The Great Prophecy of a Small Man
Előadó: Modest Midget
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2010
Játékidő: 46:49
Értékelés: 5/5
Ha valami mást, újat és főleg jót keresel a pop/rockban, ha elegel van a negédes dallamok középszerűségéből és a kreativitás nélküli, közhelyes szövegekből, akkor a Modest Midget az igazi banda neked. A hollandok nem titkolják, hogy zenéjük jó része tulajdonképpen pop, ugyanakkor nem is próbálnak e műfaj keretei között maradni, hiszen a muzsikájukban rengeteg a jazz-, rock-, blues- és etno- (főleg klezmer és keleties melosz) elem. Maguk a dalszerkezetek rendkívül összetettek, ezért bátran állíthatom, hogy a zenekar progresszív pop/rockot játszik. A pop „keretükön” belül a zenészek többnyire viccelődnek és bohóckodnak, erősen érezni a brit canterburyi színtér hatását, de a Modest Midget a bolondozásában is önazonos marad. Épp ezért szokták őket honfitársaikhoz, a Supersisterhez kötni, ahhoz a legendás progresszív bandához, amely nem a szimfonikus progresszív rock vagy a progresszív metal vizeire evezett, mint e színtér legtöbb nagy holland zenekara (Focus, Kayak, Ayreon), hanem a példaképét elsősorban a brit canterburyi színtérben találta meg. A Modest Midget zenéje azonban ennél sokkal több. A dallamokkal való játék gyakran egy másik legendás csapatot, a The Beatles-t idézi, az időnkénti falsetto ének – főleg Lionel „Lonny” Ziblaté – pedig a Gentle Giant frontemberére, Derek Shulmanre hasonlít; a kellemes vokális játékosság Rikard Sjöblomot, a svéd Beardfish énekesét is eszünkbe juttatja. A falsetto erősebben van jelen a Modest Midget „Partial Exposure” című EP-jének négy számán (a PE rövidítés az EP visszafelé betűzve), amelyek a „The Great Prophecy of a Small Man” című lemezen is megjelennek; az ének azonban sosem éri el azt a nagy és durva hangterjedelmet, mint amilyet Shulman produkált a Gentle Giantnél. Végül is valószínűleg a Modest Midget név is a Gentle Giant zenészekre gyakorolt hatása miatt született.
A „The Great Prophecy of a Small Man” albumon a számok hossza semmiképp sem progresszív rock stílusú: többségük három és öt perc között mozog, ahogy az egy popszám, azaz slágerdal esetében illik. Ezekre a dalokra tulajdonképpen táncolni is lehet, bár a Modest Midget weboldalán világítóan ott áll a felirat, hogy ne várjunk olyan zenét, amire ringatózni kezdhetünk. Ezt tudomásul véve a lemezt akár „anti-progként” is lehetne címkézni, annak ellenére, hogy maguk a dalszerkezetek majdhogynem zseniálisak. A „Follow the Noise” című rövid intro – fenyegetően fokozódó hangok halmaza, amely végül a mai rádiózaj szintjét éri csak el – után az album a Modest Midget legjobb számával, a „Contemporary Ache”-kel szolgál. A „crimsonos” kísérletező hangzás és a „gentlegiantes” különc dallamok keveréke remekül támaszkodik az egyedülálló szövegre. Ennyi intelligens utalást ilyen eredetien néhány rímbe sűríteni manapság ritkán hallani, főleg hogy a szöveg témája a zene és annak története. És amennyit a dal szövegben ad, annyit hangszeresen is. A szólórészekben egészen hihetetlen hallgatni, ahogy a vidám dúr dallamok a keleties melosszal és igazi „zappás” átmenetekkel fonódnak össze.
Ha a „Contemporary Ache” még többé-kevésbé rockdal volt, a „Trouble in Heaven” tiszta popszám. A melodramatikus koncepció három különböző hang vokális évődésével élő musicalt fest elénk. A rock’n’rollos és bluesos szakaszok, a torzított gitárriffek közti szellemes tapsolás, valamint a pozdorjává tört fúvós- és billentyűshangok miatt a Modest Midgetet egyszerűen lehetetlen komolyan venni. Hogy mindezeket az elemeket működő egésszé kovácsolják, az valóban lélegzetelállító. A „Troubles in Heaven” ezzel újabb magasan szárnyaló darab, amely szinte felsorakozhat a „Contermporary Ach” mellé.
Az első hibát csak a harmadik számnál, a „Coffee From Yesterday”-nél lehet észrevenni. A teljesen instrumentális dal alapötlete egyébként kiváló, legalábbis ami a dallami összetevőket illeti – a ritmusszekció viszont szinte zavaró. A túlságosan monoton, főleg pedig nem odaillő dobolás összeütközik az erős gitárvonalakkal és a billentyűs hangszerelésekkel. Ennek ellenére nagyon jól működik nyitányként az utódjához, a „Back From My Trip”-hez. Ebben Ziblat teljes gitáros vehemenciáját megmutatja egy szellemes szövegen keresztül, amely egy világ körüli utazásról szól, amire a dal lírai alanya nem készült fel. Mélyebb jelentés nélkül a dal szövegileg főleg a Modest Midget tréfálkozása, ők ezúttal a szövegen keresztül csinálják, nem hangszeresen. Sokkal közhelyesebb lírai megközelítést hallhatunk a „Home Seek”-en, ahol a téma a viszonzatlan szerelem. Ez a közhelyesség azonban sokkal elgondolkodtatóbb szövegekbe, hihetetlen vokális harmóniába és a hangszeres játék tökéletes támogatásába van csomagolva: fenomenális gitár- és billentyűbetétek szólnak a pompázatos énekjátékok szünetei között, amelyek e ballada gerincét adják.
A „Here I Go” vokálisan újabb popdalos bravúr Ziblattól, a szöveg hasonló húrokat penget: a lírai alany vágyik egy nőre, és meg van győződve róla, hogy nem lehet kudarcot vallani. Hangszeresen a szám progresszív rock szimfóniává bontakozik ki, a szólókban Ziblat ismét kitűnik gitáros tudásával. Mindezzel a „Here I Go” egyszerre szól és nem szól a rádióhallgatóknak, hiszen sokkal több, túl sok van benne egy átlagos popszámhoz képest. A következő balladánál, a „Baby”-nél a Modest Midget ismét a Gentle Giant és a canterburyi színtér szellemes különcsége felé kacsint. A kellemesen szellemes szöveg a „Baby”-t a mostani stílus újabb darabjává teszi: friss és valahogy újszerű, mégis nagyon „ismerős”. A szöveg mélysége könnyen észrevehető, hangszeresen pedig üdvözlendő a dallam és a hegedű összefonódása, amely aláássa a várt közhelyekről kialakult első benyomásokat.
A „Baby” után újabb teljesen instrumentális szám következik. A jazz, a klezmer, a keleties dallamok, a szellemes canterburyi hangzások és a rock’n’rollos átmenetek keveréke kiváló metszet az albumon, amely a hallgatót semmiképp sem hagyja hidegen. Ziblat ismét megmutatja multiinstrumentalista, pazar tudását, ami azonban nem tudja elhomályosítani azt a képességét, hogy a zenei elemeket csodálatos egésszé komponálja. A progresszív fusion rock kalandot a „Buy Me!” követi, olyan szám, amelynek megvan a kislemezes potenciálja a rádiókba jutáshoz. Szándékát már a hossza (jó két perc) és a címe is jelzi – „Buy Me!” –, az alapját pedig természetesen egy kiváló poprock dal adja. A szöveg ismét szellemes, tele közhelyekkel, amelyeket megint csak a szerző finom zsenialitása csomagol be.
Az „Evolution” az album újabb gyöngyszeme. Belőle a zsidó zene, a klezmer gyökerei sugároznak. Hihetetlenül jól illeszkednek a progresszív poprockos vonalakba, amelyek időnként a Genesis Tony Banksének hangszereléseit idézik. A kétértelmű szöveg ismét – ahogy illik – intelligensen bolondos és szellemes („Sitting on their trees; Getting tired of how they’d been; A bunch of chimpanzees; Are evolving self esteem”; kedves olvasónők és olvasók, ez tényleg a mi evolúciónk kezdete). Ziblat az „I came, I saw, I left” című számban tér vissza a gitáros komponálási és ujjtechnikai képességeinek bemutatásához, ahol a gitárvonalak erősen emlékeztetnek Hackett mesterre. Ezúttal először mondhatom bizonyossággal, hogy instrumentális progresszív rock dalról van szó, a megszokott bolondozások és a legkülönfélébb zenei mesterségek elemeivel való játszadozás nélkül. A zárást a „The Last Straw” ballada adja, afféle találkozás a Beatles és a Caravan között, a pop rock harmónia és a canterburyi játékosság között.
Mit lehet mondani egy ilyen hihetetlen utazás után? Vedd meg ezt az albumot! Muszáj, azonnal, most. A Modest Midget felülmúlta a várakozásokat, felülmúlta saját magát. Remekművet alkottak, olyasmit, aminek a pora nem fog egykönnyen leülni, ha majd megszerzik az őket megillető rajongótábort. A „The Great Prophecy of a Small Man” – az Izraelből származó argentin Ziblat vezette hollandok lemeze – egyszerűen megérdemli a 21. század eddigi legjobb debütalbuma címet, pardon nélkül. És ami a legszebb az egészben: a zenészek teret hagynak maguknak a fejlődésre. A legkülönfélébb hangszerek és műfaji elemek, a lélegzetelállító vokális összjátékok és a zseniális szövegek ezen tökéletes kompozíciói után a Modest Midget még mindig magasabb szintre léphet az alkotásban. Ilyesmiben egyelőre csak reménykedhetünk, addig pedig a „The Great Prophecy of a Small Man” bőven elég falat, amely minden újabb meghallgatásnál kínál még egy kis felfedezetlen darabkát a szellemes Modest Midget bolondozásából.
Felállás
Lionel „Lonny” Ziblat – ének, akusztikus/elektromos/klasszikus gitár, billentyűs hangszerek, basszusgitár, ütőhangszerek
Emiel de Jong – klarinét, szoprán/alt/tenor/bariton szaxofon, ének
Bas Wiegers – hegedű, ének
Vera van der Bie – cselló, nagybőgő
Ilse Eijsink – klarinét
Oene van Geel – brácsa
A további közreműködők névtelenek kívánnak maradni.
Produkció
Lionel Ziblat
Számlista
1. Follow the Noise (0:55)
2. Contemporary Ache (5:17)
3. Troubles in Heaven (3.13)
4. Coffee from Yesterday (2.40)
5. Back from my Trip (3.34)
6. Home seek (4.26)
7. Here I Go (3.22)
8. Baby (3.05)
9. Jorge Knows How Difficult a Musician’s Life Can be, but then Again, Who Doesn’t? (4.00)
10. Buy Me! (2.13)
11. Evolution (3.18)
12. I came, I saw, I left (5.29)
13. The last Straw (5.13)