Előadó: Aerosmith
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1974
A Get Your Wings a híres bostoni rockmesterek második albuma, amely a langyosan fogadott debütálással szemben határozottabb lépést jelent a világosabban kijelölt, ezáltal egységesebben felépített zenei keretek felé. Az anyag egy egész galériányi, jól kivehető fejlődési elemet vonultat fel egy feltörekvő zenekarról, erősen keverve azzal a megalkuvást nem ismerő hozzáállással, ahogy minden egyes tag az összes zenei erényét meg akarja mutatni. Ha ehhez hozzávesszük Tyler jellegzetes szexológiai leckéit, amelyeket a mi kielégületlen ifjú hősünk futószalagon szór a békaszájából, akkor a Get Your Wings hallgatása közben alaposan feldühödött rock n roll szörny les rád, akinek karmai biztosan maradandó nyomot hagynak a szüzesen érintetlen bőrödön. Az erotikus disznóságok kedvelői és a többi szexuális lelkesedő így minden lépésnél találnak valamit a „beteg” vágyaik kielégítésére. Az album fent említett tulajdonságainak hiteles megszólaltatásáról ezúttal először egy Jack Douglas nevű úr gondoskodik. Az ő keze munkáját kell dicsérni azért, hogy a két gitáros sikeresen levedlette a régi bőrét, önbizalomtól duzzadó pökhendiségük pedig az „aero”-debütálthoz képest szinte felismerhetetlen. Ez különösen igaz Perryre. Perry sleazy gitárjátékán nagy eséllyel hamar megcsúszol, főleg ha a gyengébbik nemhez tartozol. Az óvatosság itt biztosan nem árt – persze csak ha inkább félénkebb természet vagy. Mi, többiek, a hasonló perverziók rajongói pedig tudjuk: a Get Your Wings nélkülözhetetlen „aero”-lépcsőfok a rockmennyország tövises útján.
Ha már a perverziókról beszélünk, szebbet nem kívánhatnál a szemtelenül csábító nyitó bluesnál, a Same Old song And Dance-nél. Az Aerosmith már az elején elkapja azt a lényeget, ami a nagyokat és halhatatlanokat elválasztja a kicsiktől és múlandóktól. Elsősorban arra a sajátos, teljesen egyedi zenei formára gondolok, amelyet erősen inspirált a régi blues vonulata, de az urak alaposan átitatták saját, és ami a legfontosabb, felismerhető értelmezéssel. Mindezt ráadásul átjárja a fiatalos játékosság és az egyszerű, szinte naiv szívélyesség, vagyis két pótolhatatlan összetevő minden koszos zenei konyhában. A nyitány csúcspontja a pimasz szaxofonszóló, amely púpozott adag vakmerőséggel fűszerezi az egészet. Egyszerű és szemtelenül hatásos! Ez után a kíméletlen megszólítás után a következő Lord Of The Things olyan, mint valami megrémült kisfiú, aki egy kis szobája sarkába bújt, amely egy pillanattal korábban még különleges fajta kicsapongásnak adott otthont. Szép, de kicsit túl óvatos darab, megint tele a két gitáros érdekes összjátékával, de éppen a fent említett óvatosság miatt sehol sem tud a debütalbum átlaga fölé emelkedni. Nem csoda, hiszen a szám inkább kényszerből született, mint valami spontán alkotói közegben. Az ennek megfelelően időnként ideges karaktert a figyelmesebbek közületek biztosan maguk is érezni fogják.
A Tyler–Perry páros egyik legszokatlanabb ötlete a mai napig a rejtélyes Spaced, vagyis, ha megengedek magamnak egy kis rosszindulatot, a 2001: Űrodüsszeia valamiféle megverselése. Tyler látomása a bolygóközi utazásokról, a ma ismert mennyiségű bódító szer fényében, amelyekkel a srácok akkoriban kezdtek ismerkedni, nem is tűnik olyan homályosnak, mint elsőre. Sőt. A szám többszöri hallgatás után sok jól elrejtett bájából megmutat valamit. Hasonlóan derűs hangulatban tart minket a Woman Of The World. Lágy rockos dalocska, amely dallamosságával nem sejteti a vihar érkezését, ami egy szemernyi udvariasság nélkül ráz meg minket a fenomenális S.O.S. ( Too Bad)-del, ahol ezúttal változatosság kedvéért a fáradhatatlan Brad Whitford ragyog. A srác megállíthatatlan energiájával jegyez egy újabb legendás Aerosmith-motívumot, tele pajkos blues-rockos retorikával. Ezt a féktelen hadjáratát a Train Kept A Rollin’ folytatja, a régi Yardbirds-klasszikus, amely híresebb keresztanyjával szemben hidegvérűségében sokkal összeszedettebben hat. A szám két nagyon érdekes részből áll: az első stúdiófelvétel, ahol Brad Whitford ismét kényeztet minket a csínyeivel, a második pedig élő, amely a zenekar viszonylagos ártatlansága ellenére felfedi az Aerosmith élő varázsának egész bűvöletét. Amikor a pöfékelő „aero”-mozdony végre beér a végállomásra, hatalmas méretű pusztítást hagy maga után, amelynek ködéből lassan, de biztosan rajzolódik ki a Seasons Of Wither melankóliája. Gyönyörű ballada, erős érzelmi töltettel, új fejezetet nyit Tyler szövegvilágának könyvecskéjében. Valószínűleg az egyik legjobb ballada, amit az urak valaha felvettek. Az őszinte és melodramatikus képet a teljes „zenekar” lágy játéka festi, és a rokonszenves Pandoras Box társaságában meggyőzően zárja le az egyik legnagyobb amerikai rockzenekar erejének ezt a meggyőző bemutatóját, egyúttal egyedülálló előhírnöke az utána következő nagy dolgoknak, amelyek a Get Your Wings szárnyán érkeztek.
Felállás
Steven Tyler: ének
Joe Perry: gitár
Brad Whitford: gitár
Tom Hamilton: basszusgitár
Joey Kramer: dob
Produkció
Jack Douglas
Számlista
1.Same Old Song And Dance
2.Lord Of The Things
3.Spaced
4.Woman Of The World
5.Sos (Too Bad)
6.Train Kept A Rollin’
7.Seasons Of Wither
8.Pandora’s Box
Az album hossza: 38:04
