Live Wire/Blues Power
Előadó: King, Albert
Kiadó: Stax
Megjelenés: 1979
Értékelés: 4.6/5
Albert King nagy ember volt (ha más nem, hát a rámenős „bársonybuldózer” becenévre hallgató, nem épp szerény 120 kilójával, amelyet két méternyi összevissza hányt hús és csont tartott egyben, még a legügyesebb birkózónak is túl magas akadályt jelentett). Megjelenésének nagyságát azonban nem csupán a gyengéd külsőnek köszönhetjük. Jóval imponálóbb az úriember utánozhatatlan gitárjátéka, amely teljes egészében egyszerű harmonikus egységekre épül, pentatonikus keretek közé fogva, és ami a legfontosabb, erősen megfűszerezve azzal a belső érzékiséggel, amely az elejétől fogva keményen torkon ragadja a hallgatót. King biztosan merész előadó volt, lírai és zenei értelemben egyaránt. Mondanivalójának erőszakossága kivételes, és ezzel utolérhetetlen. Ennek lényegét talán Joe Walsh közelítette meg a legjobban, amikor azt állította, hogy a nagy Eddie Van Halent már maga Albert erősítője is lefújná. Persze „standby” üzemmódban, nehogy félreértés legyen.
A blues izgalmas kifejezési forma, az igazi erejét azonban mégis akkor mutatja meg, ha élőben játsszák. A teljes odaadás és szívélyesség mellett, amelytől az előadó hiteles zenei mentorként tűnik fel, a blues rengeteg humort is követel, gyakran szarkasztikus megjegyzésekkel tarkítva, amelyekből egy domináns előadónak, márpedig Albert King az, általában bőven van. Albert a látszólag még oly kiszámítható vonalak kivételes tolmácsolása mellett folyamatosan túlcsordul a karizmától terhes érzelmi kitöréseitől, amelyeket szívtelenül odaszórt valahová a városi és a vidéki jelleg közé, élesen hencegő megnyilvánulásaiban.
A Live Wire/Blues Power rövid, szinte csak elsuhanó, mégis gyönyörű példája az elektromos bluesgitár királya – ahogy King a rá jellemző „szerénységgel” nevezni engedte magát – intenzitásának és szellemes kifejezésmódjának. Elég merész kiindulópont, főleg az éles konkurenciában, amelynek lényegét Freddie King és Buddy Guy többé-kevésbé barátságtalan arcai adják. Persze a „buldózer” gőgös tartása közben, ahogy hallgatjuk ezt az izgalmas dokumentumot, az ilyen kellemetlenségek hamar elfelejtődnek. Albert csendben lép be a saját elemébe, a Watermelon Man szinte félénk intonációjával, amelytől egy jó négy perc kényelmes ringatózás után a „reflektorfényes” pozíciót szemtelenül elorozza a szenzációs Blues Power, a nyerseség, az erő és az energia klasszikus példája, amelyet ebben az utánozhatatlan viszonyban csak a hagyományos blues mondanivalója birtokol. King ezzel egy pillanatra tényleg a blues királyává változik, és a változatos, bonyolult élethelyzetek nagylelkű kiöntése közben fokozatosan magával ragadja az összes jelenlévőt. A közönség végig hevesen reagál a gitáros gyakorlatilag minden mozdulatára, legyen az bármilyen jelentéktelen, és őszintén szólva abból van a legtöbb. Apró, elsuhanó húrcsípések, amelyek hagyományosan újra és újra a minimalista, élesen elvágott hangok orkánjává változnak, és közvetlenül szállított érzelmi megrázkódtatásokkal látják el a hallgatót, a szégyentelen szarkazmus maximális hatósugarát pedig a briliáns Blues At Sunrise éri el.
Albert King azon előadók közé tartozott, akik soha nem féltek kitenni az érzéseiket a szélesebb közönség szeme elé, épp ellenkezőleg. Kevés előadónak van annyi tökei és karizmája, hogy felvehesse a versenyt az ő szégyentelen természetével. A mester retorikájának következetes élessége remekül látszik épp a Live Wire/Blues Poweren, ezen az utánozhatatlan blues-olvasókönyvön, amelyet azoknak ajánlunk, akik most találkoztok először ezzel a műfajjal, és kötelező olvasmány mindazoknak, akik már régóta fertőzöttek a legizgalmasabb zenei irányzatok egyikének egyedülálló világától.
Felállás
Albert King: gitár, ének
Producer
Al Jackson
Számlista
1.Watermelon Man
2.Blues Power
3.Night Stomp
4.Blues At Sunrise
5.Please Love Me
6.Look Out
Az album hossza: 38.04