Előadó: Heaven Shall Burn
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2008
Értékelés: 4/5
A Heaven Shall Burn karrierje jelenleg a legtermékenyebb szakaszában jár: alig egy év és 4 hónap telt el a „Deaf To Our Prayers” (2006) óta, és máris itt az új lemez, az „Iconoclast (Part 1. The Final Resistance)”. Ég az ég, a képrombolók az utolsó ellenállást kínálják, vágják-döntik az isteni képmásokat és szimbólumokat, és szorgosan teljesítik a 10 parancsolat egyikének elvét: „Ne imádj bálványokat!” A zene mögött valóban ez a koncepció áll, a srácok pedig megint úgy formálják, hogy a szövegeikben könnyű rengeteg kiindulópontot találni egy mélyreható vitához az emberi társadalom modern kori tévútjairól és tévelygéseiről. A Heaven Shall Burn esetében ez gyakorlatilag semmi új.
A fiúk az új albumon is ügyesen navigálnak a melodikus death metal és a hardcore viharos összeolvasztásában, és manapság ebben a műfajban nehezen mérhető hozzájuk bárki. A sorrendben hatodik album a nyitás módját tekintve (nyitó instrumentális szám vonósaranzsmánokkal) megint közelebb áll az „Antigone” (2004) című lemezhez, mint az elődhöz, a „Deaf To Our Prayers”-hez (2006). Az „Iconoclast” nem hoz semmi újat. Azt bizonyítja, hogy a Heaven Shall Burn kiforrott zenekar, jól felismerhető identitással, hangzással és stílussal. Továbbra is elsősorban az epikus dallamosságra építenek, amit a „core” jellegű, magasabb fekvésű sikoltozás torkos vérzésével kombinálnak, helyenként mélyebb, kontrasztos vonalakkal, ami már nem újdonság egy olyan zenekarnál, amely időnként a death metal „growlhoz” közelítő intonációt is megüt.
A bevezető után a dolgok a helyükre kerülnek! Jön az Endzeit, és itt állnak előttünk a Heaven Shall Burn, pont olyanok, amilyeneket a zenekar minden rajongója látni akar. Ez a szám jellemzi az új lemez zömét is. A száguldó dupla lábgép hajtotta masszív riffek alkotják a hangzás gerincét. Erre egyszerű, de atmoszférikus, extrém gyors pengetésű („picking”) hármashangzat-harmóniák épülnek, mindössze néhány hangból építkezve, de elég ahhoz, hogy dinamikus hullámzást és a katasztrófa jeges leheletét vigyék a zenébe. A srácok nem dicsekedhetnek különösebben nagy izomfitogtatással, ha sebességet, az ember lábát kiütő, kiszámíthatatlan, technikailag igényes átmeneteket vagy számonként több tempóváltást keresel. Nem. A Heaven Shall Burn a számok zömét inkább közepes, enyhén gyorsított tempókra építi, az új motívumba vezető átmenetekben pedig a dobok szerepe gyakorlatilag nulla. Az átmenetet egy egyszerű hármashangzat-harmónia játssza, a dobok ilyenkor elhallgatnak, utána pedig egyszerre csak megjelenik egy másik motívum és tempó. Nagyon egyszerűen, azzal a céllal, hogy a fiúk megőrizzék a magas drámai feszültséget, amelynek összetéveszthetetlen bélyege a nagyszabású hatásvadászat és az epikusság. A számok közül a melankolikus A Dying Amber sikerült a legszebb kontrasztokkal, ami nem is titkolja, hogy kacérkodik a melodikus death metal göteborgi iskolájával (At The Gates, Dark Tranquillity, In Flames).
A produkció a magasabb hangok kiemelésére van kihegyezve, vagyis a hármashangzat-harmóniák kerülnek előtérbe, a pergődob és a dupla lábgép mérgesen kiugrik, szerencsére mindent alátámaszt a mélyebbre hangolt riffelés masszív elmosódása, mert a basszusvonalak egy ilyen produkcióban gyakorlatilag hallhatatlanok. A Heaven Shall Burn vokáljait maximálisan kihasználják az atmoszféra építéséhez, és bár fennáll a veszélye, hogy a hallásért felelős agyi központjaid enyhébb sérülést szenvednek a sok extrém sikoltozástól, merész mennyiségű dallamot is bevisznek, ami az észak-amerikai „metalcore” kollégáiknál nem éppen gyakori tulajdonság.
Az „Iconoclast” is egy személyi igazolvány-lemez lett a Heaven Shall Burntől, amelyen a zenekar jellemvonásai a legerősebbek. Minden összhangban működik, az építőelemek pontosan ott vannak, ahol lenniük kell. Vagyis a zenekar fejlődése gyakorlatilag nulla, a Heaven Shall Burn biztonságosan lovagol a konfekciómérettel, amely a legjobban áll nekik, és vele elsősorban azokat a hallgatókat teszik boldoggá, akik szeretik az ilyen extrém megközelítéseket a zenében. A profil világos. Vagy megszereted, vagy azonnal visszataszít. A lemezen kiemelkedik egy hipermelodikus, szinte igazi ugrándozós polka is, a lemezt egyébként jellemző istentelen mészárláshoz képest. Ez az Edge Of Sanity feldolgozása, a Black Tears. A Heaven Shall Burn rányomta a saját bélyegét, gitárszólókat viszont szándékosan nem tettek bele. Az album vége kissé félresikerült. Az utolsó előtti szám, az Equinox (outro) tiszta vonósaranzsmánnal megírt instrumentális darab, amely a kijáratot jelenti az albumból (lásd a címét), és logikusan így is szól. Utána viszont még ott van egy instrumentális, az Atonement, teljesen fölösleges, bár nem rossz, természetesen Heaven Shall Burn-módra lecsapva. Nem rossz szám, egyszerűen ide semmiképp sem való. Félig meg lehetne bocsátani neki, ha bónuszként lenne jelölve, és ha az Equinox és közte legalább 10 másodperces szünet lenne, hogy a hallgatónak legyen érzése, hogy az „Iconoclast” album addigra véget ért.
Az „Iconoclast” hatodik egymást követő stúdióalbumként a zenekar nagy érettségét igazolja. Egyszerűnek hat, mégis rendkívül meggyőző. A srácok optimalizált mértékben használják a képességeiket, és ügyesen lobbiznak azért, hogy egyedi adutáraikat a hallgató elé tárják. Az album a koncepciónak van alárendelve, így szigorúan a gonosz, vészjósló hangulat építését követi. A hangok pazarlása és a technikai bonyolultság ezért kifejezetten nemkívánatos rajta, és a Heaven Shall Burn ismert arculatát is megváltoztatná. Egy újabb nagyon jó, szép és rendkívül meggyőző, tipikus Heaven Shall Burn-album, amely hangsúlyos dallamosságával akár egy Def Leppard-rajongót is megtéríthet az extrém zenék hallgatására.
Felállás
Marcus Bischoff – ének
Maik Weichert – gitár
Alexander Deitz – gitár
Eric Bischoff – basszusgitár
Matthias Voigt – dobok
Produkció
Maik Weichert & Alexander Deitz
Számlista
1. Awoken (intro) (01:28)
2. Endzeit (04:17)
3. Like A Thousand Suns (03:45)
4. Murderers Of All Murderers (03:54)
5. Forlorn Skies (04:50)
6. A Dying Ember (06:56)
7. Joel (05:03)
8. Quest For Resistance (04:51)
9. Black Tears (03:06)
10. The Bombs Of My Saviours (04:22)
11. Against All Lies (05:08)
12. The Disease (02:46)
13. Equinox (outro) (03:09)
14. Atonement (04:43)
15. Enhancement “Iconoclast Synopsis” (digital liner notes & illustrations to each song)
Az album hossza: 58.17
