lázadásáról való teljes lemondás állapotába vezeti – ezt korábban Mike Oldfielddel kapcsolatban megszoktam, akit az elektronika gurujának koronáztak. Kleemar bemutatkozásának záró felvonása a gyönyörű Made In My Hand, amely sehol nem sérti meg a minimalizmus, az ambient álmosság és a szépség imperatívuszát, ugyanakkor nem is csorbítja vagy emeli tovább azokat. Marad az érzés, hogy a egészhez lehetett volna még hozzátenni valamit, és még följebb vinni a teljes kisülés és a béklyóktól való megszabadulás állapotáig, de erre várnunk kell a jövő évig, amikor állítólag napvilágot lát Kleemar szerzői bemutatkozó nagylemeze, egy jó hangulatú tánczene nagylemez erős intelligencia- és érzékiség-felhanggal.
Kevesebb gyengédséget kínál a folytatás, amelyet a poszt-punk indie – elektro trash popos Trus! „követett el”, akik viszont kicsit több szerves jelleget és verbális dikciót tesznek a mérleg serpenyőjébe. A mozgalmas kontúrok a kommunikáció három pontján zajlanak – Jelena Rusjan a basszusgitáron, Boštjan Simon a billentyűk, a szaxofon és az ének mögött, Marko Lasič pedig a dobok mögött. A TRUS! kiszámíthatatlan és megfoghatatlan. A pszichotikus Movie Star a Kleemarral való érzéki érintkezés után kicsit elektronizáltabb, ambient éteri elektróvá fejlődik, amely sok könnyedebb popot ad az egészhez. A könnyed nyitányt, amelyben a basszus, a dob és a billentyűk párbeszéde Jelena álmodozó énekével meglehetősen lecsupaszítva, de hatásosan szól, elmozdulás követi a csoport tudatalattijának piszkosabb, sötétebb szférái felé. A baljós Enemy sötétebb kontúrokat épít az érzelmi eltávolodásból és lázadásból, a klausztrofóbiásan sűrített billentyűk meditatív sok rétege alatt pedig szerves, szilárd basszus és dobok szövődnek. A felhúzott női energia eltorzított univerzuma a párbeszéd figyelmen kívül hagyott, hiányzó láncszemével szemben minden frusztráció teljes felszabadítására szolgál, amelyek statikusan ott maradnak a láthatáron kristályosan maró visszhangok, csilingelő ambient hangok képében egy valóban szépen megépített poszt-punk szám kicsengésén, amelynek füle-farka van. A brutálisabb Phantasma a sötétség elemeit teszi hozzá, és majdnem Sonic Youth-os felpörgetettséget, amellyel a Trus! a felszínesség, a sekélyesség és a hazugság világa ellen vonul a barikádokra. Nem állítom, hogy hangzásvilágukban vigasz, lágyság vagy simogatás volna, viszont a punkos pop után elindul egy fordulat a fokozatos életre kelés, a mély kómából, álomból való ébredés irányába. A visszafogottabb Seven Words a szuszpensz pillanataként oson be az egészbe, az érzelmek harmóniájához való visszatérésként, amivel az ezúttal ambient, kaotikus synth pop explozív hívei láthatóan gondban vannak, mert egy kicsit több történést és tektonikát keresnek. Ez utóbbi basszussal van megtámogatva, és a First Step című bemutatkozás stílusában a szintetizált, majdnem naiv dallamosságot keményebb és kíméletlenebb hangzási kontúrokkal építi tovább. A What Do You Do a nagy finálé, egy szervesebb leszámolás hangulatában a felkészületlenekkel. Az explozív basszus, a dobok, a szintetikusan széttépett szaxofonhangok (majdnem úgy, ahogy a Demolition Groupnál megszoktuk, csak itt most az előtérben több a brutalitás 2227, mint a szelíd szentimentalitás) a lendületes ritmikus bevezetés után egy brutálisabb, szélsőségesen hangolatlan, teljesen atonális lázadó refrénbe csapnak át. A sípolások, zajok és Jelena kiáltásai: „What do you do? Do you do anything?” sűrűsödnek egészen az explozív végkifejletig és a teljesen elvágott zárásig, az elcsendesedésig, a némaságig, a teljes nihilista Semmiig.
A fondorlatosan felállított kettősség nem arra való, hogy fennakadás nélkül, kritikátlanul fogyasszuk. Épp ellenkezőleg – a túl gyors, kritikátlan ítélkezés megfosztaná a hallgatót a zene mélyebb megértésének élményétől, amely itt szándékosan skizofrén. A zajtól megtisztított szuszpensz és a szenvedélyek lecsillapítása után a Kleemarral a második felvonás pszichotikusabb, dühösebb, a Trus! névhez egészen az alapokig felnőtt, ugyanakkor a múzsák, amelyekkel a számsor készült, rokonok és egymáshoz hasonlóak. Mind a felforgatásnak és a zene kicsit intellektuálisabb emésztésének elkötelezettek. A zene produkciós szempontból tökéletesen kidolgozott és jól becsomagolt, a provokatív banán magjához viszont a hallgatónak minden hallgatónak magának kell kiharcolnia a jelen Banana Split rétegeinek jó, makacs hámozása közben. A fáradság ugyanis bőségesen megtérül, a minőség és az üzenet kettős adagja pedig különböző embereknek szól egyetlen pillanatban, vagy akár egyetlen embernek a létezés őrülten különböző pillanataiban. A dolog jó, ízletes és többszöri fogyasztásra érdemes, de a ti képességeitekhez, kondíciótokhoz és a szlovén (elektro) alternatíva avantgárdságának adagjai iránti vágyatokhoz mérten.
Felállás
KLEEMAR:
Matej Končan – ambient, elektronika, programozás
TRUS!:
Jelena Rusjan – basszusgitár, ének
Boštjan Simon – szintetizátor, szaxofon, ének
Marko Lasič – dob, ének
Produkció
Ivor Knafelj & Kleemar / Vitja Balžalorski, Gredoč & Trus!
Számlista
1. KLEEMAR – Bored Of Canada
2. KLEEMAR – 4M
3. KLEEMAR – Made In My Hand
4. TRUS! – Movie Star
5. TRUS! – Enemy
6. TRUS! – Phantasma
7. TRUS! – Seven Words
8. TRUS! – What Do You Do
