Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: BRO
Kiadó: Kurz CPZ
Megjelenés: 2009
Játékidő: 47:05
Értékelés: 4/5
A borító alapján először azt hittem, hogy ez Jure Košir „best of” lemeze. Komolyra fordítva a szót: minden ember legalább egyszer elveszti az ártatlanságát az életében. Ha nem így lenne, mindenki különcnek tartana. Na, akik az életet folyton „magasabb sebességben” (ha nem a „legmagasabbban”) élik, azok életükben többször is elvesztik a ártatlanságukat. Ez igaz mindenkire, az első önálló stúdióalbumát kiadó Mate Brodartól egészen hozzám, akit ugyanez a fickó állított azzal a ténnyel szembe, hogy életemben először kell egy olyan lemezről kritikát írnom, amelynek dalai alapvetően a reggae zenéből merítenek. De semmi gond, ez egy happy enddel záruló történet.
Mate Brodart nem kell különösebben bemutatni. A debütáló „Serious Reggae Deviations” című kitalációjához a nevét BRO-ra rövidítette a projekt kedvéért, és így vetette bele magát a saját szerzői alkotás világába, amely nem a Da Phenomena, nem Tinkara és nem is Magnifico segédkeze. Brodar nagy előnye az alapvető zenei tehetségen és az ebből fakadó színpadi kifejezőerőn túl a zenész rendkívüli fogékonysága: a bolygó legkülönfélébb zenei műfajait képes befogadni, „önmagába fogyasztani”.
A cím nem is lehetne találóbb, hiszen világosan jelzi: az album végig a reggae-re támaszkodik, miközben ugyanebbe a reggae-be egy csomó különféle fűszert kever, amelyek a minőségi pop rockból, a jazzből, a soul és az R&B édesítőjéből, a dubból és a rock felé tett kitérőkből jönnek, az egyik ponton pedig még egy enyhébb metálos detonációt is elcsípett.
Az albumot nyitó This B Song (of the Towell Stealaz) sötéten, rejtélyesen indul, természetesen reggae-ütemre, amelyet dubvisszhangok kísérnek, üdítő adagnyi díszítő trombitasóhajjal. A dal az album leghosszabbja, közel hét és fél perc, mégis egy szemvillanás alatt lepörög. Hat perc után viszont egy szellemesen beszőtt gitáros átvezetéssel ez a szám végre igazán közel hozza az egész lemezt, mert a hangzása végül teljesen természetessé (organikussá) válik. Ezután két olyan dal jön, amelyekben szép hitsingle-potenciál van. Az Universe, az első közülük, pozitívan könnyed jellegű, és végre teljesen feloldja az albumot a szándékában. Ez az érzés megmarad akkor is, amikor a másik, az U Got 2 Steal The Towel következik. A kubai forradalom iránti hűségét BRO a Guantanamo Bay-jel mutatja ki, amely a talán legismertebb kubai hazafias dal, a Guantanamera szellemes feldolgozása. A srác itt ráfekszik a gázra, a dal felgyorsított reggae-tempóban zajlik, aztán festői, drámai kifejlet jön igazi heavy metal riffel, amely egy csipet spontaneitást és sokkhatást visz a dalba. Szuper csavar, főleg mert tökéletesen megfér a dal első felének nyálas édességével. Kevésbé izgalmas pillanat a Loodown Stealah, de a helyzetet itt Mate menti meg sokrétű énekével.
Az album erőssége, hogy BRO-nak végig tökéletesen világos volt, mit akar. A lépései rövidek, velősek, maximálisan racionalizáltak. Közben nagyon ügyesen játszik a „kevesebb több” ütőkártyával, végig a maga javára fordítja, így az egyes dalok kifejezőereje töretlen marad. Sőt, még növeli is. Minél visszafogottabb a hangszeres kíséret, minél inkább csak a „beatre” redukálódik, annál inkább a BRO énekes képességeinek színes kiaknázására épül a dal, ami nem zárja ki a gazdag, többszólamú refrénaranzsmanokat sem. A tudás, a tapasztalat és az érzéseknek való átadás ezen az albumon végig nagyon jól és hatásosan él együtt.
A lemez második fele egy hajszállal jobb az elsőnél. A Nuff Respect kiszámíthatatlan kezdéssel indul, mint egy talány, amely újra felkelti az érdeklődést. Az üdvözlendő dinamikai lendületet itt a gitár jazzes irányultságú szólódíszítései hozzák. Ez az érzés a Shell-lel folytatódik, amely kifejezésmódjában ugyan más, a gitár előző dalbeli szerepét viszont ezúttal a trombita veszi át. A Surprisespring továbbra sem fogja vissza a BRO és a hallgató közötti dinamikusan ágas-bogas zenei párbeszédet, különösen jólesik benne a trombita záró szólófigurái fokozódása, amely Miles Davis úttörő szellemiségéből merít.
Az album fő csemegéje a záró Lines In The Sand. Az album legtöbb dalához hasonlóan kivételesen gördülékenyen élnek együtt benne a dalt vezető alapmotívumok. Az albumon ez a dal hat a legmelankolikusabban. Az első részében a puhán, lazán megkomponált zenei kíséret még jobban kiemeli BRO erejét mint zenei interpretátorét. A dal azért meggyőző, mert az ének érzékisége különösen jól érvényesül. Amikor a Lines In The Sand átcsap a részei tisztán hangszeres kommunikációjába, ezek a lemezt a szükséges drámai lezárásba vezetik, és így biztosan az album egyik csúcspontját adják.
BRO a fenti „néhány” bekezdés elemzésétől függetlenül az események központi figurája. Az ő hangján áll vagy bukik minden. Mesteri előadó, aki ügyesen beleéli magát az adott helyzetbe és alkalmazkodik hozzá. Alapvetően már abból az egyszerű tényből is meggyőző, hogy az énekének felismerhető hangszíne van, amely a zenésznek saját kifejezési identitást ad. A hangterjedelme valamivel magasabbra van állítva, éles, magas lezárással, amely éppen azt a felismerhető arcot adja neki. A fickónak veleszületett érzéke van, amellyel ügyesen soulosan és R&B-sen csavarja és formálja a verssorokat. Ezzel kapja meg a dal a szükséges dinamikát és az alapvető kifejezőenergia-forrást, amely a számok kerekeit hajtja.
A „Serious Reggae Deviations” lényegét úgy is le lehetne zárni, mint egy merész kísérletét, amely a vállalkozás számára sikerült a szlovén nemzeti lüktetés szellemét a reggae-vel és más zenei elemekkel különleges zenei keverékbe forrasztani, amelyben határozottan megvan a lehetőség, hogy meghódítsa a szlovén tömegeket. Igaz, hogy a szlovének nem dicsekedhetnek különösebb reggae-támogatással, talán már csak azért sem, mert az ebben a műfajban próbálkozó szlovén zenekarok általánosságba süllyedtek, ezért első ránézésre azt lehetne mondani, hogy BRO-nak külföldön kell megkeresnie vele a kenyerét. Csakhogy már az elfogott össz-szlovén lelkületi lüktetés puszta axiómája (parasztosan szólva: „a szlovén nyomja a reggae-t!”), amely fátyolként borul a dalok alapszerkezetére, fontos fogódzókat ad, amelyek alapján a szlovén közönség is tárt karokkal fogadhatná az albumot. Személy szerint sikert jósolok neki, már csak különleges karizmája, felismerhető bája és színesen kontrasztos szerkesztettsége miatt is, amely kilenc velős, motívumaiban kompakt, lezárt egység történetét építi fel. Ezek az egységek hihetetlenül hallgatható, könnyedén oldott albumot adnak, amely egyúttal bizonyítja, hogy BRO és stúdiós segítői magas színvonalú zenei tehetségének termékéről van szó. Általánosságról és ötletkölcsönzésről ezúttal szó sincs, előttünk egy nagyon minőségi zenei termék áll, sajátosan vonzó arccal!
Felállás
BRO – ének, gitár, basszusgitár, programozás
VENDÉGZENÉSZEK:
Tadej Košir – gitárszóló a 6. és 7. dalon
Igor Matkovič – trombita az 1., 7., 8. dalon
Jošt Drašler – basszusgitár a 2. és 7. dalon
Jure Rozman – dob
Produkció
Iztok Turk
Dalok listája
1. This B The Song (Of The Towel Stealaz)
2. Universe
3. U Got 2 Steal The Towel
4. Guantanamo Bay
5. Loodown Stealah
6. Nuff Respect
7. Shell
8. Surprisespring
9. Lines In The Sand
