Séta Danilo Kocjančič örökzöld életművében (2013)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Postojna / Titov trg / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. 08. 31.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 0,00€ (ingyenes belépés)

Danilo Kocjančič Friends! Barátok, akik posztumusz csatakiáltásban és tisztelgésben egyesültek Danilo Kocjančič alakja és életműve előtt. Kocjančič a szlovén középhullámra hangolt (értsd: rádióbarát) zenei színtér egyik legkiválóbb dalszerzője volt az elmúlt öt évtizedben. A hatvanas évek végétől az új évezred idejéig, sőt egészen az idei február elején bekövetkezett, jóval korai haláláig (Danilo ugyanis épp az új album anyagán dolgozott)! Emlékeztek még a Kameleoni, Halo, Bazar, Labirint, Boomerang és… persze a Prizma zenekarokra? Felejthetetlen örökzöldek, amelyek Danilo Kocjančič, az ő végső atyjuk és megalkotójuk tollából és elméjéből születtek, és tovább élnek. Mindannyiunkban.

A legendás arcokból álló csapat, akik Danilóval együtt formálták a szlovén zenei életet (az évek során – mondhatnánk: Avtomobili), a következő felállásban lépett színpadra: Ladi Mljač (Prizma, Danilo Kocjančič & Friends …) énekel és dobol, a crikvenicai Slavko Ivančič (Bazar) szintén énekel és akusztikus gitározik, mellettük ott van a neves hangmérnök és basszusgitáros, Jadran Ogrin (Kameleoni, Halo), a gitáros Zdenko Cotič (Bazar, Halo), végül pedig a méhecske Maja Wellblott hírhedt rajongóinak egykori tagja, a hatrúros csodán száguldó nagymester, Matjaž Sterže (Danilo Kocjančič & Friends)! Mindannyian azért felelnek, hogy Danilo Kocjančič dalai a színpadon is tovább éljenek!

A Titov trg a derűs szombat este ellenére – ami mellesleg az idei augusztus utolsó estéje volt – szerényebb számú hallgatót vonzott, mint ahogy eleinte remélni lehetett. A szervező kb. 10 m-re a színpadtól lerakott egy „sor ismeretlen tárgyat”, átlátszó polifóliába csomagolva. Úgy néztek ki, mint a frissen becsomagolt szénabálák, vagy ami még rosszabb: mint a frissen lefoglalt, jó minőségű „fehér” árú tornyai. Mindegy. Közelebbről kiderült, hogy ülőhelyeknek szánták őket. Épp ez a elem érdekes módon 10 m-es távolságra tartotta a közönséget a színpadtól, és az érzés rendkívül furcsa volt. Mintha a zenekar egyedül adna koncertet a téren. Önmagának. Egészen a végéig, amikor Ivančič közelebb hívta a közönséget. Hát igen. Apróságok. A csapat Kocjančič egyik utolsó alkotásával nyitott, a lazán csipkelődő, reggae-ritmusra épülő Daj daj daj című dallal. Rögtön ezzel jelezték, hogy a történetnek korántsem lett vége, és be akarják fejezni azt, amit Danilóval kezdtek el az utolsó stúdióalbumon. Az album a tervek szerint jövő év közepén jelenik meg. A Danilo Kocjančič Friends tehát befejezi!

Ezután a rutinos, kiérlelt mesterek egész sor örökzöldet vonultattak fel, amelyek a rádiós forgatásból túlságosan is ismertek: például a Bazar-féle Portorož 1905, Poišči me, Amerika, Tina, DobAr dan, a Halo repertoárjából pedig a híres Anita ni nikoli. Természetesen nem maradhattak ki a Prizma slágerklasszikusai sem: Pogum, Senca, Ta moška, Zasidran, valamint Danilo Kocjančič és Tulio Furlanič közös hagyatéka, a Si še jezna name.

Itt van még két vadonatúj szám, a Moja Jana ne pada a végén, a Nisi prva, nisi zadnja pedig a közepén. Mindkettő arra utal, hogy Danilo az utóbbi években újra kacérkodott a hard rock keményebb hangzású, gitárriffre épülő hangszerelésével. Így állt a színpadon a Danilo Kocjančič Friends is: billentyűk nélkül, két gitárral. Ez a tény mindenesetre rengeteg teret nyitott Sterže előtt az átvezetések kitöltésére. Szétszedte a hangszeres részeket, és ahogy csak tudta, szórta a hangok tengerét. Ha külföldön próbálná eladni magát, a neves külföldi hard rock zenekarok azonnal felfalnák a fickót. Valóban tökéletes gitáros, Szlovéniában mégis igazságtalanul elhanyagolják, elhallgatják, agyonhallgatják. A fenébe is! Ez nem fair! A jók egy sörért és személyes elégtételért játszanak, miközben a pénzt azok a „torzszülöttek” vágják zsebre, akiknek alapvetően semmi keresnivalójuk a zene világában. Az összes dal tehát rockosabb színezetet kapott. Ez főleg a Prizma-számoknál érződött, ahol az eredetiken a billentyűk is fontos részét adják a hangzásvilágnak.

A csapat kiválóan játszik. Slavko és Ladi a maguk eltérő hangszínével nyomja, főleg Ladi tűzesen hat, amikor a vezető részekhez ér jellegzetes, „enyhén megpörkölt” hangjával, a dobos pedig kivételes hévvel és szívvel püföl. A gitáros páros szinte tankönyvszerűen szemléletes. Az iskolát „Malmsteen meets Eric Clapton”-nak nevezném. Ez valahogy bizarrul leegyszerűsítve Sterže és Cotič tanulmányi hátterét jelenti. A régi és az új ütközése, de az óriási szaftosság és a szórakoztató zenei terápia ütközése! A hangzás pedig szépen belőtt volt az egész koncert alatt. Sterže természetesen, ahol csak lehet, az előtérben, különösen a szólókirohanásoknál, amelyek elállították a lélegzetet.

A Danilo Kocjančič Friends különösen nemes erénye a többszólamú vokális harmóniák tökéletes kezelése. Már a nyitó Daj daj dajban, aztán az egész koncert alatt is zseniálisan működtek a harmóniák. Őszintén azt ajánlanám minden fiatalabb rockzenekarnak, hogy nézzék meg a Danilo Kocjančič Friends fellépését, és tanulják el ezt az erényt, amely túl gyakran hiányzik az ígéretes rockbandák egyébként érdekesen felépített ötleteiből. A fiatalabb generációnak sokszor hiányzik a pont az i-n ahhoz, hogy a stúdióperfekció fogalma hatékonyan megvalósuljon. Példát szeretnétek arra, hogyan ment ez régen külföldön? A fiatal Kip Winger egykor alázatos rajongói levelet írt Alan Parsonsnak, a nagy hangzásguruknak, aki a The Beatles klasszikusának, az „Abbey Road”-nak és a Pink Floyd időtlen remekművének, a „Dark Side Of The Moon”-nak a hangzásáért felelt. Azt írta, hogy nagy rajongója az Alan Parsons Projectnek, és hogy… a többi már történelem. Ma Kip Winger, egyébként a híres glam metal zenekar, a Winger feje és szakálla, gyakran Parsons koncertturnéinak fő énekese. A mi, sajnos sokszor csak nagy szájú rockcsemetéink nem veszik a fáradságot, hogy akár pár kilométert is eltoljanak a hátsójukat egy közeli koncertleckéért, és meggyőződjenek róla, hogyan működnek az „Eagles like” harmóniák a Danilo Kocjančič Friendsnél. Persze, ez nehéz matek, ugye.

Koncertest minden nosztalgiázónak. Rendkívül szép élmény, amely semmilyen csalódást nem hoz. Öröm nézni a Danilo Kocjančič Friends jártasságát, edzettségét, helyenként gandalfi bölcsességét. Csak egyetlen hiányosságot jegyeztünk fel: a csapat túl kevés számot tanult be. Nem kellett volna kétszer is eljátszani az estén az Anita ni nikoli és a Tina című dalt, hiszen Danilo Kocjančič életműve még sokkal-sokkal szélesebb és színesebb, mint amit az esti koncertrepertoár felölelt.