Szerző: Rok Klemše
Előadó: Requiem
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: year_month
Értékelés: 4.5/5
Három nap múlva lesz pontosan három éve annak a nagy visszhangot keltő postojnai koncertnek, amellyel a szlovén hard ‘n heavy színtér veteránjai, a Requiem visszatértek az élők sorába. A koncert után a „reunion” jövője még kissé bizonytalan volt, ma viszont már teljesen világos, hogy a Requiem ismét szilárdan gyökeret vert a szlovén zenei életben, mint a hazai hard rock/heavy metal egyik gyöngyszeme. Egy rendkívül sikeres koncertsorozat után, amellyel végigjárták a szlovén színpadokat, és szilárd, hűséges rajongótábort építettek, visszatérésüket most egy új, ötödik stúdióalbummal koronázták meg. A Zadnja molitev után ezúttal magába az égboltba nyúltak, és onnan rántották le a Bukott Angyalt, aki tüzes meteor képében zuhant a Földre, hamu- és porfelhőből pedig, mint a főnix, emelkedik ki a Fallen Angel.
A Fallen Angel ott folytatja a történetet, ahol a Zadnja molitev abbahagyta: az album ismét keményebb, a mindent szétverő heavy metal felé húz, természetesen nem hiányoznak a tisztelgések a zenekar gyökerei előtt sem, amelyek szilárdan a hetvenes–nyolcvanas évek klasszikus hard rockjában horgonyoznak. A Requiem ezúttal egy „helloweenes” intróval köszönt minket, a My Little Bottle of Arsenic úgy szól, mint egy eszelősen zseniális képregényes szupergonosz vizes álma, a gázpedált pedig teljes erőből az első heavy metal rombolóval, a Let It Hurt című számmal nyomják le. Ezzel a Requiem már az album első pillanataiban éles csákányokkal, kihegyezett riffekkel, ágyúdörgésszerű dobolással és „par excellence” énekteljesítménnyel mar bele a hallgatóba. Sergej „Sergio” Škofljanec lopja el az összes figyelmet: kiváló az interpretációja, ahogy egy skizofrén fejében egyszerre sikoltó ezernyi apró hangot megszólaltatja, a vért pedig az erekben Sergej zseniális, gonosz nevetéssel induló nyitánya, a fantasztikus, arzénosan fertőző refrén és a szám adrenalintól feszülő lendülete pezsdíti fel. A tiszta, kristálytiszta és világos produkció végre a stúdiólemezen is úgy mutatja meg a Requiemet, ahogy élőben szólni tud – nem hiányoznak az energiától robbanó, pompázatos refrének, a szike módjára éles riffek, a lélegzetelállító szólók, a tüzérségi dobdörgés és a lenyűgöző ének sem! A Requiem azonban nem érte be pályafutása legjobban szóló lemezével: a számok szinte szétfeszülnek attól a varázslatos energiától, amelyet egyébként az élő fellépéseken szoktunk meg tőlük. A cinikus himnusz, a Slovenska olyan kislemez, amely már bőr alá kúszott, mégsem lehet megunni, nem utolsósorban Matjaž Marin látványos szólójának köszönhetően. Ő a hozzájárulásával bizonyítja, hogy teljesen beilleszkedett a zenekarba, és a kiváló szólógitáros szerep, amely szilárdan kiegészíti Marko Slokar ritmusalapját, testhezálló neki. A Fallen Angels címadó számmal a Requiem közepes tempójú, epikus vizekre evez, amelyeket a klasszikus Rainbow nemes íze gazdagít, valamint a hazai „hangszirén”, Škofjanec, aki a látottak alapján könnyedén felveszi a versenyt az olyan énekes titánokkal, mint Bruce Dickinson és Ronnie James Dio, a lemez során pedig többször is könyörtelenül széttépi a fület embertelen falsettjeivel. A Parazit című számmal a srácok a whitesnake-es blues vizeire vezetnek minket, megfelelő gitár- és énekvonalakkal. Bár a Parazit nem a kedvencem, mégis érdekes kísérlet, amilyet a Requiemtől nem szoktunk meg, és ha más nem, legalább felrázza az albumot, és hagy egy pillanatra levegőhöz jutni, mert a Stranger In Me újra az ütős heavy metal örvényébe taszít. A lemez második felében a Requiem a maga stílusában játszik a klasszikus hard rock és a heavy metal keverésével, ami a Deep Purple-ös Red Leatherben tör a felszínre, a játékos Začaraj me pedig bármelyik korábbi lemezen is simán megállná a helyét. Az album egyik legjobb pillanatát a kiélezett The Wolf’s Tale hozza, amely zsíros, groove-os riffjeivel időnként Bruce Dickinson szólóalbumait idézi (főleg az Accident of Birth-et). Gyönyörű balladák nélkül a Requiem persze elképzelhetetlen, és ebben a tekintetben most sem okoznak csalódást – az érzéki Hold On egyelőre talán még nem veheti fel a versenyt a Ker te ni és a Kaja klasszikusaival, de az az érzésem, hogy a szám, mint a jó bor, érni fog. Ha idáig pihentünk, a két záró szám újra arzénnal, khm, adrenalinnal itat át minket: a Little Princess a kiváló refrénnek és a fantasztikus szólónak köszönhetően, a nitroglicerinnel átitatott All Night Long pedig a klasszikus Iron Maiden hangulatával, elsősorban a jó helyre illesztett „sing-a-long”, „oooooo” résznek és az epikusan jó refrénnek hála. A lemezt egy bónuszszám, a Keesong (Forever Free) című ballada zárja, amely pusztán Sergej hangjával, akusztikus gitárkísérettel a legnagyobb eltérést jelenti az albumon, ezért gyorsan világos, miért kapta meg a bónuszszám „státuszt”.
A Fallen Angel minden szempontból továbbfejleszti a Zadnja molitevet, egyúttal olyan lemez, amelyen a Requiem élete formájában mutatkozik be – kevés az olyan zenekar, amely több mint tizenöt év működés után képes olyan albumot felvenni, ami könnyedén felülmúl mindent, ami addig volt. A Requiemnek a szlovén heavy metal új rekviemjével, a Fallen Angellel ez sikerült. Hiányolok ugyan egy hosszabb, epikus számot a Križarji mintájára, hiszen a dalok átlagosan három-négy percesek, de a srácoknak a következő lemezre is hagyniuk kell valamit, nem?
Felállás
Sergej Škofljanec – ének, akusztikus gitár
Martin Rozman – basszusgitár, vokál
Matjaž Marin – szólógitár
Marko Slokar – ritmusgitár, vokál
Miha Nedoh – dob
Produkció
Sergej Škofljanec
Számlista
1. My Little Bottle of Arsenic – Intro
2. Let It Hurt
3. Slovenska
4. Fallen Angels
5. Parazit
6. Stranger In Me
7. Red Leather
8. Začaraj me
9. The Wolf’s Tale
10. Hold On
11. Little Princess
12. All Night Long
13. Keesong (Forever Free) – Bónuszszám
