Előadó: Magma
Kiadó: Seventh Records
Megjelenés: 1978
Értékelés: 4.7/5
Az Attahk az Udu Wudu után a következő album, amely nem folytatja a Kobaia bolygó történetét. Néhány szám ugyan erre a képzeletbeli bolygóra van helyezve, de mégsem egy átfogóbb életmű részének szánták őket. Ezen a lemezen Vander inkább a hagyományosabb zeneszerzői módszernek és a szokványosabb gondolati felépítésnek szentelte magát. A Dondai, a Maahnt és a Lirik valóban Kobaián játszódik, a többi szám is Vander kitalált nyelvén szól, a zeneszerző mégis eltávolodott a korábban kijelölt filozófiától.
Az egyik összekötő elem e lemez és a nagyobb életmű részét képező ismert művek között a borító. Ezt a nevezetes H. R. Giger tervezte, akit leginkább arról ismernek, hogy ő készítette az Emerson, Lake and Palmer Brain Salad Surgery című albumának borítóját, és ő alkotta meg az Alien (Nyolcadik utas) figuráját is a Sigourney Weaver főszereplésével készült filmekben. Az Attahk borítóján két „dundi” látható, napszemüveg-előtéttel. Ők a Kobaia bolygó tipikus lakói (talán katonái), akikből idővel nagy barátok lesznek (a nevük Ourgon és Gorgo), kalandjaikról pedig a Lirik Necronomicus Kant is mesél.
Sokan úgy gondolták, hogy az Udu Wudu-val kezdődött a Magma lejtmenete. Az Udu Wudu és a Merci esetében egyetértenék velük, de a kettő közé ékelődő Attahk helyrehozta a benyomást. Az Attahk a Magma hívei számára is némileg szokatlan album, és pont ezért sokaknak nem tűnt olyan jónak. Személy szerint az Attahk az egyik kedvenc lemezem, és még mindig szívesen, gyakran hallgatom.
Hosszú idő után ismét egykori tag és producer, Laurent Thibault ült le a producerpulthoz. Jelenléte jól érezhető a hangzáson, mert az valamivel tisztább, mint korábban. Nagyobb hangsúly kerül a basszusra és az énekre, de a többi hangszer sem marad háttérben. Ez is egyedi karaktert ad a lemeznek, mert producerileg másként szól, mint az elődei. Nem állítom, hogy Thibault jobb producer, mint Gomelsky, egyszerűen mindkettőjüknek megvan a maga hozzáállása.
Az album meglehetősen nem tipikus fusionnel indul, de hamarosan becsatlakozik az ének, és a kép megint olyan, mint a régi Magmánál. Megszólal a zongora is, amely elektromos testvére mellett klasszikus beütést ad a fusionnek. Az énekben Vander dominál, miközben felesége, Stella és Klaus a háttérben marad. Ha ismered Vander hangját, és nem bírod, rögtön megmondom: ez a szám és az album sem fog tetszeni, mert Vander uralja a teret. Vander ebben a nyitányban azt is megmutatja, hogy dobolási stílusa talán közelebb áll a jazzhez, mint a néhány korábbi albumon hallható szinte klasszikus zenéhez, de az, hogy többféle stílusban is otthon van, csak azt bizonyítja, hogy kivételes zenésszel van dolgunk. A jazzben egyszerűen jobban kiélheti magát és megmutathatja, mit tud.
A Spiritual a Magma változata az amerikai gospelre. Vander jazzt, klasszikus zenét és egyedi énekét viszi a gospelbe, és így megint valami eredetit alkot.
A Kohntarkosz után a Rinde-ben először jelenik meg keleti hatás is. Már maga az alcím (Eastern Song) is jelzi, milyen zenére számíthatunk. Elsősorban japán és kínai hatások érződnek, bár olyan szépen illeszkednek az egészbe, hogy a klasszikus zene és a rock keverékében szinte észrevehetetlenek.
Az album első felének zárásaként jön még egy remek szám, amely a megszokottnál kissé őrültebb és kísérletezőbb. Rengeteg a vokális kísérlet, szinte zappás léptékben, és ezek a fusion alapok mellett nagyon érdekesen hatnak – szinte úgy, mint egy újabb hangszer (trombita), nem pedig emberi hang.
A Maahnt folytatja a kísérletezőbb vonalat, még valamiféle morgás és böfögés is hallatszik. Egy zenekartól, amely sokat fektet a zene esztétikájába, ez elég merész lépés. Egyébként viszont, amint a kísérletek véget érnek, a kompozíció újra fusionösebb és klasszikusabb vizekre evez. A kivételes tempó (mint a nyitószámban és a Lirikben) itt is kulcsfontosságú.
Ezután egy szerelmes óda következik To An Eternal Love (Örök szerelemnek) alcímmel, amelyben Vander a klasszikus motívumokra rétegezi sokszínű énekét, a szép tenortól az érzéki falzettig. A végén a zongorához egy meglehetősen szokatlan hangszer is csatlakozik – a Chamberlin, amely még szimfonikusabb hatást ad. A Magma egyébként inkább zongorákat használt, de ezen és az előző albumon már érezhető volt a szintetizátorok beáramlása, most pedig a hatalmas mellotron rokona is megjelenik.
A Nono újabb szám, amelyben sok közös vonást fedezhetünk fel a szimfonikus zenével, ez különösen igaz az instrumentális részre, ahol a szintetizátorok csodálatos hangzásbeli látványosságot teremtenek, szinte vallásos léptékben.
Az Attahk olyan album, amelyen a gazdag vokálok dominálnak. A főszerep ezúttal magáé a főnöké, Christian Vanderé. Személy szerint szerintem a valaha élt legjobb énekesek közé tartozik, de sokaknak mégis ellenszenves a stílusa. Jobb, ha előbb meggyőződsz róla, hogy neked bejön-e, mielőtt megvennél bármilyen lemezt tőle. Ezen az albumon vokális kísérletei különösen szembetűnőek. Szinte az összes trükkjét bevetette – a visítástól és a falzettől a „normális” éneklésig. Stella és Klaus inkább mellékszerepet kap, de ezek a szólamok olyan finoman vannak kidolgozva, hogy nélkülözhetetlenek az albumon. Klaus a Nonóban különösen kiválóan teljesít, az egyik ritka szólóénekes megszólalása során. Az énekeken kívül természetesen ott vannak a többi hangszerek is. A basszus ezúttal még jazzesebb és zengőbb. Gyakran egyszerre több basszus szól, és néha még úgy is hangzik, mintha gitár lenne. Ez a hangszer itt nem pusztán ritmikai alapot ad, hanem időnként vezető szerepet is betölt. A billentyűk ezen az albumon nagyon pazarak és változatosak. Különféle zongorákat, szintetizátorokat, Chamberlint használnak… Hozzájárulnak ahhoz, hogy a fusion, a klasszikus zene, a rock és az opera keveréke még gazdagabban és frissebben szóljon. Időnként rézfúvósok is feltűnnek, amelyek (az MDK után) újra harcias hangulatot teremtenek, ahogy az egy ilyen címet viselő albumhoz illik. A főnök dobolása ismét világklasszis. A fusion ugyanúgy illik hozzá, mint a klasszikus zene, a rock és még egy-két más műfaj. Nincs olyan feladat, amelyet Vander úr ne tudna megoldani. Engem itt még jobban meggyőzött arról, hogy tényleg a legjobb dobosok egyike.
Vander szerzői módszere itt érezhetően tipikusabb. Nincsenek hosszú, ismétlődő dallamok, a számok sokkal dinamikusabbak és energikusabbak. Mivel a dalok meglehetősen rövidek, ebben a korlátozott időben több minden történik, mint ugyanennyi idő alatt a Magma más alkotásain. Ez egyben az az album is, amely az összes közül a legtöbb különféle elemet szövi a zenébe: a keleti zenét, a gospelt, az avantgárdot, a szimfonikus rockot, valamint a kötelező operát, a klasszikus zenét és a jazz-rockot. Tehát valamiféle ellentétről van szó – hagyományosabb rockstruktúrák, egyúttal ígéretes, új hatásokkal teli hangszerelések.
Az Attahk albummal a Magma újabb olyan művet hozott létre, amely jócskán eltér az előzőektől. Sok a jazz-rock, természetesen a klasszikus zenéből és az operából is bőven jut, amelyek nélkül Vander egyszerűen nem tud meglenni. Az album már a rövidebb, dallamosabb, egyszerűbb szerkezetű számok miatt is valamivel megközelíthetőbb. Másfelől a sok vokális (és egyéb) kísérlet miatt olyan lemez, amely sokakat el fog riasztani. Vander egyszerűen csak arra gondolt, hogy olyat alkosson, amivel ő maga elégedett. Hiszen ez az igazi művészet lényege – hogy olyat hozz létre, ami téged elégít ki, nem pedig olyat, ami azoknak tetszik, akik már megszokták a múltad egy bizonyos stílusát. Kompromisszumok nélkül, határok nélkül, csupán könyörtelen támadás az érzékek ellen. Attahk!
Felállás
– Christian Vander (Dëhrstün): ének, dob, ütőhangszerek, hangversenyzongora, Rhodes, Chamberlin
– Guy Delacroix (Ürgon) és (Gorgo): basszusgitár
– Klaus Blasquiz: ének
– Benoit Widemann (Kahal): hangversenyzongora, Rhodes, Mini-Moog, Oberheim polyphonic
– Stella Vander (Thaud): ének
– Lisa Bois (Sïhnn): ének
– Tony Russo: trombita
– Jacques Bolognesi: harsona
Producer
Laurent Thibault
Számlista
1. The Last Seven Minutes — 7:32
2. Spiritual — 3:15
3. Rinde — 3:05
4. Lirik Necronomicus Kanht — 5:04
5. Maahnt — 5:28
6. Dondai — 8:00
7. Nono — 6:43
Az album játékideje: 39:07
