Előadó: House Of Lords
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 49:08
Értékelés: 4/5
Miután James Christian a House Of Lords élére állt (Gregg Giuffria áldásával, amikor Giuffria kilépett a zenekarból), a csapat újra kacérkodni kezdett a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulójának hagyományos hangzásával, amely annak idején a melodikus rock legismertebb nevei közé röpítette őket. A műfaj persze már rég nem a tömegek fókuszában áll, mint amikor a House Of Lords elindult az útján, de ebben a zenei klímában érzi magát a legjobban a zenekar, és James Christian szerencsére jól tisztában van ezzel. És ami még fontosabb: hűen is tartja magát hozzá!
Az új album is ezt az újjáélesztett irányvonalat követi, amelyet először a 2006-ban megjelent „World Upside Down” testesített meg. A „Big Money” a „Carthesian Dreams” (2009) után a zenekar pályafutásának első olyan albuma, amelyen Christiannek sikerült azonos felállásban két lemezt egymás után felvennie. Az anyag megírásában Christian ismét Mark Bakerrel dolgozott együtt, segítségére sietett a svéd munkamániás producer és gitáros, Tommy Denander is. Ami meglepő az új House Of Lords-albumon, az a nyersebb produkció. Ez különösen a gitárokra igaz, amelyek a szokásosnál jobban az előtérbe tolakodnak, és kissé maszatos, recsegős hangzást őriznek, ami a melodikus rock elvei szerint kétélű fegyver lehet. Mégis, az érme ezúttal is a jó oldalára esett Christiannek ebben a „kísérletben”. A Christian–Baker–Denander háromságnak ugyanis (egész) 12 új dalt sikerült összehoznia, amelyek ismét briliáns hangszerelésűek, és dallamos tömörségükben magas szinten tartják a lécet – vagyis a 2006 óta megszokott House Of Lords-színvonalat hozzák. Az élénkebb, közvetlenebb gitárhang adta változás legfeljebb jót tesz, még nagyobb dinamikát és ütőerőt ad a daloknak. Persze nem mindenhol van ez így! Például az egyetlen balladaszerű számban, a The Next Time I Hold You-ban, amely legalább a versszakban többé-kevésbé csábítóan próbálja utolérni a Love Don’t Lie slágerének fülbemászó erejét, a gitárok meghúzzák magukat, és a háttérben a zenekari hangszerelések kerülnek fényre.
Érdekes, hogy az első szám, a Big Money kicsit félrevezethet, hiszen a legközvetlenebbnek hat, az új House Of Lords-hoz képest már-már túlságosan is közvetlennek (a Blood a végén visszahoz valamennyit ebből az érzésből). A közvetlenül utána következő One Man Down viszont azonnal a helyére teszi a dolgokat, mert az album egyik legcsábítóbb dallamos refrénjét tartogatja. Egyáltalán, a „Big Money” az utolsó négy House Of Lords-album közül az, amelyiken a zenekarnak sikerült összehoznia néhány olyan „gyöngyszemet”, amelyek fülbemászóságukkal szemtelenül kiemelkednek. Bármilyen erényei is voltak a megelőző három lemeznek, ilyen kiemelt pontokkal nem rendelkeztek. A One Man Down mellett itt a Someday When kitűnően megszerkesztett, többszólamú vokálharmóniákkal (Christian élettársa, Robin Beck ebben ismét nélkülözhetetlen eleme az albumnak), továbbá a Hologram és a vége felé a Once Twice – mindkettő az album csúcspontja a refrének dallamos csábításában.
A Living In A Dream World ihletésében sokat köszönhet annak, hogy a Rainbow nyomdokaiba lép a „Dio-korszakban”, a versszakban pedig éppen a Rainbow Gates Of Babylon című dalára emlékeztet. Érdekes a First To Cry felvétele is, amelynek eredeti szerzője Mark Baker, és amelyet először az Unruly Child énekese, Mark „Marcie Michelle” Free (ex-King Kobra, ex-Signal) „énekelt fel” hangfelvételre a demóihoz, ezúttal jóval teltebb hangzásmélységgel. A First To Cry-t évekkel ezelőtt a skandináv melodikus rock zenekar, az Ignition is feldolgozta. Ha ez House Of Lords-saját szerzemény lenne, a „Big Money” egyik csúcsának számítana.
Hogy ne vesszek el a részletekben: a „Big Money” tartja a következetességet, sőt magasabb szintre emeli, hiszen a House Of Lords végre két kiadvány között is változatlan felállásban maradt. A hangszerelésekben ismét minden dal remekül kidolgozott. Egyetlen félrecsúszás nélkül. Optimálisan kihasznált dallamos elv: a vezérmotívumok kiemelése, ahol a főszerepet a csábító refrének viszik. James Christian továbbra is a vokális kaliber mestere, a híres, rekedtes, ultradallamos megközelítése pedig sértetlen. Itt van Jimi Bell gitáros kiváló, változatos játéka, aki a kidolgozott gitárszólókban ismét felhívja a figyelmet kétségtelen tehetségére, és a határozott ritmusszekció, amely szilárdan tartja a hangszerelések „alvázát”, és felszítja a House Of Lords-hangzás ütőerejét. A „Big Money” egy új, minden szempontból következetes House Of Lords-stúdióalbum. Mondhatjuk, hogy a zenekar utolsó négy kiadványa közül hangszerelés tekintetében a legérettebb, és jólesően hat a produkció szándékosan „visszavett kontrollja” is, amely nyersen tartja a dalokat, előtérbe állítva a kicsit recsegős gitárfrázisok elmosódó körvonalát. Olyan album, amely minden igazi House Of Lords-rajongónak biztosan megvan már otthon!
Felállás
James Christian – ének, billentyűs hangszerek
Jimi Bell – gitár
Chris McCarvill – basszusgitár
BJ Zampa – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Robin Beck – háttérvokál
Produkció
James Christian & Jimi Bell
Számlista
1. Big Money
2. One Man Down
3. First To Cry
4. Searchin’
5. Someday When
6. Livin’ In A Dream World
7. The Next Time I Hold You
8. Run For Your Life
9. Hologram
10. Seven
11. Once Twice
12. Blood
