Szerző: Rok Klemše
Előadó: Machine Men
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2007
A finn srácok Toni Parviainen énekes vezetésével 1998-ban alapították a Machine Men zenekart, és már a bemutatkozó lemezükkel, a Scars&Wounds-szal (2003) levették a lábáról a metalosokat: friss szemlélettel nyúltak a mára eléggé kifacsart power metalhoz, illetve modern heavy metalhoz. Sőt, kivételesen minőségi zenével rukkoltak elő, amelyen nagyon tisztán hallatszik a legendás Iron Maiden hatása (a Machine Men egyébként Iron Maiden-feldolgozó zenekarként kezdte a pályafutását). Mondhatni, az Iron Maiden valószínűleg pont így szólna, ha ma alakult volna, és klasszikus power metal irányba indult volna. Gondolom, azt is kitaláltátok, hogy a fiúk a nevüket is az „air-raid” szirénás Dickinson úrtól kölcsönözték, mégpedig a remek The Chemical Wedding lemez egyik dalától.
A Machine Men még valamiben követi Bruce Dickinsont. Pontosabban: Toni hangja időnként rendkívül emlékeztet a nagy legendáéra, csak épp tipikusabban power metalosan dallamos. Ha egy olyan zenekart „másolsz”, mint az Iron Maiden, a siker receptje adott, a Machine Men pedig egészen sikeresen főzi meg. A legújabb, „The Circus of Fools” is ismét kiváló, igényes darab a finn power metal iskolájából. Bár a bolondok cirkusza nem éri el teljesen a remek debütálás szintjét, mégis valamivel jobb anyag, mint az előző lemez, az Elegies (2005).
Az tagadhatatlan, hogy a fiúk lassan, kitartóan érnek: a Circus of Fools-on több eredeti ötlet hallható, a riffek még csiszoltabbak, a szólók mérgesen gyorsak, a dallamok pedig kiválóak. Meglepő az is, hogy a Machine Men már nem csak a Szüzektől merít annyit, időnként még thrashes fogásokkal is kacérkodnak, ahogy azt a ütős nyitány és címadó dal, a „Circus of Fools” is bizonyítja, a srácok pedig nyíltan vállalják a Queensrÿche és Ozzy hatását is.
Hasonlóan „nem ejtünk foglyokat” hangulatban folytatódik a kompromisszumot nem ismerő, kislemezként megjelent „No Talk Without the Giant”. A lemez egyébként power metalos balladák – mint a remek, epikus „Ghost of the Seasons” – és ütős, heavy „rockerek” között hajózik, ilyen a kiváló „Tyrannize” is, valószínűleg a korong legjobb szólójával. A „Where I Stand” biztosan az album egyik favoritja, ha nem egyenesen a legjobb dala. Antony elképesztő hangja tovább növeli a dal epikus atmoszféráját, amely akár Dickinson valamelyik szólóalbumán is helyet kaphatna, főleg a The Chemical Wedding vagy az Accident of Birth mellett. A gitárrészek, akár akusztikusak, akár elektromosak, kissé Adrian Smith zseniális ujjgyakorlataira emlékeztetnek. Himnikus Maiden-dallamokból sem kell aggódni, szépen megmutatja ezt a „Dying Without a Name”, ahol felbukkan a jól ismert „oooo ooooo ooooooo” sing-a-long rész és egy kiváló szóló, Antony pedig ismét ragyog. Végül jön a mid-tempós záró, „The Cardinal Point”, ahol újra felcsendül az „oooo” dallam, és egy gyönyörű melódiával lehull a függöny.
Különleges vendégként a cirkuszi arénában ezúttal Marko Hietala (Nightwish, Tarot), Keijo Niinimaa (Rotten Sound), Tommi „Tuple” Salmela (Tarot), Rainer Nygard (Diablo) és még néhány VIP a hatalmas finn metalszíntérről lépett fel.
A produkció ismét remek, megszokott az előző lemezekről: a hangzás kristálytiszta, a producer azonban több teret adhatott volna a ritmusszekciónak. A basszusgitár gyakorlatilag hallhatatlan, Jarno dobjai pedig nem többek puszta ritmusalapnál a gitároknak, egyszerű átvezetésekkel és teljesen szokványos beatekkel.
Aki már ismeri a Machine Ment, pontosan tudja, mire számíthat tőlük: egy jó adag szuperdallamos metalra, amit még jobb ének tesz teljessé. Akik viszont még nem ismeritek őket, azoknak talán itt az ideje, hogy beüljetek a cirkuszba…
Felállás
Toni „Antony” Parviainen – ének
Turbo J-V – gitár
Jani Noronen – gitár
Eero Vehniäinen – basszusgitár
Jarno Parantainen – dob
Számlista
1. Circus of Fools
2. No Talk Without the Giant
3. Ghost of the Seasons
4. Tyrannize
5. The Shadow Gallery
6. Where I Stand
7. Border of the Real World
8. Dying Without a Name
9. The Cardinal Point
Játékidő: 41:49
