Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Alan Parsons Project, The
Kiadó: Arista Records
Megjelenés: 1987
Hossz: 38:47
Értékelés: 4/5
A „Gaudi” a legendás art rockos intézmény, a The Alan Parsons Project utolsó albuma volt, amely több mint tízéves pályafutása alatt egyetlen rossz lemezt sem adott ki; a legnagyobb becsben tartott munkáik mégis a „Tales Of Mystery and Imagination” (1976) és az „Eye in the Sky” (1982) maradtak. A nagy rádiós slágerek futószalagon gyártásának és a folyamatos art rockos kifinomultságnak e mestereitől származó záróalbum címe és koncepciója a zseniális, mind a mai napig kissé titokzatos katalán építésznek, Antonio Gaudinak állít emléket. Ez a nyitódalból is kiderül, amely a legismertebb művére, a La Sagrada Familiára utal, erre a máig befejezetlen templomra (pontosabban bazilikára), amely a világörökség listáján szerepel.
A „Gaudi” minden szempontból minőségi lemez, amely követi a zenekar jól ismert formuláját, és mint ilyen, teljesen méltó búcsú, ami kissé meglepő. A nyolcvanas évek közepétől ugyanis a TAPP népszerűsége lassan, de megállíthatatlanul apadt, miközben a kreatív kémia a zenekar két vezéralakja, a producer és alkalmi billentyűs Alan Parsons, valamint az énekes, billentyűs és szövegíró Eric Woolfson között sem volt már a legragyogóbb: nézeteltérések bukkantak fel a hangzás további irányáról, és megjelent az a művészi telítettség is, amely gyakran jelentkezik, ha valakivel több mint egy évtizede dolgozol együtt, még ha nagyon sikeresen is. A sikerrecept, amely az előző években slágerek sorát és hihetetlenül jól fogyó lemezek tömegét hozta a zenekarnak, 1987-re már kissé elkopott, és ez igaz volt a szintetizátortechnológiára is, amely a nyolcvanas években a TAPP felismerhető hangzásának meghatározó állandója volt.
Parsons (ezúttal tartózkodott minden hangszeres közreműködéstől) és Woolfson az utolsó nekirugaszkodáshoz láthatóan úgy döntött, hogy bevet minden rendelkezésre álló hang- és produkciós eszközt, amely a hetvenes és nyolcvanas években egyedi art rockos attrakcióvá tette a zenekart. Ez azt jelenti, hogy az albumon két potenciális rádiós sláger, két power ballada, egy keményebb rockos irányultságú és két progresszív rockos kísérlet kapott helyet. A produkció még ma is lenyűgöző, ami egy Parsons-formátumú producermesternél tényleg nem meglepő.
A szimfonikus irányultságú címadó dal pompázatos és rendkívül drámai albumnyitás: elején rövid narráció szól az legendás építész személyéről és életművéről, majd hatalmas zenekari hangszerelések és John Miles viharos énekteljesítménye következik, aki ezúttal is a zenekar történetének egyik legjobb énekeseként mutatkozik meg. A „La Sagrada Familia” felépítése alapján kétségtelenül az album legprogresszívebb rockalkotása, és mint ilyen, ma is különleges csemege mindazoknak, akik a TAPP-nál, főleg a nyolcvanas évekbeli lemezeiken, hiányolták a nagyobb adag szimfonikus prog elemet.
Hiába alkottak pályafutásuk során számtalan összetett art rockos szerzeményt, a kollektív emlékezetben a rengeteg sláger miatt még ma is leginkább popos rockzenekarként élnek, ami persze tévedés, és az éremnek legfeljebb az egyik oldala. Hogy pályájuk vége felé sem felejtették el, hogyan kell kiszolgálni a rádióhullámokat, azt a kisebb sikerű „Too Late” bizonyítja, amely a nyolcvanas évek teljes vérű AOR-jának nagyon szép példája. A hosszú évek óta a TAPP-pal dolgozó énekes, Lenny Zakatek kiválóan megoldja a főének feladatát, és a kellemes dallamot a szintetizátorszövetek ambient betétein át egyesíti a hatalmas refrénnel.
A „Closer To Heaven” Woolfson power balladája, olyan, amilyen a TAPP egyetlen lemezéről sem hiányozhatott, mióta a legendás skót zenész átvette a zenekar fő énekesének szerepét. Az ünnepélyes hangulatról a könnyed szimfonikus hangszerelések mellett Ian Bairnson szólója is gondoskodik; a gitáros guru manapság már túl gyakran elfelejtett név. A szolid, de nem túl ihletett balladát az art rock és az AOR remek kompromisszuma követi „Standing On Higher Ground” címmel, Geoff Barradale különleges vendégként énekel benne. A hipnotikus refrén szemérmetlenül ragadós, a melankolikus atmoszférát pedig a szintetizátorok szentimentális textúrái teremtik meg.
A TAPP-hoz képest szokatlanul egyszerű „Money Talks”, amely kétségkívül az album leggyengébb láncszeme, keményen rockos gitárfrázisra épül, amelyhez Miles temperamentumos éneke társul. Az „Inside Looking Out” viszont újabb rendes Woolfson-féle power ballada, számos változatos ambient betéttel a billentyűkön és a gitáron. A záró instrumentális „Paseo de Gracia”, Gaudi építészeti zsenijének újabb főhajtása, megfelelően átitatódik az akusztikus gitár latinos melódiájával, sőt még kasztanyettahang is helyet kap benne. A nyitódal központi témája itt diadalmasan visszatér, és ezzel szerencsésen zárja le az album koncepcionális körét. Csak helyes, hogy minden idők egyik legjobb art rockzenekarának pályafutása a lehető legfenségesebb stílusban zárul.
A „Gaudi” a 20. század egyik legizgalmasabb art rockzenekarának nem látványos, de nagyon méltó búcsúja. A híres katalán építésszel ellentétben, aki a legismertebb művét sosem fejezte be, a TAPP két főnöke ezzel az albummal szerencsés végkifejletet adott a sikertörténetnek. Parsons és Woolfson egyébként még egy TAPP-albumot tervezett „Freudiana” címmel. Ez Sigmund Freud körül forgó koncepciót tartalmazott, és 1990-ben jelent meg Woolfson szólóprojektjének neve alatt. Hasonló stílusa miatt, és mert Parsons is közreműködött rajta, egyesek még az utolsó TAPP-albumnak is tartják, ez azonban inkább csak illúzió, hiszen a két legendás zenész és producer addigra már rég külön utakon járt, útjaik pedig közvetlenül a megjelenése után végleg szétváltak.
Felállás
Alan Parsons – producer
Eric Woolfson – zongora és billentyűs hangszerek
Ian Bairnson – gitár
Laurie Cottle – basszusgitár
Stuart Elliott – dob és ütőhangszerek
Richard „Trix” Cottle – szintetizátorok és szaxofon
Bob Howes – timpani
David Cripp – vezető kürt
John Heley – cselló
John Miles, Lenny Zakatek, Eric Woolfson, Geoff Barradale, Chris Rainbow – ének
Zenekar Andrew Powell vezényletével
Produkció
Alan Parsons és Eric Woolfson
Számlista
1. La Sagrada Familia (8:44)
2. Too Late (4:34)
3. Closer To Heaven (5:54)
4. Standing On Higher Ground (5:02)
5. Money Talks (4:23)
6. Inside Looking Out (6:19)
7. Paseo De Gracia (3:43)
