Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gabriel, Peter
Kiadó: Charisma Records
Megjelenés: 1992
Játékidő: 57:41
Értékelés: 5/5
A legendás énekes, hangzásinnovátor és sokoldalú művész a fenomenális „So” (1986) óriási sikere után, amely nemzetközi pop-rocksztárrá tette, következő ambiciózus stúdióprojektjéhez valamivel több időt kért, mint ahogy a legtöbben várták. Miután a „Passion” (1989) című filmzenealbum megszilárdította kulcsszerepét a világzene nyugati népszerűsítésében, úgy döntött, hogy a két rendkívül sikeres lemez fő erényeit ideális keverékké olvasztja össze, amely az élet útjának érett szakaszába lépő komponista, világzenész és hangzásvizionárius képét tükrözi. A kísérlet eredménye az „Us” lett, Peter pályájának újabb monumentális albuma, amellyel ismét hatalmas sikereket aratott a populáris zene terén, az art rock rajongóinak pedig megmutatta hosszú karrierjének néhány legérettebb dalszerzői eredményét.
Az „Us”-t ismét a megszokott produkciós tökély jellemzi, amelyet Peter és hosszú ideje munkatársa, a kanadai Daniel Lanois az együttműködésük kezdete óta ápolt. Az album eklektikus módon fonja össze a pop rock, az ambient és a világzene elemeit sajátos art pop rock keverékké. A kompozíciók többségét mély ambient szakaszok és a világzene változatos ritmikai elemei jellemzik, de nem hiányoznak a táncosabb, szarkasztikus hangulatú pop rock szerzemények sem, mint a „Steam” és a „Digging in the Dirt” című slágerek, utóbbi kétségkívül az egész album legismertebb száma.
Gabrielnek ezúttal is régi hangszeres cimborái segítettek fejlett hangzásvízióinak megvalósításában, élükön a zseniális basszusgitárossal, Tony Levinnel (King Crimson), aki szokás szerint technikai sokszínűségével emelkedik ki. A törzsmunkatársak mellett ismét egy egész hadseregnyi kiváló alkalmi zenészt toborzott, köztük olyan nevekkel, mint Peter Hammill (akinek ez már a második közreműködése volt Gabriel egy albumán), Brian Eno, John Paul Jones, Shankar és Sinead O’Connor. A billentyűk nagy részét ezúttal is maga játszotta fel, ami megerősítette, hogy hangszeresként is folyamatosan fejlődik.
A szövegek többsége magasabb fokú érettséget és egy középkorú férfi fájdalmas élettapasztalatait tükrözi: mögötte egy félresiklott házasság és a filmszínésznő Rosanna Arquette-tel kialakult, kudarcba fulladt viszony állt, miközben egyre több gondja akadt az első lányával, Anna-Marie-val is, aki akkoriban nehéz kamaszéveit élte. A párkapcsolatokról alkotott személyes nézetei a pszichoterápia után egészen új szempontokat kaptak. A szövegek kisebb része olyan társadalmi problémákat érint, amelyekre az emberi jogok aktív harcosaként mindig szívesen felhívta a figyelmet. Az „Us” minden szempontból a legszemélyesebb albuma. Mondhatni ideális zenei kézikönyv mindazoknak, akik személyes vagy párkapcsolati válságon mennek keresztül, mert Gabriel bácsi egész sor bölcs üzenetet közvetít.
A lányával szembeni apai kapcsolatban egyre mélyülő elidegenedést az kiváló nyitó ballada, a „Come Talk to Me” tükrözi, amelynek bevezetőjében skót duda szól, majd hagyományos ütőhangszerek és rétegzett billentyűk kíséretére építve a világzene ritmusaiba csap át. A számos többszólamú betét és az örmény duduk használata tovább bővíti a kompozíció hangszeres tartalmát. Legnagyobb erénye a emelkedő ambient hangulat és az a szinte áhítatos hangszín, amellyel Gabriel a refrénben arra kéri a lányát, hogy beszéljen vele újra. A lány szerepét a háttérvokálban Sinead O’Connor remekül eljátssza. Még jobb a következő ballada, a „Love to Be Loved”, amelyben érzékeny éneklésen keresztül fejezi ki spirituális tudatosságának magasabb szintjét, és végleg leszámol a múltbeli párkapcsolati komplexusaival. Kiváló énekteljesítményét számos ambient hangminta és szimfonikus hangszerelés teszi még gazdagabbá. Gabriel egyik legszebb balladája után a „Blood of Eden” következik, újabb remek dal, amelyet a férfi és a nő örök ellentéte ihletett, és amelyben nem hiányzik a festői metafora Ádám bordájáról sem. Ez a kompozíció is Gabriel legmélyebb művészi alkotásai közé tartozik, a refrénekben a háttérvokál-harmóniákban ismét O’Connor csatlakozik hozzá. Közben végig ambient hullámok és a világzene nyugodt ritmusai áramlanak, amelyek a hallgatót könnyedén átröpítik a legendás „Isten kertjébe”. E fantasztikus szám korai változata megjelent az „Until the End of the World” című filmben.
E mély, szinte meditatív, személyes vallomások után igazi pop rock bomba következik a „Steam” slágerrel. Ez a dal huncut funky ritmusaival és számos szexuális utalásával azonnal a „Sledgehammer” című ultraslágert idézi fel. Itt Gabe bácsiból a nagy melankolikus ismét sajátos, szabad szájú mulattatóvá változik. A táncos r’n’b ritmusokat Rhodes visító gitárbetétei és Levin funkosan megfűszerezett basszusvonalai járják át, amelyek bőségesen adagolnak erőt a számba. A fenomenális videó, amelyben a pajkos fickó szabadjára engedi szexuális fantáziáit, 1994-ben megkapta a legjobb videónak járó Grammy-díjat. Az ambient „Onyl Us” című számban, amelyben Gabe a hosszú különélés frusztrációit és a szeretett személlyel való újabb közeledés utáni vágyakozást fejezi ki, ismét a világzenei ritmusokba helyezi szerelmes szerepét. Az ambient hangmintákhoz a háttérben avantgárd vokalizálások és rövid improvizatív díszítések társulnak basszusgitáron és gitáron.
A melankolikus „Washing of the Water” álmos ballada, szinte altatódal, érzékeny éneklésre és zongorakíséretre épül. Jól hallható benne Gabe hangjának változása, amely az évek során valamivel rekedtesebb lett, de kifejező melegsége épp ezért még nőtt. Ezután jön a nagy sláger és kétségkívül az egész album legismertebb száma, a fenomenális art pop burleszk, a „Digging in the Dirt”, amely festői módon tükrözi Gabe érzéseit a pszichoterápia után, a Rosanna Arquette-tel való szakítás után és a lázadó lánya miatti gondok közepette. Ebben a klasszikusban minden tiszta győzelem: Gabe kaméleonszerű énekteljesítménye (a refrénben háttérénekesként az örök kaméleon, Peter Hammill tart neki társaságot), Levin groove-os basszusvonalai, a torzított Rhodes-gitár és a csibészes hangminták. A pályafutás e klasszikusát nem kevésbé kiváló videó kísérte. Ebben Peter számos különleges effektuson keresztül haladt át különböző érzelmi állapotokon. Valószínűleg senki sem lepődött meg, amikor 1993-ban megkapta a legjobb videónak járó Grammy-díjat.
A „Fourteen Black Paintings” című számban, amely tizennégy különleges szimbolikájú képre utal, visszatér az arab népzene elemeihez. A hangzásvilág rokon azzal, amely a „Passion” albumon uralkodott. Ez azon kevés album-szerzemények egyike, amely nem Gabe személyes problémáival foglalkozik, hanem az egyesült világról alkotott víziójáról szól, bőrszíntől, társadalmi rangtól és nemzetiségtől függetlenül. Peter a dalba beleolvasztotta az egyes képek motívumait, amelyeket az emberi jogokért folytatott harcnak szenteltek. Látnoki versszakát bevezető duduk-hangok, rétegzett ambient függönyök és hagyományos ütőhangszerek díszítik. A temperamentumos „Kiss That Frog” a híres mesét ihlette a hercegnőről és a békává átváltozott hercegről, aki a megváltó csókra vár, bár szexuális utalásokat is találni benne. Ez újabb táncos, főként pop rockos szerzemény. Gabe itt pimasz énekstílust választ, miközben incifinci gitárriffek, pajkos billentyűbetétek és összetett ritmikai díszítések kísérik. A záró „Secret World” fenséges new age kísérlet, amely a szimfonikus hangzás és a hangminták hipnotikus hullámain lebeg. A szöveget Gabe első feleségétől, Jilltől való válása ihlette, és két nagy individualista magánvilágáról fejez ki nézeteket. A szám címét később 1994-es második koncertalbumához használta fel.
Az „Us” albummal a sokoldalú művész és megtörhetetlen karizmatikus előadó a populáris zene történetének újabb nagyszerű teljesítményét hozta létre, amelybe szokatlanul sok személyes érzést fektetett. Az album sajátos eklektikus mestermű, amely a világzene, a pop és az ambient elemeiből merít, és remek keresztmetszetet nyújt az előadó érzelmi profiljáról. Kivételes kifejezőmélysége és hangsúlyozottan érettebb dalszerzése ellenére az „Us” nem ért el akkora kereskedelmi sikert, mint a „So”. Gabriel személyiségében bekövetkezett bizonyos változások miatt, amelyeket a korábban felsorolt traumatikus tapasztalatok váltottak ki a „gyengébbik” nemmel, a hangulata jóval sötétebb, mint kereskedelmileg sikeresebb elődjéé. Peter a következő önálló lemezéig, amelyre egészen tíz évet kell majd várni, tovább fokozza a sötétebb, de hihetetlenül érett ambient árnyalatok jelenlétét. A hosszú várakozás a végén bőségesen kifizetődik.
Felállás
Peter Gabriel – ének, billentyűk
Tony Levin – basszusgitár
David Rhodes – gitár
Manu Katché – dobok
The Babacar Faye Drummers – sabar dobok
Doudou N’Diaye Rose – ritmikai minták
David Bottrill – programozás
VENDÉGZENÉSZEK:
Daniel Lanois – háttérének, gitár, hi-hat, dobro, kürt, ütőhangszerek
Richard Blair – kiegészítő billentyűk, programozás
Chris Ormston – duda
Levon Minassian – duduk
Sinéad O’Connor – háttérének3
Dmitri Pokrovsky Ensemble – háttérének
Hassam Ramzy – tabla
Daryl Johnson – kézidob
William Orbit – programozás
Bill Dillon – gitár
Brian Eno – kiegészítő billentyűk
Shankar – hegedű
Caroline Lavelle – cselló
Will Malone – szimfonikus hangszerelés
Johnny Dollar – szimfonikus hangszerelés
Richard Evans – mandolin, kiegészítő hangmérnöki munka
Gus Isidore – gitár
Richard Chappell – hangmix az 3. szám átmenetén
Leo Nocentelli – gitár
Tim Green – tenorszaxofon
Reggie Houston – baritonszaxofon
Renard Poché – harsona
Kudsi Erguner – nej fuvola, ütőhangszerek
Ayub Ogada – háttérének
Malcolm Burn – kürt, kiegészítő szintetizátorok, szintetizátoros cselló
Mark Howard – kürt
Babacar Faye – djembe
Assane Thiam – tama, beszélő dob
Peter Hammill – háttérének
Richard Macphail – háttérének
John Paul Jones – surdu, basszusgitár, billentyűk
Adzido Pan African Dance Ensemble – kiegészítő ütőhangszerek
Manny Elias – szenegáli ütőhangszerek
Marilyn McFarlane – háttérének
Produkció
Peter Gabriel és Daniel Lanois
Számlista
1. Come Talk To Me
2. Love To Be Loved
3. Blood Of Eden
4. Steam
5. Only Us
6. Washing Of The Water
7. Digging In The Dirt
8. Fourteen Black Paintings
9. Kiss That Frog
10. Secret World
