Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Primal Fear
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 61:42
Értékelés: 4/5
A német „metalsasok”, a Primal Fear hűek maradnak a kétévenkénti stúdiólemezes ritmushoz. Vagy inkább mondjuk úgy: a kétésfél évenkéniezhez. 2009 után, amikor május közepén megjelent a „16.6.”, itt van velünk az „Unbreakable”. Nem újdonság, mondjátok majd ti, akik ősidők óta követitek a zenekart. Nem újdonság, mondjátok majd azok is, akik kicsit felszínesebben ismeritek, de legalább egy, az „Unbreakable” előtt megjelent Primal Fear-stúdiólemezt hallottatok, mindegy, melyiket. Tényleg nincs benne semmi új. Ami mégis, az olyan apró változás, hogy még a legártatlanabbul enyhe rezdülést sem váltja ki a merev arcjátékból. Semmi új. Csak visszafordulás a gyökerekhez.
A két lemez között a Primal Fear felállásában ismét változás történt. A rokád megint a gitárosposzton zajlott le. A Primal Feart általában itt éri ilyesmi. A dobost mindössze egyszer cserélték le, miközben a Matt Sinner – Ralf Scheepers testvéri tengely állandó marad. Nélküle ugyanis nincs Primal Fear. Mindenesetre aki már a 2009. novemberi turné német szakaszán elment a zenekar koncertjére, amikor a Primal Fear a „16.6.”-ot mutatta be, meglepődve látta, hogy Henny Wolter mellett Alex Beyrodt áll a színpadon, aki akkoriban a családi kötelezettségei miatt távol lévő Magnus Karlssont helyettesítette. A végén aztán úgy fordult a kocka, hogy épp Henny Wolter hagyta el a zenekart, Alex Beyrodt pedig átvette a helyét a Primal Fearben. Aki ismeri Beyrodtot, annyira nem fog csodálkozni. A pasas zenei pályafutása így vagy úgy szorosan összefonódik Mat Sinnerével, legyen szó a Voodoo Circle-ről, Sinner törzszenekaráról, a Sinnerről, vagy más közös projektekről. Beyrodt tehát több mint bevált és megbízható név a Primal Fear számára.
A gitárszólók az album egészében természetesen feljavítottak, és mérgesen fogazottra, szorosra csavartak, ahogy már rég nem voltak. Valószínűleg azóta nem, hogy Naumann és Leibing együtt püfölte őket, az aranykorban. Karlssonhoz hasonlóan Beyrodt is klasszikusan képzett gitáros. Sőt: Beyrodt igazi Malmsteen-megszállott. Még ugyanolyan márkájú gitárt használ, és színpadra lépve a kinézete is hasonlóan kicsípett. Ezekből a „malmsteenes” fogásokból egy részt magával hozott a Primal Fearbe. Tanórákra nem volt szükség. Egyszerűen: mivel Beyrodt társszerzője Sinner 1996 és 2003 között megjelent legjobb lemezeinek (annak az egyetlen négynek, amelyek igazán metálosan feltámadtak), pontosan tudja, hogyan kell a szólókat tálalni a Primal Fearben is. A Magnus Karlsson – Alex Beyrodt páros kiváló választásnak bizonyult. Egy-egy dalban újra gyakrabban találkozunk a tercekben futó dupla gitárharmóniák díszítéseivel, ami helyenként közelebb hozza az új lemezt a régebbi Primal Fear-albumokhoz, főleg az első háromhoz, vagy akár a korai Gamma Ray-lemezekhez.
Magnus Karlsson és a tökéletes dallam megértését szolgáló, belé született skandináv érzéke beépült a Primal Fear zenéjébe. Ezt a „New Religion”-nel kezdték kiaknázni, teljes hatását pedig a „16.6.” albummal érték el! Ezzel a – mondhatni – „megcsiszoltan mozdíthatatlan karrierpályájukon” a legkihívóbb lemezzel bizonyították be, hogy esküdt acélsablonjuk elbírja a melodikus rock lüktetésének ragadósságát, az élük pedig így sem veszít egy fikarcnyit sem a közmondásos „ütésből”. Ezt bizonyították Magnus Karlsson egyes hangszerelései, ami főleg a billentyűk bőségesebb használatában mutatkozott meg, a gitárriffek pedig simán elbírták őket. Az „Unbreakable” viszont visszaviszi a dolgokat a klasszikus Primal Fear-medrükbe. A billentyűk megmaradtak, illetve ahol ott vannak, úgy építették be őket, hogy a „Devil’s Ground” hasonló pillanataihoz hasonló atmoszférikus hatást keltsenek. Ez igaz a remek, közepesen gyors hangulatú Born Againre, különösen hatásosan kapcsolódik viszont össze a metalos csipkelődéssel, amikor a srácok nekilátnak a himnikusan epikus, nyolc és fél perces Where Angels Die-nak, ami fantasztikusan sikerült a zenekarnak. Mindent a megfelelő arányban egyesít. Fenntartja az epikus bombaszt kivételes himnikus izgatottságát, a vezérmotívumok nagyon összeillő összekapcsolását, a hangulat fokozatos építését a robbanékony refrénig, és a két gitáros kiváló párbeszédét az elnyújtott középső hangszeres részben. Az album igazi csúcspontja! A lemez melankolikusan megacélozott orgazmusa, közepes tempóban átélve! Az Ubreakable (pt II) pedig a hangszerelések változatosságával döbbent meg a játékidő alatt. Időnként a riffek fölé rakott harmóniákkal még a régi Iron Maidenhez is közel kerülnek, a régi Gamma Ray-jel pedig legalábbis biztosan. A Primal Fear tényleg nem szólt ilyen klasszikusan, mióta a „Nuclear Fire” megjelent. Az And There Was Silence kiváló példa a „Nuclear Fire” és címadó dala felé tett remek visszakanyarodásra (harmonikus rángatózás a riffek fölött, ultragyors tempón). Különösen retróra vett, mérgesen ható Primal Feart hoz a Marching Again, amitől minden igazi metalos megszállott kétségkívül azonnal szétveri a fejét. A dalok zömét megállíthatatlanul felpumpált metalpofonok adják, amelyek a dupla lábdob ultrafeszültségű gurulása fölött csikorognak. A riffelés olyan mérgesen feltámadt, mint Tom Naumann gitárfrázisainak írása óta nem volt.
Persze akad néhány közhelyes fordulat, amit a Primal Fear a múltban már alaposan agyonnyúzott, és ezek most enyhén naivnak hatnak. Az egyik ilyen gyöngyszem a refrénben üvöltött „Bang Your Head!!!!” (hihetetlen, de a Primal Fear 2012-ben tényleg fellép ennek a német fesztiválnak a kiadásán) a Bad Guys Wore Blackben, aminek a versszaka egy Accept-szerűen lihegő gitárfrázisra épül. A zenekar másik számtalanszor eladott „gyöngyszeme” a Metal Nation refrénjének megkopott dallamában lapul. A Strike-kal nyitás az új évezred Final Embrace-e (a versszak!!!). Az albumot a Priest-es Conviction zárja, ami a zenekar bevált választása, hasonló húzásairól ismerjük a korábbi lemezekről. Ha még egyszer belebotlunk a zenekar örök kacsingatásába a Judas Priest felé, azt a remekül gördülő Give ‘Em Hellben is megtaláljuk. A rajongókat ez még távolról sem fogja zavarni, hiszen csak még több nosztalgiát ébreszt bennük. De hát ők a rajongók.
Ralf Scheepers megőrzi minden kivételességét és a legnagyobb németországi és európai heavy metal-énekesek egyikének tartását. A pasas, aki a nyolcvanas évek közepe óta aktívan benne van a zenei üzletben, ennyi év alatt egy morzsányit sem vesztett vokális robbanékonyságából és kivételes rangjából. Ralf felsőbbrendűen és lélegzetelállítóan énekel a legmagasabb fekvésekben is. Mint a légvédelmi sziréna. Tollkönnyedséggel viszi át a kifejlett erőt a középfekvésekből a magasabb tartományokba, és csökkenthetetlen erővel üvölt a legmagasabb énekregiszterekben. Egy énekes mesteri végrehajtása, aki a hangi tartásával abszolút brillíroz! Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Scheepers kifejezőereje sokszor újra uralja és kiemeli a dalokat, a dalok többi építőeleméhez képest.
Az „Unbreakable” egy olyan album, amelyet a Primal Feartnek tulajdonképpen meg kellett csinálnia magának és a rajongóinak. Néhány kísérletező lemez után a gyökerekhez való visszatérés több mint üdvözlendő. A fanok lassan hiányolták az ilyen lemezt, és ezért el fogják kapkodni az újat, a zenekar több pólót ad el a turnén a hivatalos merchandise-forgalomban, következésképp pedig a koncertjeik még egy-két kíváncsiskodót odacsábítanak. Az „Unbreakable” tehát a Primal Fear számára ismét egy régi iskolás, fókuszált album. Magas fokú tömörséget és világos gyújtópontot tart fenn. Tömör, ahogy már rég nem volt. Tömör abban az értelemben, hogy hű marad a zenekar első öt lemezének hithű, teutón módon megacélozott heavy metal tartásához. Az „Unbreakable” nem meglepetés. Nem újdonság. Visszatérés a Primal Fear első három albumának hangzásához és stílusához, a középtempós, himnikus dalok bombasztikus, billentyűs ízesítését illetően pedig a „Devil’s Ground” lemezhez.
Felállás
Ralf Scheepers – ének, vokál
Alex Beyrodt – gitár
Magnus Karlsson – gitár, billentyűk
Mat Sinner – basszusgitár & vokál
Randy Black – dob, ütőhangszerek
Produkció
Matt Sinner & Achim Koehler
Dallista
1. Unbreakable (Part 1) (1:37)
2. Strike (4:39)
3. Give ‘Em Hell (3:05)
4. Bad Guys Wear Black (3:31)
5. And There Was Silence (5:13)
6. Metal Nation (5:11)
7. Where Angels Die (8:09)
8. Unbreakable (Part 2) (6:05)
9. Marching Again (5:41)
10. Born Again (4:48)
11. Blaze Of Glory (3:56)
12. Conviction (3:49)
13. Night Of The Jumps (3:57)*
*…bónuszdal, amely az album digipack kiadásán szerepel
