Előadó: Barely Modern
Kiadó: ZARŠ Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 41:21
Értékelés: 4.5/5
A Barely Modern egy logatci trió, amely a negyedik éve működik, és már szép adag tapasztalatot gyűjtött. Az áttörést hozó lépések közül például 2010 és 2011 között egy évet Nagy-Britanniában töltöttek, ahol a helyi klubokban edződtek, és a brit szigetek alternatív rádióinak frekvenciáin is rendesen kiemelték és játszották őket. Elég ígéretes kezdet, nem?
A „We Cruise Like Tom Does” az együttes első lemezeként a garázsból kirángatott, nyers, régi iskolás punk rock dühének szerencsés keveréke, amely nem fukarkodik az energiával és a csípős éllel, és éppen a megfelelő adag dallamos fülbemászóságot adagolja hozzá, ami a refrénekben időnként a modernebb indie felé hajlik. Már az első szám, a Lion’s Thorat is pontosan megmutatja, miről szól a banda: „repedt riff”, elég énekdallammal megöntve, és felbukkannak a csinos The Strokes-féle utalások is. Ha a Rapidity című számot vesszük elő, és maradunk a szép és a csúnya eredeti találkozásánál, olyan, mintha a The Beatles és a The Rolling Stones csapna össze 2012-ben. A Mr. Man lenyűgöző vezető gitártémája és énekdallama még egy kis brit, régi iskolás The Stranglers-hangulatot is felidéz. Kislemezslágernek született szám. Aztán itt van a megvadult Blue White Screen, majd a Pan Pan Pan, amelyek a régi The Who-vonal túlzásait vezetik át a The Vines és a The Hives garázsrevivaljának filtrején az új időkbe. Ez csak néhány gyors utalás egy lemezről, amelyen tizenhárom szám van, és egy másodpercnyi unalom sincs. Hogy mekkorát téved, aki szerint a punk a rock szempontjából képletesen érdektelen, azt a remek záró Feline Blues bizonyítja, ahol a hiányzó részeket erőteljesen és szellemesen tölti ki a slide gitár – vagyis „blues punk”, amely nehezen szólhatna szebben, és hatásosan zárja le az albumot.
A Barely Modern egyértelműen elengedett karaktert hordoz, amelyért elsősorban a gitár felel, és szándékosan nem tartja kordában az akkordfogásokat. Pontosan erre van szüksége a punkos karakternek a zenében. A gitárhang merész, nyers, és a fogásoknál teljesen mindegy, hogy becsúszik-e egy szándékos diszharmónia, vagy pontosan megütött akkord szól. A nyers punk energiára az jellemző, hogy minél jobban „fusizik”, annál jobban szól, és a Barely Modern ezt tökéletesen ki is használja. Az az érzésem, hogy a srácok egy menetben vették szalagra a lemezt, vagyis a számokat „in one take” változatban játszották fel. Sok szépítgetés nélkül, ha egyáltalán. A másik tényező, amely a szándékos diszharmónia érzetét kelti, a „sörösládás” vokál. Nemcsak hogy irigylésre méltó punkos felhangot hordoz alkoholgőzös lehelettel és (nagyobb vagy kisebb) torokhangú megrészegültséggel az előadásában, hanem a produkcióban szerencsésen belesüllyesztették a gitárhang szövetébe, amely a tér nagy részét betölti. Sőt. Sikerült megragadni azt az őszinte érzést, hogy a gitár és az ének úgy tapad egymáshoz, mint a kéz a kesztyűhöz. Mindkettőt ugyanaz az ember hozza létre – az együttes teljes szívvel-lélekkel játszó frontembere, Žiga Petkovšek. Az ének tősgyökeresen angolos, pedig egy szlovén fiú szájából jön.
Az ének egyenetlenül ingadozó dalolás érzetét kelti. Inkább „megreccsen” egy versszakban, vagy vékonyabban cseng ki, közelebb a „mellélőtt hanghoz”, a következő ismétlésben pedig ugyanazt a sort ugyanazzal a dallammal, de más érzéssel éneklik el. A Barely Modern a maga módján harmóniát ér el, éppen a diszharmónia bőséges alkalmazásával.
A számok többnyire pozitív hangvételűek, vagyis a nyomulás közben a dalok riffmagjában dúr hangzások és pozitív dallamok tartják a vázat. Tehát party time hangulat, amely a kifejezetten garázsos punk rock komponens ellenére is bizonyítja, hogy a Barely Modern tagjai biztos, jómódú családi fészekben nőttek fel. De van benne valami. Nem unod meg a lemezt. Egy másodpercnyi vakítás sincs rajta, és mindaz, amit hallunk, vérbeli rockos meggyőzőerő, amely azt mutatja, hogy ezek a srácok a megszelídíthetetlen nyomulásukkal, igazi fából faragva megtalálták a helyüket a rock univerzumában.
A Barely Modern rendkívül fókuszáltnak hat mindabban, amibe belefog. A trió kompakt és egységes! A fejek ugyanazon a hullámhosszon vannak. Ezért a „We Cruise Like Tom Does” album minden pillanata nagyon valódinak és hitelesnek hat!
A Barely Modern kiváló választás arra, hogy hasonlóan szándékosan elengedett, de hitelesen átélő rock ‘n’ roll „garázsosokkal”, például a Dandelion Children-nel párosítsd. Ahogy a név is mondja. Alig modern. Vagyis valami régi, átöntve és újraértelmezve az új idők szinonimájává, a rock n’ roll új generációs felfogásának prizmáján át. Erőteljes, arrogáns, szarkasztikus, és ami a legfontosabb: „alternatív, teljesen fogas”! Idén az egyik legjobb kiadvány a szlovéniai alternatív rock terén! Érdekes lesz megfigyelni, meddig jut el a jövőben a Barely Modern.
Felállás
Žiga Petkovšek – ének, gitár
Miha Kononenko – basszusgitár
Jure Vihar – dob
Produkció
Barely Modern & Jure Vlahovič
Számlista
1. Lion’s Throat
2. Things In My Pocket
3. Rapidity
4. Blue White Screen
5. I See Evil Television
6. You Look At Me I Look At You
7. Pain Is The Disco
8. Mr. Man
9. Minor Vacation
10. Bubba Lemon
11. Pan Pan Pan
12. They Don’t Say Hello
13. Feline Blues
