Előadó: Rock, Rob
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2007
A „Garden Of Chaos” annak az embernek a negyedik stúdióalbuma, akinek zenei pályafutása jóval a „Rage Of Creation” (2000) debütálása előtt kezdődött. Egy gyors emlékeztetőül: Rob Rock a szólókarrier előtt olyan bandák első számú énekeseként robotolt, mint az Impellitteri, az Axel Rudi Pell vagy a Warrior, egyebek mellett pedig az ő hangja viszi a M.A.R.S. (MacAlpine, Aldridge, Rock, Sarzo) szupergroup lemezét, a „Project: Driver”-t is. Vagyis nagyra becsült, tapasztalt énekesről van szó, aki a hard rock terepén is remekül megállja a helyét, és mindig kiváló hangszeresek veszik körül.
A Garden Of Chaos is azt adja, amit Rob Rocktól megkaphatunk, sőt el is várunk. Megcsontosodott, dallamos heavy metalos faragás, se több, se kevesebb. Kiszámítható, sablonos, lerágott, végtelenszer lemásolt. De vigyázat! Ez az album tökös játékot és tökös éneklést mutat. A srácok végig a „minden vagy semmi” lapra játszanak, és ez 100%-ig meggyőző, így a negyedik stúdióalbum is abszolút lenyűgözően szól. Rob Rock énekesként kihozza magából a maximumot, a dalok pedig a dallamok terén is arra vannak optimalizálva, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a dallamvezetésből, amelyet a hang kirobbanó, robbanékony ereje kombinál.
Rob Rock csapatában két fontos ember formálja leginkább a dalok összképét. Az első az epikus bombasztról gondoskodik, a nagy dallamok megalkotásáról, amelyet a gitározás skandináv iskolájára épít. Ő Carl Johann Grimmark, a Narnia gitárosa. Gyakorlatilag az új albumon Rock mellett a teljes Narnia-felállás ott van (a frontembert, Christian Rivelt leszámítva, persze). A „Garden Of Chaos” ebből a szempontból esélyt ad nekik, hogy kilépjenek a zenei figyelmen kívül hagyottság örök árnyékából, bár Rob Rock is végig ugyanezzel a bajjal küzd. Grimmark hajszálpontosan kicsiszolt szólókat hoz, fantasztikus érzékkel építi fel és játssza el az ütős, lendületes, magasan vibráló riffeket, amelyekkel pillanatok alatt összebarátkozol. A másik pasas Roy Z, aki arra vigyáz, hogy a felizzított acél semmiképp és soha ne hűljön ki, hogy a dalok erősen atmoszferikus színezetet kapjanak, hogy a hallgató fölött végig ott lebegjen a végső apokalipszis bárdja, a produkcióban pedig gondoskodik a felvételek élő hitelességének megőrzéséről, a stúdiós túlcizellálás kasztrálása nélkül. Így a naivitás előjele, amellyel a stúdióhang túlzott kontrollja miatt manapság oly gyakran bajlódik a „power” metal, Rob Rocknál abszolút elmarad. A Roy Z-faktor miatt egyes dalokon nem tudsz szabadulni Bruce Dickinson (Iron Maiden) szólólemezeivel való, legalábbis energetikai hasonlóságoktól a megragadott hangulatokban. Veszélyesen közel jár ehhez például a This Time Is The Last Time vagy az Only Matter Of Time főriffjének atmoszférája. A Millenium Reign, az album egyik leggyorsabb dala, egyértelműen Narnia, Rob Rock hangjával mesterien felturbózva. A két ballada kivételével ez egy olyan lemez, amely a maradék játékidőben végig magas tempóban szól, és egy pillanatra sem lankad. Ahol nincs ének, ott a teret gondosan kitöltik a hármas harmóniák (pokoli rángatózás a riffek fölött) vagy a gitárosok merész, megosztott szólócseréi.
Rob Rock a dallamok kovácsolása közben vezényli a versszakokat, és végig győztesen. Hangja maximálisan kidolgozott, rendkívüli robbanékonysága pedig sértetlen marad (és ami a legfontosabb) akkor is, amikor a teljes erőt a középső fekvésektől a legmagasabb regiszterekig kell vinni. Rob Rock ebben a korabeli Dickinsonhoz képest sokkal frissebbnek és jobb karbantartottnak hat. Meggyőzőbb a lelkes pilótánál, aki ma kreatívan stagnál, az Iron Maiden túlzottan kiművészieskedett makulátlanságába zárva, és az „X Factor” (1995) óta nem tett le az asztalra túl sokat, miközben kielégíthetetlenül pénzéhes. A „Garden Of Chaos” refrénjei sorra gyilkosan bombasztikusak, kiváló drámai ízzel. Extrém dallamosságot hordoznak, amely Rock fogásai alatt egyszerűen zseniálisan ragyog. Rob Rock hangja valójában sosem szűnik meg lenyűgözni, ahogy végigsétálsz a dalokon. Aki nem ismeri, annak nehéz lenne olyan párhuzamot találni, ahová az éneklés stílusa alapján be lehetne sorolni Rob Rockot, de mondjuk úgy, hogy a hangja Bruce Dickinson és Graham Bonnet (Alcatrazz, Rainbow, Impellitteri,…) érett intonációjának egyfajta keveréke, amihez hozzáteszel még egy kis fekete drámát a néhai Carl Albertből (ex-Vicious Rumours).
Az egyetlen botlást a lemez a legvégén követi el. Itt két ballada áll egymás után: az Unconditional és az Ode To Alexander. Egyik sem bukik meg, ha attól tartanál, hogy cukros, nyálas patetikába vannak csomagolva, de a balladák ilyen elhelyezésének az a következménye, hogy az egyébként megalkuvást nem ismerő, izzó metalos dübörgés zárása energiában érezhetően felhígul.
Egyébként nincs mit hozzátenni. Egy kiváló csapat kiváló dalokat rakott össze, egyiket a másik után, olyanok nélkül, amelyek töltelékként vagy az album játékidejének nyújtásaként (vagy percek lopásaként) működnének. A sablonosság, a nagyfokú kiszámíthatóság és a stílusbeli, trendi értelemben vett aktualitás hiánya ellenére ez a csapat Roberttel az élen minden esélyt szétzúz arra, hogy a „Garden Of Chaos” véletlenül a zenekritikusok kilövési listájára kerüljön. A metal Rob és csapata által felvázolt hiteles érintésének megvan a maga karizmája, amely végzetesen vonzóan hat.
Felállás
Rob Rock – ének
Carl Johan Grimmark – gitár, vokál
Andreas Olsson – basszusgitár, vokál
Andreas Johansson – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Roy Z – gitár, basszusgitár
Mistheria – billentyűs hangszerek
Liza Rock – billentyűs hangszerek, vokál
Gus G – gitár a Ride the Wind* című dalon (*csak a japán kiadáson)
Bob Rossi – gitár a 7. dalon
Peter Hallgren – gitárszóló a 3. és 8. dalon
Bobby Jarzombek – dobok a 4. dalon és a Ride The Wind* című dalon (*csak a japán kiadáson)
Produkció
Carl Johan Grimmark & Roy Z
Számlista
01. Garden of Chaos
02. Satan’s Playground
03. Savior’s Call
04. This Time is the Last Time
05. Only a Matter of Time
06. Spirit in the Sky
07. Metal Breed
08. Millennial Reign
09. Unconditional
10. Ode to Alexander
Az album hossza: 42.16
