Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Aphra Tesla
Kiadó: Celinka
Megjelenés: 2013
Játékidő: 43:14
Értékelés: 4.9/5
Először a Cankarjev domban láttam egy varázslatos sanzonesten, és úgy vésődött, úgy égett be az emlékezetembe, mint valami sorsszerű, mély, misztikus, titokzatos, megfoghatatlan, evilágin túli közelítés, hiszen teljesen utolérni senki sem tudja. A neve Aphra Tesla, korunk egyik legtermékenyebb szlovén művésze, aki fiatal kora ellenére valóban kivételes életművel büszkélkedhet: zenével, csodás együttműködésekkel, finom költészettel, multimédiás megoldásokkal és elektroszínházzal értelmezi újra Shakespeare mantráját, hogy az egész világ színpad, amelyen a saját színdarabunkat játsszuk. Még mindig megrendít, hogy egyetlen ember ilyen minőségben tud megérinteni, megrázni és színültig megtölteni a hangjával és hatalmas jelenlétével. Mindent, sőt még többet is megkapsz attól a kivételes lemeztől, amelyet az Aphra Tesa Operating System új felállása, új inkarnációja hozott össze: a Home In The Zone album simán és habozás nélkül az év egyik legjobb, ha nem a legjobb lemeze. Nehogy félreértsd: úgy értem, az egyik legjobb albumra általában, nem csak a hazai kínálatot nézve. Megrázott a hangulat, aztán a zenei építőkockák kivételes kémiája, vagy inkább alkímiája, aminek köszönhetően az album 11 igézete olyasmi, amit már régóta nem töltöttem a lelkembe és a fülembe.
Ahogy Aphra egy interjúban elmondta, ennél a lemeznél a körülmények csodás összjátékáról, varázslatos véletlenekről volt szó, amelyek jó közreműködésekkel fűszerezték a zenét; ő maga két évig gyűjtögette a felismerések gyümölcseit, azokat a történeteket, amelyekből a lemez egésszé, egységgé állhatott össze. Ami ez idő alatt megszületett, az az érzelmek, gyönyörű felvillanások és metaforák tökéletes erotikus kollázsa, amelynek köszönhetően a személyes meditáció terápiás kiútként szolgál a közösség minden hallgatójának. A világot átjárja a félelem, a szorongás és a negatívum, a kis éji zene, a muzsika pedig most arra való, hogy elfeledtesse a világfájdalmat és a megkeseredettséget. Álmokra, szenvedélyre és az élet lángjaira van szükség ahhoz, hogy átléphessük a mai nap Rubiconját a holnapba, és a jelen könnyebb, kevésbé ólomsúlyú és nyomasztó legyen. Az Aphra Tesla Operating System így a pozitív rezgések gyógyító szentélye, és a legpontosabb frekvencián, az első pillanattól kezdve minden pórusodon át hatol be. A Raven egy sötét erdőbe vezet, ahol először el kell veszni, hogy megszabadulhassunk a fájdalom evilági bilincseitől. Ebben segít Aphra rezonáns hangja, amely bársonyos és színes, olyan módon, ahogy gyerekként Josipa Lisacnál hallottam, aki szintén kivételes kaliberű, különc művész. Aphra önálló, a maga módján felismerhető, nem tűr utánzást, és azt sem, hogy félvállról vegye, aki csak a helyes hangokat akarja eltalálni. Inkább átitatódik az érzéssel, lehunyja a szemét, és a megélt érzelmek köpenyébe burkolózva a minimalizmus intim táncába kezd két kiválasztott vendéggel, a kivételes kompozíciós szerkezet társépítőivel. A tehetséges, akadémiai végzettségű zongorista, Marko Črnčec alias Churnchetz abszolút hallása a dzsesszre hangolt, ujjainak érzéki tánca a fehér és fekete billentyűkön pedig a dzsessz, a blues, a sanzonalap és a művészien ihletett pop tökéletes fúzióját adja. Az egészet etnoritmikával és remek ritmusérzékkel egészíti ki a dobos és ütőhangszeres Nino Mureškič, akire talán a Lačni Franz tagjaként emlékeznek páran, ma viszont főként az Afir Bafir ötletgazdájaként és hajtómotorjaként működik.
A Raven Tori Amos és a Trent Reznor Fragile lemezén hallható interpretációk törékeny sebezhetőségének keverékére emlékeztet, a produkciós tökély pedig a Grammy-díjas hangmágus, Dave Darlington munkája. A vigaszt fáradsággal kell keresni, de minden igézés és a sötétség meg a szorongás árnyainak űzése ellenére az egész optimista. Jön a visszatérés a biztonságos otthon napsütötte menedékébe, a nappaliba, a legközepébe, ahol talán könnyebb boldognak lenni. A magány és a csend, a fölösleges szívdobbanások zavaró zúgásától mentes nyugalom a Home In The Zone dalban sejteti Aphra közelségének, érzéseinek, csalódásainak körvonalait, amelyeket a közvetlen kínálkozás ellenére is a metaforák fátyla von be. A dzsessz és a sanzonos játékosság gyógyír a sajgó léleknek. A Pojke Indiana flamencósabb, ibériai ritmusú vonulata aztán intenzív lounge-hangulatba csap át, a elcsendesedett lélek elsötétített klubja pedig izzik a szenvedélytől és a határozott fogásoktól, amelyek bizonyítják, hogy az összes közreműködő, a zenei szövőszékbe fogott zenész spontán kémiája egy személyes demiurgosz, teremtő, isten diktátumát követte. Aphra gyógyítóként, sámánpapnőként szüntelenül az emberek ezernyi arcának szenteli magát, és a deformációkkal, a saját világa és élete szabására szabott, a metaforák egészséges távolságán átszűrt képekkel a szeretet, az együttérzés és a teljes zene hullámait osztja, olyan zenéét, amely kinőtte a jam sessionök kémiai múlandóságát. Aphrának pedig a benne rejlő, egykor említett kifejezett vadászösztönnel összhangban sikerült olyan minőségi kereteket szabnia, amelyekben a forma adott, de nem szorítja meg a zenei kitöréseket és a szívből jövőséget.
https://www.youtube.com/watch?v=20_swmKixcQ
A Palace Of Sin könnyedén dzsesszesen huncut, bűnös, teljesen kicsapongó és csábító, simán el tudok képzelni egy múlt századi, húszas évekbeli dzsesszklubot, és a töredezettség, a frekvenciák és színárnyalatok különbségei ellenére minden pontosan ott van, ahol lennie kell. A Sail Away az ismeretlenbe visz, távol a fájdalom és a csalódás tájától, az utolsó zöld cigaretta és egy pohár éppen jó hőmérsékletű bor segítségével. Semmi sem kötelező, mindannyian szabadok lehetünk, hagyjuk magunkat a bilincsek lerázására hívó vibráló szóra – üzeni és suttogja szelíden Aphra. Az érzéki aktus és a tökéletes alkímia folytatódik a Little Star dzsesszes szépségével, amely egyenesen erotikus, érzéki, szexuális, Aphra pedig szinte férfias baritonnal és sokrétű, kaleidoszkopikus csábossággal skarlátvörösre festi egy megsértett szeretőnő vagy megbántott szerető felhőit és rossz gondolatait, selyemlepedőket terít, és az arany központba hív, ahol minden megbocsáttatik, és ahol a csók a fő valuta minden evilági tartozás kiegyenlítésére. A szenvedély az alapvető vezérfonal, de nem fenyegető, leselkedő, mohó és kapzsi. Az Echo Of Desire a szenvedélyesség misztikusabb oldalát tükrözi, a sámáni kiáltások, a költészet és a kimondatlanság dzsesszes etnofonata pedig a vágyakozó világ visszhangjait küldi vissza a boldogság és biztonság meleg buborékának menedékébe, abba a zónába, amelyről Aphra világosan és következetesen énekel. Marko zongorája a szigorú formából gyönyörűen rögtönzött szólóba megy át, ami Pat Methenyt idézi, még inkább pedig Thelonious Monkot, a Moon Sings The Blues bluesos hangtengerébe merülve pedig teljesen megváltozik a metrum. A levitációk egymást követők, sokszorosak és teljesen természetesek, és minden lehullott réteggel a test és a lélek könnyebben tárul ki a végtelenbe. A megfoghatóság illúzió, a bölcsesség és a boldogság múlandósága pedig felszólítás, hogy minden egyes pillanatot élvezni kell. Aphra az ismeretlenbe szökő értelmezések művésze, és éppen elég titokzatos módon kacérkodik a sötéttel, a fájdalommal, valamint a szív skarlátvörös lágyságával, a napsütéses optimizmussal, amelyet éppen annyi életszerű fanyarsággal árnyal, ami, ismétlem, nem világfájdalmas. A Black Dawn Song Nino dobjainak határozottabb ritmusával következetesebb üzenettel szövi be a szobát. Ami most csúnya, könnyen széppé és értékessé változik, olyanná, amihez érdemes visszatérni. Túléltétek ugyanis a fekete hajnalt, és mindezek után lehet, hogy hamarosan megsimogatnak a boldogság és a nap sugarai. Aphra a változás, a metamorfózis dzsesszes meséjét énekli, amelynek a lemez minden atomja, minden remegő vibrátója, az ütőhangszerek édes csengése a zongorahúrokon, a nyitott érintés is része, és minden azt mutatja, hogy Aphra univerzumának boltozata magasabb a hétköznapi emberekénél. A Frida (vajon Frida Kahlo előtti főhajtás, kérdezem magamtól?) menedékében, ahol a szenvedő megszabadul, a záró felvonás az lehet, hogy megérintjük a lélek boldog részét, amelyet gyerekkorunkban magától értetődőnek tartottunk. A Watch The Children Play a záró mantra, amellyel Frida sámándobja után átadjuk magunkat a búcsú utolsó felvonásának, és előhívjuk álmodozó gyermekünket, aki valaha tudott vágyakozni és érezni, másként nézte a világot, mint ma, amikor minden ösztönét feladta, és konformista, felnőtt, felelős társadalmi pillérré vált. A lángoló szivárványokról és elűzött lidércekről szóló ritmikus dal teszi fel az i-re a pontot a vigaszra, amelyet újabb hallgatási és elmélyülési kör követhet, hiszen a minimalista hangzás ellenére is annyi a tartalom, hogy egyszeri hallgatás kevés ahhoz, hogy azt állíthasd, mindent felfogtál, és valóban minden világos előtted.
A Home In The Zone hangzásában olyan teljes lemez, hogy ha nem látnád a borítót, nem gondolnád róla, hogy a mi sokszor túl szűk terünkbe tartozik. Épp emiatt félek, hogy a többség elkerüli a figyelmét, pedig milyen szépen szolgálhatná terápiásan. A világ lehet a fenyegetések, ellopott és kialudt álmok helye, de lehet a felszabadulás paravánja is. Az Aphra Tesla Operating System új programot kínál a létmátrix újrakoncipiálására, Aphra pedig saját intimitása ezernyi arcának megmutatásával tükröt tart a világnak. Éppen a közvetlenség és a színlelés nélküliség segít könnyedén abban, hogy minden hang és az egész zene a szív közepébe csússzon, meggyógyítson, megérintsen, felébresszen, még ha a teljes koncepciót nem is érted meg, és nem követed vakon. A megértésnek ezernyi útja van, Aphra pedig az egyetemes angol dikcióval kimérgezi a határok világát, és átlépi magának az embernek, a korlátolt lénynek a felszínét is. Ezúttal minden kulturális korlát, a jó modor szabályai, minden parancs, amely boldogtalanná tehet, áthágásra kerül. Ami marad, az a lét és az érzés tökéletes erotikája, és azzal, hogy a világegyetem és a kozmikus boldogság eggyé olvad veled, te is boldoggá és teljessé válhatsz, a látszólagos ürességed és kimerültséged ellenére. A Home In The Zone csupán altruista eszköz, amely képes ebben segíteni, ha az egészre tehermentesen és címkék nélkül oda is figyelsz. Minden más ugyanis csak ballaszt és teher, aminek a szó igazi értelmében semmi köze a zenéhez.
Felállás
Aphra Tesla – ének
Marko Črnčec – zongora
Nino Mureškič – ütőhangszerek
Produkció
Dave Darington
Számok listája
1. Raven
2. Home In The Zone
3. Pojke Indiana
4. Palace Of Sin
5. Sail Away
6. Little Star
7. Echo Of Desire
8. Moon Sings The Blues
9. Black Dawn Song
10. Frida
11. Watch The Children Play
