Előadó: Pips Chips & Video Clips
Kiadó: Menart Records
Megjelenés: 2007
Pontszám: 3.7/5
A Pipschips&Videoclips Horvátországban már jó ideje elég népszerű. Ahogy erőltetik őket, az ember azt gondolná, hogy olyan srácokról van szó, akik szoros kapcsolatban állnak a horvát zeneipar legfelsőbb köreivel (ahogy nálunk például Nude), de hiányzik belőlük az igazi zenei tartalom. Szerencsére nem így van. A zenekarnak megvan a maga víziója és hozzáállása, amely kiemeli őket a popbanalitások átlagából, és szerintem minden médiafigyelmet megérdemelnek, amit kapnak.
A Pipschips már az első számoknál kiteszi az összes ütőkártyáját – hatalmas, epikus dallamok, humorral megtöltött részek, szép lírai harmóniák, vadabb rockos betétek, jazzes fúvósok. Nagyjából minden, amit erről a zenekarról tudni akarsz, már az elején megvan, később ezek a receptek csak ismétlődnek, és az album egyre unalmasabbá válik.
Látszik, hogy a srácok sok zenei elemet uralnak, a dallamos rocktól az avantgárdon át a hard rockig. A zenekar tényleg ért hozzá, hogyan kell jó kis tréfákat csinálni, de néha mégis az az érzésem, hogy egy kicsit túlságosan igyekeznek viccesek lenni, hasonlóan, mint Frank Zappánál. Néha a hatás nagyon jó és komikus, néha viszont erőltetett. Alapvetően még mindig poprockról van szó, de a jazz (fúvósok), az avantgárd, a keményebb rock, a klasszikus zene (a Dolazak Astronauta című számban kölcsönvesznek egy részt a „Carmina Buranából”) és más hozzávalók miatt ez semmiképp sem átlagos, tipikus termék.
Az albumon elég sok a billentyű, főleg az elektromos és az akusztikus zongora dominál, ezek adják azt a jellegzetes, időtlen melegséget. Az énekes hangszíne nem igazán fekszik nekem, de a bolondosabb részeknél úgyis mindegy, hogyan szól. A gond a komolyabb pillanatoknál kezdődik, ahol folyton az az érzésem, hogy az énekes ott is szívesebben hülyéskedne. A gitárok jelenléte is végig érezhető, legyen szó akusztikus vagy keményebb, hard rockos részekről. A ritmusszekció is több mint szilárd, és igazán minőségi hátteret ad. A zenekar hangzása összességében elég telt, időnként szinte zenekari, amiről biztosan a fúvósok és a billentyűs effektek is gondoskodnak. Kissé zavaró a földönkívüliek iránti tematikus megszállottság, akik szinte minden dalban feltűnnek, aztán ott vannak még a számomra érthetetlen karakterek, mint Fafenštajn, Zdenka és mások. Talán jobban bele kellene ásnom magam abba a mitológiába, amelyet a srácok megteremtettek, ha jobban meg akarnám érteni ezeket a dolgokat.
A Pjesme Za Gladijatore igazán szórakoztató popalbum, amely a különféle egyéb hozzávalókkal a feje tetejére állítja a popsablont, aztán megint a talpára állítja. A kereskedelmi zenekarokra vonatkozó szabályok itt jóval lazábbak, bőven van hely a tréfára és a kísérletezésre is. Ha minden popalbum ilyen minőségi lenne, szívesen hallgatnék ilyen előadókat is, de a Pipschips & Videoclips valószínűleg kivétel, nem a szabály.
Felállás
Daddy – ének, billentyűk
Kardinal – gitár, basszusgitár, billentyűk, programozás
Floyd – dob
Droid – zongora, Rhodes elektromos zongora
Brko – gitár
Šinec – gitár
Lopez – basszusgitár
Produkció
Ivan Božanić, Pavle Miholjević, Jure Ferina
Számlista
1. Dolazak astronauta
2. Gravitacija
3. Teroristi plaču
4. Zdenka i vanzemaljci
5. Sin
6. U Zvijezdama
7. Domači rock
8. Električne kitare pobjeđuju
9. Idealna pop pjesma za astronaute
10. Foxtrot
11. Slan
12. Popravak
