Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Bayley, Blaze
Kiadó: Blaze Bayley Recordings
Megjelenés: 2008
Játékidő: 62:28
Értékelés: 4.5/5
Amikor a volt Iron Maiden-énekes 2004-ben kiadta a „Blood And Belief” albumot, a hajója kegyetlen viharba került, amely majdnem elsüllyesztette. Blaze Bayley, aki akkor még a Blaze név alatt működött, személyes válságon küzdötte át magát. Ez a túl gyakori kacsintgatásban is megmutatkozott a különböző alkoholtartalmú italokkal. Még az album megalkotása előtt szétesett az eredeti Blaze-felállás. A fent említett lemez 2004-es megjelenésekor Blaze Bayley teljesen egyedül maradt a fedélzeten, és kevesen hitték, hogy a fickó valaha is feltápászkodik. Ráadásul az SPV/Steamhammer Records kiadó is cserben hagyta, mert nem akarta meghosszabbítani az énekessel a szerződést.
A zenész azonban ihletet talált a lengyel Metal Mind Productions ajánlatában: előcsalogatták a háttérből, és megkérdezték, hajlandó volna-e DVD-t felvenni valamelyik lengyelországi fellépésén. Blaze pedig ekkor zenekar nélkül állt. Ez motiválta arra, hogy „mozgásba” lendüljön. És innentől a dolgok a zenész javára alakultak. Új munkatársakat gyűjtött maga köré, és újra bezárkózott a stúdióba. Először fordult elő, hogy Blaze nem az egyetlen szerző: a többi tag is hozzátette a saját ötleteit, és közösen alkották meg az új album zenéjét. Mivel Blaze Bayley az egyetlen „túlélő”, logikus volt, hogy a Blaze zenekar nevét Blaze Bayley-re cserélték. Ez nemcsak azért nagyon is indokolt, mert ennek a zenésznek a pályáján sok minden egyedi, hanem azért is, mert a „The Man Who Would Not Die” album fordulópontot jelent a karrierjében. Afféle újjászületésről van szó.
A „The Man Who Would Not Die” más album is. A hangzása nem épít olyan erősen a depresszív groove-ra, mint az elődje. A gazdag hangzásbeli teret Blaze az új lemezen is egyértelműen megőrizte. A dalok összességében gyorsabbak, mint az előző albumon. A produkció hangzása kompakt lett, és élőnek hat, mintha a zenekar Blaze-zel együtt a stúdióban játszana egy koncertet. A hang nem rejti el, hogy az énekes mögött megint egy igazi zenekar áll, amely teljes lendülettel lélegzik vele együtt.
Blaze megtartja a tipikus heavy metal modellt, amelyet az N.W.O.B.H.M. korszakából és a volt munkaadójától, az Iron Maidentől örökölt. Ezt viszont modern köntösbe öltöztette, kiváló, élő produkcióval. Az érzelmek kiélése miatt – Blaze-ről mindig is tudni lehetett, hogy szenvedéllyel fog a dolgokhoz, és ezt egyáltalán nem rejti véka alá – az ilyen zene agresszív produkciót is követel. A düh, a fájdalom, a szenvedés és a bosszú érzelmi állapotai könnyedén életre kelnek a kiválóan felépített, masszív hangfüggöny előtt, amelyet a gitárok intenzív riffelése épít. Ezzel kontrasztban dinamikus ritmusszekció feszül. A dupla lábdob használata még soha nem volt ilyen intenzív. Már a nyitó címadó dal is ilyen választ ad (a „The Man Who Would Not Die” refrénje). A riffelést átjárják az egyszólamú dallamok, és a tercharmóniákat sem kerülhetjük meg. A közbülső hangszeres részek gyakran tagoltak, és több vezérmotívum szövődik össze bennük, amelyeken keresztül tüzes (olykor többrészes) szólók követik egymást mindkét gitárostól.
Ha az ember így végignézi az egészet, érdekes, hogy hasonló trükkökkel, de teljesen a maga módján Bruce Dickinson is élt, amikor az Iron Maidenen kívül volt. Miután az első három önálló stúdióalbumon vaktöltényeket lövöldözött, a Maidenből csak a dalszerzés alapvázát vitte magával, ezt viszont modern hangzásba és stúdiós hangformálási megoldásokba öltöztette. Blaze ezt következetesebben csinálja. Az összes albumán keresztül.
Az is érdekes, hogy Blaze Bayley a két Maiden-album energiáját, amelyeken énekelt, olyan hatékonyan átvitte a saját lemezeire, hogy azoknak – főleg Blaze jellegzetes énekstílusa és a különösen komor hangulat megteremtése miatt – legalább annyi közük van a „The X Factor”-hoz és a „Virtual XI”-hoz, mint bármelyik Blaze nélküli Maiden-albumnak. Ha nem több. De ez egy másik alkalommal folytatandó, elmélyült vita tárgya. Az album At The End Of The Day című dala bevezetőjében finoman a 2 A.M. című Maiden-számra utal.
A Blackmailer is gyorsabb, és a riffjében nem titkolja a thrash metal néhány tipikus elemét. A szaftosan élő produkció ezt az érzetet tovább erősíti. A dal velejéig sötét, ehhez hozzájárul a vezérmotívumban a kiválasztott hangok félhangos felépítése is. A középső részben visszatérnek a jellegzetes stadionos „oh-oh-i” dallamok – hogy honnan az ihlet, azt külön nem is kell hangsúlyozni. Itt van a páratlan tombolás, a Samurai, amely kiveszi az erőt belőled, aztán a Robot. Himnikus refrének, a riffelés agresszivitásával párosítva, megszórva egy csipetnyi elvárt dallamossággal. Olyan szakma ez, amelyet Blaze Bayley és csapata a vérében hordoz.
Néhány dalt történelmi alakok és a fantázia ihletett. Ilyen például a Samurai, amelynek versszakai a Gladiátor című filmből merítenek ötletet. A While You Were Gone Blaze Bayley feleségének, a zenekar akkori menedzserének, Debbie-nek szól. Ez azonban még a tragikus halála előtt született. Megemlítem, hogy a „The Man Who Would Not Die” éppen akkor jelent meg, amikor Debbie-t agyvérzés érte. Kómában maradt 2008. 09. 27-ig, amikor három sikertelen műtét után végül elvesztette a csatát.
Az album egyik legjobb dala egyben a leghosszabb is. A Smile Back At Death tele van szédítő hangulatváltásokkal. Ihletetten és átéltén összeépített vezérmotívumok vezetik az első másodperctől az utolsóig. A figyelmet főleg a gyors riffpengetés és az erőteljes dupla lábdobdübörgés hatékony kombinációja köti le, amelyen keresztül melankolikus gitárdíszítés kígyózik. Valami hasonlót élünk át kicsit később az albumon, az A Crack In The System című dalban. Az érzés viszont különleges. Az agresszív riffelést, amelyet mérgező dobtorpedózás támaszt alá, vastagon felcsavart, modern produkció burkolja, és az agresszivitásával szinte a Nevermore produkciójának érzetét éri el. Hasonló agresszió tombol a záró Serpent Hearted Man versszakán át is. A thrash elemeknél maradjunk még egy kicsit. Itt van velünk az őrült Robot, ahol nem lövünk nagyon mellé, ha párhuzamot vonok a riff tipikus thrash agresszivitásának dallammal való ötvözése és a németországi tevton thrash metalosok, a Paradox eredményei között.
Blaze Bayley ezen az albumon tovább javította az énekét. A sorait még magabiztosabban, meggyőzőbben adja elő, és tekintéllyel uralja az album többi tagjának amúgy rendkívül élénk munkáját – ők ennek a zenésznek a reinkarnációjához valóban főnyereményt jelentenek a lottón. Bár az újjáélesztett zenekar nagyon fiatal, időnként az az érzésünk, mintha a tagok olvasnának egymás gondolataiban, olyan jól érzékelik egymást. És figyelem: ezt az érzést (csak) a stúdiófelvétel adja. Ezért nem is kell sokat töprengeni azon, hogy egy Blaze Bayley-koncert megtekintése kötelező egy igazi metalmániásnak. Az egyik legpenetránsabban csábító refrén, amelybe gond nélkül becsatlakozol az éneklésbe, a Voices In My Head című dalban hangzik fel, tőle semmiben sem marad el a Waiting For My Life To Begin sem, amelyet a ritmusok kombinálásának különösen képszerű kontrasztjai díszítenek.
Minden dal hordoz annyi magabiztosságot, hogy lehetetlen azt a következtetést levonni, hogy bármelyik is az album „töltelék” dala volna, amely a hallgató idejét rabolja. Csak nagyon jó és kiváló dalok vannak az albumon. Egy újabb örökölt Iron Maiden-nagyság, a modern ismérvek köntösében. Himnikusság és dallamosság, a kellő mértékű ördögi élénkséggel és az ütőerővel bölcsen kombinálva, egységes egésszé gyúrva, amely a heavy metal zene birodalmának legjavát meríti. A négyéves „szünet” rengeteg frissességet és alkotói vágyat hozott, amellyel Blaze Bayley nemcsak újra megtalálta önmagát, hanem a négy stúdióalbuma közül pályafutása legjobbját hozta ki magából.
Felállás
Blaze Bayley – ének
Nick Bermudez – gitár
Jay Walsh – gitár
David Bermudez – basszusgitár
Lawrence „Larry” Paterson – dob
Produkció
Blaze Bayley band
Dallista
1. The Man Who Would Not Die
2. Blackmailer
3. Smile Back At Death
4. While You Were Gone
5. Samurai
6. A Crack In The System
7. Robot
8. At The End Of The Day
9. Waiting For My Life To Begin
10. Voices From The Past
11. The Truth Is One
12. Serpent Hearted Man
