Előadó: Nick Cave
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 1986
Játékidő: 45:33
Értékelés: 4.5/5
A „Kicking Against the Pricks”, Nick Cave és a Bad Seeds harmadik albuma olyan feldolgozásgyűjtemény, amelyen olyan zenészek dalainak vokális értelmezései szólalnak meg, akik valamilyen módon hatottak Nick Cave-re, nyomot hagytak benne, és ezzel nagyban formálták a zeneművészetről alkotott felfogását, valamint a saját művészi lényének későbbi növekedését és fejlődését. A The Bad Seeds felállásában változás történt a dobok mögött: a „The Firstborn is Dead” turné alatt csatlakozott a csapathoz Thomas Wydler.
A zenekar, amely két album után már megmutatta a saját hangját, odáig juttatta a közönséget, hogy nagyjából tudta, mire számíthat a harmadik lemeztől. Ekkor viszont egy remek, meglepetésszerű húzás mellett döntöttek. Olyan dalok feldolgozásába fogtak, amelyeket tinédzserkorukban maguk hallgattak. Nick Cave és a The Bad Seeds esetében ezen a téren a győzelem előre borítékolva volt. Maga Cave mint előadó egy a millióból, egyedi és egyedülálló, tulajdonképpen megismételhetetlen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a The Bad Seeds kísérő tagjai tökéletesen ráhangolódtak Cave zenei kifejezésmódjára, és az egészet behelyettesítjük a képletbe, olyan albumot kapunk, amely első hallásra is saját szerzeménynek hat. Az eredetiket tehát teljesen „levetkőztették”, és ráadták a saját zenei érzékenységük és szerzői karizmájuk ruháját. Úgy tűnik, csak így van értelme egy ilyen album kiadásának. Ezzel kapcsolatban szívesen idézem fel párhuzamként David Bowie hasonló trükkjét 1973-ból, a „Pin Ups” albumot.
Hogy Nick Cave And The Bad Seeds a legkevésbé sem fél és nem szégyenkezik az ilyen kihívásoktól, azt már két évvel korábban bizonyította egy hasonló kirándulás az első albumon, a „From Her To Eternity”-n (1984), ahol a fiúk rendkívül meggyőzően építették át L. Cohen Avalanche című dalát.
Mivel Cave tisztában volt vele, hogy a feldolgozott dalok az ő kezében új ruhát kapnak, még egy kis művészi szabadságot megengedett magának: magukkal a dalcímekkel is eljátszott, egy kicsit megváltoztatta őket, így még jobban kihangsúlyozta a távolságot az eredeti és a feldolgozás között, vagy másképp mondva, tovább mosta el a határt aközött, mi az eredeti és mi a feldolgozás. Olykor az értelmezése erősen eltér az eredetitől (például a The Hammer Song, a The Sensational Alex Harvey Band dalának feldolgozása, a Hey Joe, William Roberts eredetijének feldolgozása, vagy a Sleeping Annaleah, Tom Jones eredetijének feldolgozása).
Az album azt az érzést kelti, mintha a fiúk akkoriban alig várták volna, hogy belevessék magukat a munkába. Az energiával és az ötletekkel egyáltalán nem fukarkodtak. Mindent kipróbáltak, amit a kreatív fantáziájuk diktált. A dalok hangzása sűrű, a kifejezésmód pillanatokra egyenesen démonian ördögi (I’m Gonna Kill That Woman, John Lee Hooker eredetijének feldolgozása), máskor hideg, távolságtartó és különösen sötét (The Singer, Johnny Cash The Folk Singer című dalának feldolgozása, a már említett Hey Joe, Phil Rosenthal Muddy Water című dala). Azzal, hogy ráadásul még a Velvet Underground All Tomorrow’s Parties-ához is hozzányúltak, az egész már a valódi provokációval határos. A említett zenekar eredetije annyira különleges, ami magának a Velvet Undergroundnak a jellemvonásaiból és a stúdióban megragadott kémiájából fakad, hogy nehéz az eredetitől eltérő változatot elképzelni. Egy összehasonlítás: életemben még nem hallottam olyan Pink Floyd-eredeti-feldolgozást, amely akár csak méltó lett volna az eredetihez. Nick Cave és a The Bad Seeds viszont más fából faragott. Kezdetben tényleg tartottak egy kicsit a dologtól. Tisztelettel és óvatosan teljesen balladai tartásba állították a dalt, de amikor a valóságba akarták átültetni, az rendkívül zajosra sikerült, a hatalmas férfivokálok kórusa és a gitár alkotta disszonáns, szétszórt hangfal között döbbenetes kontraszttal. Az utolsó ima félelmetes érzése.
Másfelől ki kell emelni még egy nagy újdonságot. Amikor Nick Cave olyan feldolgozásokba vágott bele, mint a Something’s Gotten Hold Of My Heart vagy a By The Time I Get To Phoenix, kissé másképp kellett énekelnie. Nem volt elég a punkos ugatás vagy az elharapott, frenetikus kitörések, a mindig kötelezően jelen lévő, szándékos disszonanciával és a saját akcentussal; a kifejezésben többet kellett keresnie. Így például a említett dalokban hatásosan kiemelkedik a kontraszt Cave addig kipróbálatlan, „konvencionális” hozzáállása és a refrén között, amelybe újra beleszökik Cave idegesítő dilettantizmusának fuvallata. Ebben a konvencionális énekmódban a fickó felfedezte, hogy az éneklési tehetsége még sok téren kiaknázatlan, vagy inkább mondjuk úgy, feltáratlan, ami jelentősen hatott a további fejlődésére, és magukra Cave következő albumaira is.
A „Kicking Against The Pricks” kiváló főhajtás azoknak az előadóknak a zenei öröksége előtt, akik különösen közel álltak Nick Cave és a The Bad Seeds szívéhez. A blues gyökerein alapuló népszerű zenei ősforrás, a déli gospel, a country, az americana és a torzított rock n’ roll hangsúlyos keveréke olyan albumot eredményezett, amelyet az időtlen műalkotás erénye díszít, egyedi kifejezőerővel, kivételes koherenciával, valamint a mindig rendkívül érzékeny Nick Cave és kísérőcsapata kifinomult érzékelésével. Annak ellenére, hogy feldolgozások vannak rajta, ezek annyira átalakultak, hogy az album egyenrangúan áll Nick Cave diszkográfiájának fiatalabb és idősebb testvérei mellett, hiszen azt az érzést kelti, mintha saját szerzeményekből állna. A levegő összetétele is más már kilégzés után, mint belégzéskor.
Felállás
Nick Cave – ének
Mick Harvey – gitár, zongora, háttérének
Blixa Bsrgeld – gitár, háttérének
Barry Adamson – basszusgitár, háttérének
Thomas Wydler – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Dawn Cave – hegedű
Rowland S. Howard – ének, billentyűs hangszerek, gitár
Tracy Pew – basszusgitár
Huge Race – gitár
Produkció
Flood & Tony Cohen
Dalok listája
1. Muddy Water
2. I’m Gonna Kill That Woman
3. Sleeping Annaleah
4. Long Black Veil
5. Hey Joe
6. Singer
7. All Tomorrow’s Parties
8. By The Time I Get To Pheonix
9. Hammer Song
10. Something’s Gotten Hold Of My Heart
11. Jesus Met The Woman At The Well
12. Carnival Is Over
