Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Uriah Heep
Kiadó: Castle Communications
Megjelenés: 1991
Értékelés: 2.5/5
A „Different World” a „Raging Silence” (1989) utódjaként igazán találó címet kapott, hiszen a Heep ebben az időszakban az album felvételei közben váratlan turbulenciába került, ha kisebb léptékű körülmények között is. A produceri posztot ezúttal maga a zenekar basszusgitárosa, Trevor Bolder vette át, miután Richard Dodd visszautasította az együttműködést: az Egyesült Államokban már le volt kötve néhány szerződéssel, nagyobb nevekkel, például Bob Dylannel. Egyszerűen szólva, az Uriah Heep ajánlata előtt már kötött néhány jobban fizető üzletet, különben biztosan igent mondott volna a felkérésre.
A „Diffrent World” más album, mint a „Raging Silence”. Bár tipikus Uriah Heep-húzással, a Blood On Stone-nal nyit, és egy pillanat alatt remekül felvillantja a zenekar ismert védjegyeit – holott a banda valójában teljesen új és más volt, csak a régi nevet viselte –, az album hangulata a folytatásban már nem egészen ugyanez. A Blood On Stone a felszínes hallgatót könnyen megtévesztheti: azt hiheti, újabb ütősebb, patetikusabb „Raging Silence”-típusú lemezt kap. AOR-os dallamperfekció ütős keveréke ez, bombasztikusan többszólamú refrénekkel; a Blood On Stone-nál „heepnotizáltabb” már tényleg nem is lehetne. És nézd csak, mi jön utána! Hihetetlen, de a Which Way Will The Wind Blow magában hordozza azt a jellegzetes amerikai, hedonista „glam beatet”, amely mondjuk az akkori sláger, az Unskinny Bop (Poison) sajátja volt, és az akkori Aerosmith botrányos hangvételű slágerreceptje sincs messze tőle. Az is érdekes, hogy az All God’s Childrenben (gyerekkórus-betétekkel) ez a csábító „funky beat” nem lankad, és a „Different World” hallgatása közben hamar az az érzésünk támad, hogy a Heep olyan albumot akart kihozni magából, amely közelebb áll az amerikai közönséghez, és fellobbantja az akkori „sleaze glam” rockbandák rajongóinak szívét – olyan zenekarokét, amelyek épp a csúcsukat érték. Az album édes, a legédesebb a Shaw-éra Heep-lemezei közül, a refrének drámaisága pedig összességében minimálisra van véve. A „Different World” ugyanakkor egyetlen pontján sem tagadja meg az Uriah Heep nélkülözhetetlen és egyedi energiáját. Az All For One tipikus, forró hard rockos gyújtózsinór, megállíthatatlanul közérthetően beleöntve egy fülbemászó, könnyen befogadható formába, ezt az irányt hűen követi a Step By Step, a címadó dal közbeeső pihenőjével. Dallamosabb már alig lehetne, az Uriah Heep zöme teljes fényében ragyog a „Different World”-ön is.
Bolder kiváló munkát végzett: a produkció túlszárnyalja Dodd „Raging Silence”-en végzett munkáját, és tökéletesen illik a kissé „vidámabb” szemléletű dalokhoz. A teljes hangzás – a tiszta kép ellenére – szerzőibb, természetesebb és élőbb az elődje pompázatos AOR-hangzásához képest. Ha addig nem, a bónuszfelvétel, a Blood Red Roses meggyőz majd erről, amely eredetileg a „Raging Silence”-t nyitja. A „Different World”-ön szereplő változatot még egyszer (újra) eljátszották, de már Bolder producerpálcája alatt. A basszusgitár az egész albumon sokkal hangsúlyosabb, mint a „Raging Silence”-en. Lanzon billentyűi, főleg az orgona, szintén előnyösebb helyzetben vannak a hangzásban, és sikerül megteremteniük azt az általános érzetet, hogy a „Different World” az elődjéhez képest „lágyabb” hangzásirányú album. A Seven Days lusta déli hangulata egyáltalán nem idegen, sőt még szájharmonika is belopózik. Mindettől függetlenül tetőtől talpig tipikus hard rock lemez ez, még mindig érezhető AOR-os dallamépítési támasszal, természetesen főleg és megint csak a refrénekben.
A „Different World” nem tud olyan intenzív valósággal megrajzolni jellegzetes drámai Heep-hangulatot, mint néhány elődje, vagy az utódai, a „Sea Of Light” (1995) és a „Sonic Origami” (1998), mégis vannak rajta pillanatok, amelyek messze az átlag fölé emelik, ilyen például a Blood On Stone, aztán a címadó dal, a kivételes One By One – az egyik legszebben megszőtt hangszeres középrésszel, hangulatváltással –, főleg pedig az albumot mesterien lezáró, érzéki vágyakozással teli félballada, a Cross That Line, amely kétségtelenül a lemez egyik csúcspontja.
A „Different World” az Uriah Heep életművében mellőzött és alulértékelt album maradt, pedig kiváló produktumról van szó. Felületesen azt mondhatnánk, hogy a fiúk ekkor megengedtek maguknak egy kicsivel több kísérletezést. Ennek a lemeznek kellett volna megerősítenie a „Raging Silence” sikeres fogadtatását, és hozzájárulnia a zenekar további (újbóli) népszerűsítéséhez. A sikertelenségben közrejátszott a Legacy Records irigylésre nem méltó anyagi helyzete is, amelyhez az Uriah Heep akkoriban szerződéssel kötődött. A kiadó épp ekkor küzdött az adósságaival, így nem maradt idő az album promóciójára. A zenekar ebben az időszakban hosszú koncertkilométereket gyűrt le, de a turnézás sem hozott látványosabb eredményt abban, hogy legalább egy kis részben visszatérjen a banda egykori népszerűsége. A „Different World” szerintem azért kevésbé érdekes a hallgatóknak, mert hiányzik belőle az a jellegzetes drámai, bombasztikus hangulat, amely a „Raging Silence”-t és a „Sea Of Light”-ot jellemzi, és amellyel az Uriah Heep olyan egyedi módon tud „heepnotizálni”. Éppen a kettő közötti láncszem, amelyet a legtöbb szempár ezért szívesen átugrik.
Felállás
Bernie Shaw – ének
Phil Lanzon – billentyűk, vokál
Mick Box – gitár
Trevor Bolder – basszusgitár, vokál
Lee Kerslake – dob, vokál
Produkció
Trevor Bolder
Számlista
1. Blood On Stone (4:38)
2. Which Way Will The Wind Blow (4:52)
3. All God’s Children (4:20)
4. All For One (4:27)
5. Different World (4:15)
6. Step By Step (4:07)
7. Seven Days (3:35)
8. First Touch (3:54)
9. One On One (4:05)
10. Cross That Line (5:35)
Az album hossza: 43:48
BÓNUSZDALOK AZ 1998-AS REMASTEREZETT KIADÁSON:
1. Stand Back (3:59) included on the original cd only
2. Blood Red Roses (3:52) remixed ’90 version
3. Hold Your Head Up (4:21) single version
4. Rockarama (10:03) Live ’87, previously unreleased
