Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hackett, Steve
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2001
Értékelés: 5/5
A „Live Archive” a legendás gitáros, Steve Hackett régóta várt koncertfelvétel-gyűjteménye. A kiadvány négy CD-t tartalmaz, amelyek Hackett három különböző koncertkorszakát (a 70-es, a 80-as és a 90-es éveket) mutatják be három különböző felállással. Steve ezzel a kiadvánnyal legalább egy kicsit megnyirbálná a nem hivatalos koncertfelvételek illegális kereskedelmének szárnyait, hosszú évek óta hűséges rajongóinak pedig kínál egy válogatást a legjobb hangulatú felvételeiből. Ugyanezt a koncepciót korábban más legendás progresszív rockos előadók is követték, többek között a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer. Steve remek húzást tett, hiszen a felvételek többségét most hallhatjuk először CD-n. Fölösleges külön hangsúlyozni, hogy kiváló koncertzenészről van szó, akinek irigylésre méltóan sok fellépés van a háta mögött, soha nem vágyott a hírnévre és a csillogásra, pályája nagy részében inkább rendkívül hűséges rajongótáborára koncentrált.
Az első két CD Steve első koncertfelállásának felvételeit tartalmazza, amely 1978-ban alakult, közvetlenül a második albuma, a „Please Don’t Touch” (1978) megjelenése után. Steve és fuvolán, illetve gitáron közreműködő testvére, John mellett a zenekarban Nick Magnus billentyűzött, John Shearer dobolt, Dick Cadbury basszusgitározott, Pete Hicks pedig énekelt. A felvétel a londoni Hammersmith Odeonban 1979-ben adott koncertről származik. Kiváló előadásokat hallhatunk rajta az első három album („Voyage of Acolyte”, „Please Don’t Touch” és „Spectral Mornings”) legjobb darabjainak többségéből, valamint néhány olyan számból is, amelyet még a Genesisszel vett fel („Horizons”, „Blood On The Rooftops” és „I Know What I Like”). A felállás remekül összeszokott volt, és az előadások többsége igazán jól sikerült. Közülük elsősorban az „Ace Of Wands”, az „A Tower Struck Down”, a „Star Of Sirius” (bár itt néha kifejezetten hiányzik Phil Collins eredeti éneke), a „Spectral Mornings” és a „Shadow Of Hierophant” előadását emelném ki. Főleg az utóbbival, ezzel a meglehetősen igényes szimfonikus eposszal, Steve egyik legambiciózusabb alkotásával varázsolják el teljesen a hallgatót.
Valamivel kevésbé meggyőzőek a Genesis-klasszikus, az „I Know What I Like” előadásában, amelyből Peter Gabriel vagy Collins nélkül mindig hiányzik az az eredeti, szarkasztikusan fűszerezett báj. Ezt viszont feljavítják a „Wardrobe Boogie” kiváló hangszeres szakaszával, ahol Steve és társai egy elég érdekes jamet nyomnak le, amely nagyrészt Steve-től igen szokatlan boogie-ra épül, és ahol néhány eléggé bluesos szólót is megenged magának. Hicks bár egész jó énekes, némi karizmával, szerintem mégis inkább a dallamosabb rockos/AOR irányú dalok fekszenek neki, ezt bizonyítja a „Narnia” és a „Racin In A” rendes éneke, amelyek eredetijében Steve Walsh (Kansas) remek hangja szól. Steve persze egyetlen koncertet sem tud megtartani a „Kim” című instrumentális nélkül (ez egyből két felvételen is szerepel), amelyet brazil feleségének, Kim Poornak ajánlott, aki egyébként az albumborítók nagy részének is a szerzője. A alkalmi meglepetések közé tartozik a rövid akusztikus instrumentális, az „Etude in A min”, valamint a záró „Racing In A Coda”. A zenekar itt nagyon jól összeszokott volt, a számok válogatása álomszerű, a hangulat szinte már mágikus (zúgó taps a közönség részéről). Szerintem az első két CD éppen ezért emelkedik ki különösen.
A harmadik CD a római Castel Sant’ Angelo-ban 1981-ben rögzített felvételt tartalmazza a „Cured” (1981) album turnéjáról. Az akkori felállásban a két Hackett és Nick Magnus mellett Chas Cronk basszusgitározott, Ian Mosley pedig dobolt, még mielőtt az utóbbi a Marillionhoz csatlakozott volna. Steve ekkoriban viszonylag népszerű volt Olaszországban, amit az őrült olasz rajongók viharos ovációja is bizonyít. A zenekar a műsor összeállításánál az első négy album (ezekhez időközben a „Defector”, 1980 is csatlakozott) jobb darabjai és az akkor aktuális „Cured” néhány száma között mozgott, az utóbbi pedig, az igazat megvallva, nem tartozik a legjobb teljesítményei közé. Ezen az albumon Steve úgy döntött, hogy szétveri addigi felállását, rövidebb és kevésbé összetett dalokat kezdett írni, és az összes éneket maga énekelte. Főleg emiatt, hiszen az éneklésben soha nem brillírozott (bár gitárosként egészen szolid, különösen egy olyasvalakihez képest, mint Steve Howe (Yes), aki itt általában teljes sötétség), a számlistát gondosan úgy állították össze, hogy kimaradjanak az énekesileg igényesebb darabok.
A felvételt a kiváló, gitárközpontú instrumentális, a „The Air Conditioned Nightmare” nyitja, amely a „Cured” egyik jobb száma. Magnus billentyűi végig jól kísérik Steve gitárját, miközben a Cronk/Mosley ritmusszekció érezhetően keményebben szól elődeinél. Rajta kívül kiemelkednek még a jazzes árnyalatú instrumentális, a „Jacuzzi”, a mindig remek „Ace Of Wands” (szerintem pályája három legjobb instrumentálisának egyike), a keleti hangzású „The Steppes”, a skizoid módon elborult „Slogans” és az „A Tower Struck Down”, valamint a lírai klasszikus, a „Spectral Mornings” előadásai. Nem meglepő, hogy ezek mind instrumentálisok. Amikor Steve énekesként próbál villogni az olyan AOR-fiaskókon, mint a „Funny Feeling”, a „Picture Postard” és a „Hope I Don’t Wake”, elég szánalmasan fest, ha nem egyenesen émelygősen, mert a hangja egyáltalán nem alkalmas az ilyen kísérletekre, még ha érződik is, mennyire igyekezett meggyőzni a hallgatókat ezen a területen is. Énekben még a legjobban az „Every Day” sikerül neki, amely sokkal közelebb áll hozzá, mint a szimfonikus prog. Összességében ismét egy változatos, jól előadott válogatás egy remek hangulatban játszó zenekartól abból az időszakból, amikor Steve meglehetősen radikálisan megváltoztatta a hangzását.
A negyedik lemez a londoni Grand Theatre-ben adott koncertet mutatja be, ahol Steve azzal a felállással lépett fel, amely az akkor aktuális „Guitar Noir” (1993) albumot képviselte. Benne a két Hackett-testvér mellett Julian Colbeck billentyűzött, Doug Sinclair basszusgitározott, Hugo Degenhardt pedig dobolt, akik semmivel sem voltak kevésbé remek zenészek, mint elődeik. A mostani műsor rendkívül változatos, hiszen Steve addigra már egy rakás egymástól eléggé különböző albumot adott ki, a többségük pedig elég keményen szól, amiben része van az igencsak keményebb rockos ritmusszekciónak is. Kezdésnek egy érdekes „Medley”-vel lepnek meg, amely Steve néhány legkedveltebb instrumentálisának izgalmas kollázsa, mint a „Myropia”, a „Los Endos” (még a Genesis-korszakból), az „Imagining”, az „Ace Of Wands és a „Hackett To Pieces” (ezt a nyolcvanas évek közepén szívesen játszotta a rövid életű AOR-kísérlet, a GTR koncertjein is, amelyet Steve Howe-val közösen vitt). Néhány legjobb Hackett-pillanat kiváló feltámasztása. Degenhardt a számok többségében rendkívül energikus dobosnak mutatkozik, aki masszív ütéseivel a régebbi darabokhoz is valami más, ütősebb színt ad hozzá.
A többi előadás közül leginkább a szellemesen hátborzongató „Vampyre With A Healthy Appetite”, Steve egy újabb nélkülözhetetlen klasszikusa, az andoki hangulatú instrumentális, a „Sierra Quemada”, az etnikus „Take These Pearls” remek ütőhangszerjátékkal, a hangulatos, szürreális, flamencóelemekkel dúsított jazzrockos „Dark as The Grave”, a „Spectral Mornings/Firth Of Fifth/Clocks” egyveleg, ahol néhány régi kedvencet kapunk, Morricone „Cinema Pardiso” című számának feldolgozása, amely eredetiben is az egyik legjobb gitárdarabja, továbbá az „In That Quiet Earth” pompás előadása, még a Genesis-korszakból, amely szerintem ennek a felvételnek a csúcspontja, és irigylésre méltó adag nosztalgiát ébreszt. Steve egyúttal megmutatja, hogy énekesként is érezhetően fejlődött, az AOR irányú „In the Heart Of the City” és a bluesrockos „Lost In Your Eyes” jó előadásával (ahol a kísérővokálok is jól támogatják, és ahol alkalmanként a szájharmonikához is nyúl). Ismét egy kiváló felvétel egy olyan zenekartól, amelynek az energiája teljesen más, mint elődeié, de felettük ott lebeg a mester gitárjának örökké felismerhető hangja.
Steve igazán irigylésre méltó gyűjteményt állított össze hosszú éveken át tartó, szólózenészként töltött koncertpályafutásának legjobb pillanataiból. Mindhárom CD hangzása nagyon jó, és ami az előadásokat illeti, nehéz lenne kiválasztani közülük a legjobbat. Valószínűleg az első két CD mellett döntenék, amelyek a koncertes kezdeteit mutatják be, és azt az időszakot, amikor szerintem a legjobb zenekar állt mögötte, és a legérdekesebb számválogatás is született a szimfonikus progresszív rock nagy rajongói számára. Ez az archívumgyűjtemény csak az első volt azok közül a felvételgyűjtemények közül, amelyek a következő években követték. Mivel a kiadón, az Inside Outon keresztül nem is nehéz hozzájutni, egyetlen Steve-rajongó se maradjon legalább az egyik nélkül, bár a „Live Archive 70, 80, 90s” valószínűleg a legjobb mind közül, mert Steve szólózenészi fejlődésének három kulcsfázisát ragadja meg.
Felállás
Steve Hackett – gitár, szájharmonika, ének
John Hackett – fuvola, gitár, basszuspedál
Dick Cadbury – basszusgitár, kísérővokál (CD 1,2)
John Shearer – dob (CD 1,2)
Pete Hicks – ének (CD 1,2)
Nick Magnus – billentyűs hangszerek (CD 1,2,3)
Chas Cronk – basszusgitár, kísérővokál (CD 3)
Ian Mosley – dob (CD 3)
Julian Colbeck – billentyűs hangszerek (CD 4)
Doug Sinclair – basszusgitár, kísérővokál (CD 4)
Hugo Degenhardt – dob, kísérővokál (CD 4)
Produkció
Steve Hackett
Számlista
CD 1: (55:32)
Hammersmith Odeon – London 30/06/79
1. Intro (2:00)
2. Please Don’t Touch (5:46)
3. Tigermoth (3:37)
4. Every Day (7:29)
5. Narnia (4:36)
6. The Red Flower of Tai Chi (4:03)
7. Ace Of Wands (7:23)
8. Carry On Up The Vicarage (3:33)
9. Etude in A min (0:37)
10. Blood On The Rooftops (0:18)
11. Horizons (1:58)
12. Kim (2:36)
13. The Optigan (1:29)
14. A Tower Struck Down (3:30)
15. Spectral Mornings (6:57)
CD 2: (56:29)
Hammersmith Odeon – London 30/06/79
1. Introductions (1:07)
2. Star Of Sirius (10:16)
3. Shadow Of The Hierophant (9:35)
4. Clocks (7:18)
5. I Know What I Like (8:50)
6. Wardrobe Boogie (5:02)
7. Racing In A (10:15)
8. Racing In A Coda (2:06)
CD 3: (74:50)
Castel Sant’ Angelo – Róma 13/09/81
1. The Air Conditioned Nightmare (5:00)
2. Jacuzzi (5:04)
3. Funny Feeling (5:07)
4. Ace Of Wands (7:47)
5. Picture Postcard (5:18)
6. The Steppes (6:50)
7. Every Day (6:28)
8. Overnight Sleeper (4:28)
9. Hope I Don’t Wake (4:25)
10. Slogans (5:18)
11. A Tower Struck Down (3:26)
12. Spectral Mornings (5:39)
13. The Show (3:52)
14. Clocks (6:08)
CD 4: (70:54)
The Grand Theatre – London 08/06/93
1. Medley: Myopia / Los Endos / Imagining / Ace Of Wands / Hackett to Pieces (4:46)
2. Vampyre With A Healthy Apptite (6:13)
3. Sierra Quemada (4:20)
4. Take These Pearls (4:56)
5. In The Heart Of The City (5:32)
6. Walking Away From Rainbows (3:38)
7. There Are Many Sides To The Night (5:20)
8. Kim (2:25)
9. Dark As the Grave (5:26)
10. Always Somewhere Else (6:17)
11. Lost In Your Eyes (5:02)
12. Medley: Spectral Mornings / Firth of Fifth /Clocks (8:13)
13. Cinema Paradiso (3:16)
14. In That Quiet Earth (5:20)
Az album játékideje: 05:33:37
