Előadó: Mord
Kiadó: Osmose Productions
Megjelenés: 2008
Abban a korban, amikor úgy tűnik, az old school black metal feledésbe merült, időről időre meglep minket egy-egy kevésbé ismert banda, amely hű marad az elsődleges black metalhoz. Az igazi „underground” csapatok egyike a norvég Mord is, akik a múlt század 90-es évei elejének elődeik hagyományára esküsznek.
Két EP és egy stúdióalbum után kiadót váltottak, és átigazoltak a világszerte ismert francia Osmose Productionshöz, ahol eddigi legmeggyőzőbb lemezüket, a Necrosodomic Abyss-t jelentették meg.
Az album nyolc rendkívül gyors és nyers számot tartalmaz, amelyek koncepcionálisan egésszé állnak össze, hiszen a dalok címe Opus I-től Opus VIII-ig tart. Érdekesség, hogy bár norvég zenekarról van szó, az összes szöveg lengyelül készült (nem csoda, hiszen mindkét állandó tag lengyel), kivéve az Opus III-at, amely norvégul íródott. A szövegvilág gazdagsága sajnos nem lép túl a már hagyományos és egyben közhelyes black metal himnuszokon, vagyis ismét a blaszfémia, a szentségtörés, a gonosz és a Sátán dicsőítése dominál.
A Mord duó legnagyobb erőssége kétségkívül maga a zene, amely bizonyos értelemben a metal „reinnovációja”, egy már létező dolog újrafelfedezése, jelen esetben a múlt század 80-as éveinek rockjáé és heavy metaljáé. Igazán érdekes hallgatni az alap gitáros rockriffeket szteroidokon, vagyis olyan tempóban, hogy a rockkal való kapcsolat már szinte abszurd és felismerhetetlen.
Az old school hatás mellett érezni az úgynevezett War Black metal totalitárius beütését is, amely szintén népszerűbb volt valaha, mint manapság. Az album ritmusa egy-egy pillanatra tempóban összevethető a Marduk hírhedt Panzer Division Marduk lemezével, amely valószínűleg a leghatásosabb album a háborús black metal terén.
Az egész albumot kiváló produkció jellemzi, ami főleg akkor jön ki igazán, ha elmélyedünk a dobhangzásban, mert az fenomenális. Az egész lemezen kétségkívül Necrolucas dobos teszi a legnagyobb benyomást, akit technikailag tökéletes pontosság és sebesség jellemez. A dobok hangját az ismétlődő géppuskasorozatokhoz lehetne hasonlítani a csatatér közepén, és épp ez idézi meg azt a háborús hangulatot, amely az ilyen műfajra jellemző. A dobos mesterien megbirkózik a szüntelen átmenetekkel és az állandó dupla lábdobbal is, az egészet pedig a cintányérok meglehetősen gyakori használatával dobja fel és emeli magasabb szintre. Dobosként a lengyel Death/Black metal Anima Damnatában is játszik.
A gyors dobok mellett mindenképp ki kell emelni a gitárokat is, amelyek úgy hatnak, mint a hangsebességnél gyorsabb lövedékek sorozatai, és magukban hordozzák a háborús légkört és mindazt a nyűgöt, ami vele jár. Általában véve a gitárrészek nem éppen újítóak, de kiválóan illeszkednek az album és a zenekar koncepciójába. Ami komolyan zavarhatja minden kicsit is gyakorlottabb metalfület, az az, hogy minden gitárszóló vagy riff úgy hat, mint egy már hallott, másik zenekartól származó riff átdolgozása vagy továbbgondolása. A hasonlóság a black metal nagyjaival, például a Marduk vagy az Enthroned együttesével, több mint nyilvánvaló, mégsem hat plagizálásnak vagy lopásnak. Mindezeken túl ott van még a rock és a heavy metal ötleteinek árnyalata is, de ez az ilyen típusú zenei alműfajban amúgy is kötelező elem.
Az album a kisebb hiányosságai ellenére az eredetiség és a hitelesség terén is nagyon jól szól, és sok rajongót fog lelkesíteni a metalszubkultúrában. Ettől függetlenül a lemezt felejthetetlen energia és agresszív elszántság hatja át, amilyet manapság nagyon ritkán lehet találni. Az album agresszív töltetével nem valamiféle fundamentalista figyelemkérő kiáltásnak hat, hanem inkább intőjelnek arra, mire képes az emberi vágy az uralkodásra és a hatalomra.
„Black Metal Ist Krieg”
Felállás
Nordra – ének, basszusgitár, gitár
Necrolucas – dob
Számlista
1.Opus I (04:30)
2.Opus II (04:30)
3.Opus III (03:45)
4.Opus IV (05:24)
5.Opus V (05:53)
6.Opus VI (03:39)
7.Opus VII (03:50)
8.Opus VIII (5:32)
