Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Lene kosti
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2012
Játékidő: 44:38
Értékelés: 4/5
bevezető:
Hihetetlen, milyen mérgező iramban pörög az idő! Nincs is olyan régen, hogy a gránitkemény metalból faragott szlovén nehézvasas ügynökök, a újra együtt zúzó Lene kosti kiadták első igazi stúdióalbumukat, a „Do Or Die”-t. Magasan szárnyaló lemez volt, amely nem titkolta nagy ambícióit, és együtt, teljes gőzzel nyomta! Ezzel törlesztették adósságukat egy túl hosszúra nyúlt szendergés miatt, a Lene kosti esetében pedig ez az időszak nagy újjászületéssel ért véget. A „Do Or Die” nemcsak egy hosszú fejezetet pótolt a szlovén metal történetéből, amely a megjelenéséig hiányzott, hanem olyan album is lett, amelyet felismerhető és egyedi metalos szélesség díszít, kivételes erényei pedig a Lene kosti előtt tárt-nyitva nyitották meg a koncertszínpadok és a sikeres önmarketing kapuit. Természetesen itt a szlovén határokon túli, európai térségre gondolok.
az album születésének háttere:
A „Do Or Die” kiválósága láttán a Lene kosti táborában bizonyára föllángolt némi alkotói lámpaláz az új lemez felvétele előtt. Vajon létre lehet hozni egy utódot, ami ha jobb nem is, legalább méltó követője lesz a „Do Or Die”-nak? Olyan albumot, amely zenei kifejezőeszközeit tekintve legalább egyenrangúan mérkőzhet a remek elődjével.
A „Penetrator” tulajdonképpen sietve készült el, közvetlenül a zenekar stúdióba vonulása előtt (2011 október eleje), a nyersen megkomponált anyagot pedig a felvételek közben csiszolták végső fényére, ami 2011 decemberére be is fejeződött – a szlovéniai metalszíntéren ez rendkívüli tempó. De az aggodalom, hogy ez túl gyors volt, teljesen fölösleges! A dobokat Rok Večerin W.U.K.O. ütötte fel, kiválóan végezte a dolgát, és sikeresen pótolta a nehezen pótolható Requiem-dobost, Miha Nedohot, aki a „Do Or Die”-on dobolt.
az album dalai:
Ha az anyagot nézzük, nem dicsekedhet olyan motívumgazdagsággal és az alap metalos attitűdtől való eltéréssel, de a „Penetrator” a klasszikus metal ősi tengelyét keresi, így ez nem is megengedett. A Lene kosti új ötleteivel ismét magára vonta két kiemelkedő német zenész figyelmét, akik már a „Do Or Die” albumon is közreműködtek. Az egyik az énekes-basszusgitáros Mat Sinner (Sinner, Primal Fear), a másik a gitáros Manni Schmidt (ex-Rage, ex-Grave Digger). Hozzájárulásukkal tovább nemesítették a „Penetrator” külsejét. Mat Sinner vokális duettet énekelt Dr. Evillel a Spread Your Legs című dalban. A két énekes párosa rendkívül jól működik. Sinner a zenekar többféle felajánlott opciója közül valószínűleg azért választotta a Spread Your Legs című dalt, mert enyhe rockos felhangja van, akárcsak a Let`s Rock-nak. A két szám az új lemez azon pillanatai, amelyek a legtöbbet őrzik a „Do Or Die” jellegzetességeiből. Manni Schmidt a címadó Penetrator című dalba tette be szólóját. Ehhez a védjegyének számító fogást használta – a „gitárkezet”, azt a védjegyhangzást, amely a Grave Digger számait is díszíti. A hangok gondos elrendezésű, kitűnő szólóját határozottan megfűszerezték pull-offok és a tremolókar használata, ami bizonyítja, hogy Manni szigorú zenei professzionalizmusa mellett rendkívül tisztelettudóan közelített a Lene kosti új anyagához. Ha két ilyen megbecsült zenész, mint Manni Schmidt és Mat Sinner a modern európai power metal terepén, képes kiszűrni a Lene kosti lényegéből azokat a kvalitásokat, amelyekhez érdemes hozzájárulni, az már önmagában jelzi, hogy a Lene kosti zenéje valóban valami különleges.
Az album rombolóan nyit. A The Cage és a Penetrator szinte versenyez egymással, melyik veszi el a másik elsőségét. Mindkettő „arénásan” van felépítve a refrénekben, és ez az érzés többször visszatér a lemez néhány további dalában is. Arénásan? A zenekar sok refrén magjába egyszerű „bandás kiáltásokat” épített, ami automatikusan arra készteti a hallgatót, hogy ő is bekapcsolódjon – az érzés nem sokban különbözik attól, amikor a gladiátorviadalok római arénájában a tömeg delíriumának közepén találod magad. Az ultraszonikusan gördülő dupla lábdob kalapálása és az ősi pusztítóerejű, egyszerűen kivitelezett metalriffek kombinációja, ahol a dallam zömét Milan Krušič éneke hozza. Ezek főleg a mérgesen felhúzott The Cage, Penetrator, Die You Bastard és Refuse To Die. Az utóbbi még egy fantasztikus szólót kapott „Dyztől”, a másik oldalon pedig olyan motívumot, ami megrendítően a Judas Priest Exciter című számát idézi. Elemi, ahogy csak lehet. És teljes mértékben hat. A gitárfrázis fogalmát a Lene kosti átkozottul jól ismeri.
A Heavy Artillery, amely ragadozó „Maiden”-galoppritmusra épül (képzeld el a „Do Or Die” albumon lévő Time For Love felpörgetett változatát), új hangulati állapotot teremt a lemezen, a mögötte következő Tears Of Sadness pedig egy fél-ballada, amelyet Milan elhunyt édesanyjának szenteltek. Ez a szám bizonyítja, hogy Krušič két év alatt előadóként is fejlődött, hiszen a verseket még mozgalmasabban, a dallam keresésével veszi, ami természetesen még több színt visz a dalokba, és mélyebb árnyalatokat fűz az egyes hangulatok közé. A Tears Of Sadness a remek dallammal és az énekdallam „crescendóval” történő fokozatos hangulatépítésével bizonyítja, hogy Krušič, ha kell, még milyen kifinomult és érzékeny tud lenni. Olajat az égő tűzre Inez Osina, a képzett énekesnő leányos szopránkísérő vokáljai öntenek.
Az „felpörgetett pofonoktól” eltér az albumon a már említett, „Maiden-galoppra” épülő Heavy Artillery és a félballadás Tears Of Sadness. E kettő mellett eltér a Devil In Disguise és a 13th Warrior is. A Devil In Disguise tulajdonképpen a „Do Or Die” albumon szereplő Uninvited Guest második része, Milan Krušič pedig rendkívül gonosz tartásával egy pillanatra a King Diamond vokális megoldásaihoz közelít benne. A nehezen gördülő számot a gonosz üstjéből egy pillanatra kiemeli a közepén használt akusztikus betét ötletes megoldása, ahol Krušič prédikátoros dallamával még egy hajszállal jobban King Diamondra emlékeztet. A záró 13th Warrior az album különleges dala. Karrierpont, ahol a Lene kosti eddig a legközvetlenebbül kacérkodott a power metallal. Epikusan bombasztikus ízesítés jellemzi, amiért elsősorban Marc Kavaš szikrázóan csiszolt, bőr alá kúszóan csábító, dallamos gitárdíszítése felel, amely a riff fölé ível, továbbá a hozzá nagyon illő, de hirtelen sokkoló hangulatváltás keleties melosz motívumba, és maga a rohamozó (vezető) ritmus, amely a szemed előtt könnyedén felidézi minden katonai menetelés történelmi lényegét. A francia gránátosok futásától a spártai hoplitákig. A könnyebb eligazodás kedvéért a 13th Warrior hangulatát tekintve nagyjából a „germanizált” Saxon „Lionheart” albumának (2004) és a Judas Priest One Shot At Glory című számának hibridje. Ez a dal csendesen jelzi, merre mozdulhat el a jövőben a Lene kosti zenei evolúciója és érése.
A Giovanni`s Mojo egy külön szám azoknak, akik az albumon hiányolni fogjátok a zenekar korábbi műveinek boogie-s felhangját. A teljes dal Giovanni Kavašé, és tulajdonképpen szerénytelenül mutatja meg a zenész kiemelkedő tehetségét, amitől felmerül a kérdés, miért nem vág bele valami blues-boogie-s színezetű mellékprojektbe.
produkció és DYZ hozzájárulása:
Minden eddiginél jobban előtérbe kerül, ha nem is a szükséglet, de az engesztelhetetlen szólisztikus sorozatlövés. Így Domen „Dyz” Justin még több teret kapott, hogy hozzájáruljon az albumon megteremtett atmoszféra omlasztó képének formálásához. A Refuse To Die és a The Cage szólói a metaljátszás világszerte legnagyobb mestereinek mintájára vannak összehegesztve, mint Alex Skolnick (Testament), Craig Locicero (Forbidden) vagy Gary Holt (Exodus). Dyz a hangzást maximumra tekerte. A gitárok borotvaélesek, és úgy szúrnak, mint a legcsiszoltabb darázscsípések, amelyek az ítélet napjának dühében zúdultak az emberiségre. A hangzás kiválóan kontrasztos arányban testesíti meg az építőelemeket, amelyek omlasztóan nyers és izzóan eleven hatást érnek el. Mintha hirtelen az égből a Földre zúduló, lángoló tűzvész közepén találnád magad! Ebbe a kivételes kontrasztba, a dobok dupla lábdobjának gördülése, a felhúzott, megvastagodva zúgó basszus és a említett masszív, gitárriffelős hangfal közé van beágyazva Dr. Evil éneke. Ez ismét idegesítően nyafog, ami a Lene kosti arroganciával teli punkos habitusának kétségkívül hálásan esik! Ezúttal Milan jóval több versszakot vesz tiszta énekkel, ha összehasonlítjuk a „Do Or Die” „ordibálásával”. Az éneke a „Penetrator” hangzásán úgy hat, mintha mélységből, barlangi szakadékból érkezne, gonosznak és kíméletlennek hangzik, kissé belesüppedt a hangképbe. Az album általános hangulata sötét és végzetes, amely nem ismeri a tökmagárulást és a virágültetést. Mondhatom, hogy a „Penetrator” rendkívüli hangzásbeli gonoszságával a szlovén metalalbum-produkció fejlődésében is új korszakot hozott! Új minőségi mérföldkő, amellyel Szlovénia nagyban közelebb került a keményebb zenei műfajok legjobb világproducereinek eredményeihez.
zárszó:
Így van ez mindig, ha férfiasan szőrös és szakállas, dacos „zaporozsjei kozák” vén lovak fognak neki a metaljátszásnak, akik az emberi korszak felét túlélték, és mögöttük van minden pun és spártai csata. Javíthatatlan punkok, akiket a Kavaš–Krušič–Kavaš örök és híres alkotói háromszög alkot, és ezúttal sem hagyták cserben magukat. Egyszerűen. A zenét, ami vezet és inspirál, az ezeknek a fiúknak a tapasztalataival végig mesterien vezetik és irányítják. Valamilyen módon bölcsességgel, tudással és gazdag tapasztalatokkal, finommechanikusan úgy kalibrálva, hogy mindig a legnagyobb hatást érje el. Mind az előadásban, mind a hallgatásban. És ez a legtöbb, amit egy zenész tulajdonképpen nyújthat. A Lene kosti bölcsei pedig teljesen értik ezt az elvet, és követik is!
A „Penetrator” olyan album, amely lerázta magáról a boogie előjelét. Ez ősidők óta a Lene kostihoz tapadt, és ugyanolyan tisztán rögzítve van az egyébként dicsért „Do Or Die”-on is. Azonnal fennáll a veszély, hogy beleesel a generikusság alattomos hurkába, amikor a heavy metal ősi formájának puszta sablonját ölted magadra. A boogie ugyanis mindig a Lene kostinak hozta az ingerlő eklektikusság győztes pontjait. És mégis a „Penetrator” is új győztes ászpókert hoz a Lene kostinak, hiszen a zenekar vele fontos helyet vívott ki magának a szlovén heavy metal színpadán. Megtartotta ugyanis a zenekar egyedi zenei sajátosságait. A „Penetrator” a klasszikus heavy metal purizmus igazi előjelét adja a zenekarnak, amelyről ezt mondhatjuk: „Ami a Judas Priest Nagy-Britanniában és az Accept Németországban, az a Lene kosti Szlovéniában!” A Lene kosti tehát a „Penetrator” albummal megőrizte eklektikusan felismerhető art arcát! És ez volt végső soron a legfontosabb az egész dologban! Kaptunk egy új, kiváló albumot, amely a szlovén metalszíntér kiemelkedő teljesítménye, és mint ilyen, bármikor büszkén felveheti a versenyt Nyugat-Európa és Észak-Amerika összes rokon zenekarának termékével. A melosz, az energia és az agresszió erősen közelít a német tevton metaliskola üzenetéhez, ami a Lene kosti előtt tárt-nyitva nyitja meg az ajtót legalábbis a közép- és nyugat-európai terep sikeres meghódítására, ha nem többre.
Felállás
Milan „Dr. Evil” Krušič – ének
Marc Kavaš – gitár
Giovanni Kavaš – gitár
Aaron Cernatič – basszusgitár
Rok Večerin „W.U.K.O.” – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Manni Schmidt – gitár, szólók a 2. dalon
Mat Sinner – ének a 8. dalon
Ines Osina – kísérő ének a 4. dalon
Domen Justin „DYZ” – gitár, szólók az 1. és a 6. dalon
Produkció
Domen Justin DYZ
Dalok listája
1. The Cage
2. Penetrator
3. Heavy Artillery
4. Tears Of Sadness
5. Let`s Rock
6. Refuse To Die
7. Devil In Disguise
8. Spread Your Legs
9. Die You Bastard
10. 13th Warrior
11. Giovanni`s Mojo*
*…bónuszdal
