Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Various Artists
Kiadó: 57 Records
Megjelenés: 2005
Dél-Stájerország. A horvát határ innen csak egy ugrásnyira van. Az Obsotelje tele van haldokló falvakkal. A lakosok elhagyják ezt a vidéket. A fiatalok iskolába mennek, a szülők munkába. A földművelés valaha réges-régen az elsődleges bevételi forrás volt, ma már abból is egyre kevesebb jut. A születésszám amúgy is csökken. Szociális biztonságból és garantált munkahelyekből is egyre kevesebb van. Úrrá lesz az apátia, az állandóság elsődleges alapjai pedig posztindusztriális módon szétmállanak. Egyre kevesebb a vízió. Mindannyian valaminek a gépies függelékei vagyunk, aminek a létrehozásában legalább közvetve magunk is részt vettünk. Valamirevaló fényes kilátás nem látszik. Még ha szereted is ezeket a tájakat, ahonnan jössz, valahogy mégsem lehetsz a teljes részük, mert elhatalmasodna rajtad a kétségbeesés. A fiatalok a világ fő iránytűi, ez a világ viszont itt megrekedt a keserű emlékekkel teli fájdalmas múlt és egy olyan jövő közötti válaszúton, amely egy szemernyi reményt sem kínál. Az Obsotelje nem éppen az a hely, amely rögtön a rockélettel és az élénkséggel kapcsolódna össze az emberben, és mégis az Urok ébresztett rá minket, hogy a környezet kilátástalansága és a lehangoló reménytelenség bő adagja mellett itt azért egész eleven szcéna él. A betekintés közvetlen és kompromisszummentes. A hétköznapok szürkeségében fénypont volt a Klub Metulj is, a zenei élet ébresztője és fő hajtóereje. Bistrica ob Sotli dinamikát kapott, és a statika idővel, de biztosan és elkerülhetetlenül át tudott csapni dinamikába. Ennek az időrendi keresztmetszetnek része az 1998 és 2004 közötti időutazás is, amelyet sokatmondóan Urok címre kereszteltek, és amelyen olyan zenekarok követik egymást, mint a Zmajev rep, a Malik, az Eternia és a NoCenzura. Tartós dokumentum született az alkotói lázról, az eszkapizmusról, és a némaság és csend végső megtöréséről.
A dél-obsoteljei tájrészletből összerakott kollázs első darabja a fiatal Malik. A kvartettet az énekes Simon Černelč és testvére, a gitáros Andrej Černelč alkotják, vagy legalábbis akkor alkották, a másik felet pedig a ritmusszekció: Jošt basszusgitáros és Vid Drašler dobos. A Prapodobe már első hallásra Alice In Chains, teljes meditatív pompájában, Nataša Pukšič női vokáljával megtoldva. Legalábbis az, amit nem lehet nem észrevenni. Az első akkordtól világos, hogy a kilencvenes évek meglehetősen erős követőtábort szereztek a szlovén isten háta mögötti délen is. A Malik betölti az űrt, és a körvonalakra még egy csipetnyi filozófiai töprengést is ráken az Istenről, aki haldoklik. A pozitivizmus hiánya torzítottan hangos és végletekig szembetűnő. Az első benyomás az AIC és a Pearl Jam elemeinek keveréke. Az utóbbiak a basszus és a gitár körvonalaiban vannak jelen. A dobok meditatívak, az ének suttogás. A srácok meglehetősen megnyugtató hullámokon lovagolnak, a fekete szín áthághatatlan hullámain, amely a szövegekben meditatív és ambiciózusan intellektuális. Ezt az elvet követi az Onstran is, valamint az első negyed záró dala, a Duh, amely lineárisan viszi tovább a korábban kijelölt utat, amelyen bármelyik seattle-i hangzás szerelmese szívesen elsétálna. Sajnos az az érzésem, hogy ezek a pillanatok már csak kellemes emlékek lehetnek a múlt idők szentimentális ködéből. A mérföldkövek előrébb kerültek.
Keményen vág be a gitár és a cefetül szóló basszus. A sor az Eternia felé folytatódik. Andrej Černelč angol nyelvű énekéhez, aki a gitárt is megfogja, Robert Augustinčič basszusa és Friderik Bobnarič – Fridžo dobolása csatlakozik. Ahogy egy aránylag kis településhez illik, a triónak két vendégzenész is besegített: a hegedűs Polona Žalec és a már említett Jošt Drašler, aki ezúttal a zongorabillentyűket nyomta meg. Az Any Way a korábbi hangulatot viszi tovább, csak angolul. A Krog kicsit megnyitja a magasan csengő dallamok regiszterét, amelyek szlovénul mégsem hatnak olyan meggyőzően, mint a nyitó Malik esetében, viszont jóval napsütésesebbek és világosabbak. Ezt erősíti a Belief bevezetőjének gitárgyöngyszeme is, amely azonban elég erőltetetten hat a megtört ritmusok, a gyorsítások és a folytatás szinte erőltetten száraz instrumentális része közt. Jobb, bőkezűbben finanszírozott produkcióval és kidolgozottabb kiejtéssel a megtört angol is emészthetőbben szólna, mert a srácoknak briliáns betétjeik és ötleteik vannak, amelyek váratlanul bontakoznak ki egészen a végéig.
Ideje elcsípnünk a Zmajev repet, amelyet megint a Drašler fivérek teljes társasága alkot (Jošt basszusgitáros és vokalista mellett öccse, Vid dobolása adja a ritmusalapot), Andrej Boštjančič – Ruda gitárbetéteivel és Ambrož Božiček ének- és billentyűs színezésével, és három saját szerzeménnyel kínál minket. A Strela mindezek mellett a funk elemeivel is kacérkodik. És megint torz kalandozások, gondosan kimért artizmussal. A meglehetősen hallucinatorikus hangulatot breakek és a progresszív zene határán egyensúlyozó szerkezeti játékok törik meg. Nyers és kidolgozatlan, sajnos. Elfogadható demófelvételnek egy olyan előzenekar-pályázatra, mondjuk a Mr. Bungle mellé. A Gospodov dan jelzi, hogy a srácok a balladai nyitásokban is egész otthonosan mozognak, ezek viszont túl gyorsan elporladnak a folytatás súlya alatt. Aztán jön a Bagdad. Mániákusság. Az elmúlt szerelem sajnálata. Kidolgozatlan metaforák és a szarkasztikus kritika körvonalai. Itt van az első szakítás a grunge-os szentimentummal: a funk és a progresszív jugo rock ritmika keveréke. A fülben egy szerencsés elegy marad meg, amely nyers hánykolódás a funkadelikus pszichotikusság Szküllája és az eszmények nihilista szétlövésének, a totális megsemmisítésnek Kharübdisze között. A fekete és a fehér itt vérrel kötődik össze, ami zenei műveltségre és játékosságra enged következtetni.
És már le is fűrészelik a végére. A záró felvonásig, amely a NoCenzura nevet viseli. Ezúttal teljesen új nevek jönnek. A gitáros kísérletet Damjan Dobrina – Baček indítja, mellette Uroš Šket basszusozik, a dobverőket pedig ezúttal Luka Dragovan töri. A kísérő vokálhoz Andrej Černelč – Smejči kölcsönzi a hangszálait. A Limited Edition Of Love elsősorban azért érdemel dicséretet, hogy a fiatalok a hetvenes évek szólózásához nyúltak, amelyből sajnos hiányzik egy árnyalatnyival több Hammond-hangzás. A rockos bevezető meglehetősen mulatságos, kétdimenziós, sztereotip kísérletbe torkollik, hogy meghaladjon valamit, ami meghaladásra sem érdemes. Csak buli, nem igaz? Ezért szép és erotikus a lezárás. A St. Dual érzéki ballada. Az egészet sajnos elrontja a csúnya, szlovén módra kiejtett angol. Nagyon meglep a dal második fele, amely valami egészen másba csúszik át: nu-metalos rapelésbe, és a lázadást a keserű vizelet fanyar cseppjébe sűríti, amit obsoteljei, szinte városias hétköznapnak hívnak. A Bos az ifjúkori szabadság deklarációja, hogy nemet mondjunk: ezt nem akarom és nem is fogom! A középső ujjak a levegőben. A rendszer rothadt, de a remény hal meg utoljára. Él az utolsó akkordig. Feladás nincs.
A kollázs egésszé van összeragasztva. Ami létrejött, az nagyon ambiciózus és nyers. Sokat ígér, de kellene hozzá még egy kis öblítő és melegebb pasztellszínek. Az U a felforgatás eleme. A felszín alatt alkotói áramlatok és az igazi alternatíva lángjai parázslanak mindannak, ami szemmel látható és kézenfekvő. Alternatíva annak, ami társadalmilag elfogadott, és a mainstream fő hajtóereje. A mérce négyes, és a szürkeség meg az alapvető ellenállás vörös vérszomjának keverékét, koktélját adja. Menekülés a zenébe. A nyelv univerzális, és elvarázsol. Az Urok (varázslat) és a statikusság elleni határozott nem ki van mondva, és kézenfekvő. Pillanatok sora egy klausztrofób környezetben, tele a környezet korlátozásaival. Tele van gondolati korlátokkal, amelyeket most már át lehet lépni. Részben át is léptek. Mind a négy zenekart a földrajzi-demográfiai hasonlóságokon túl még valami összeköti: az alkotás szenvedélye és a zenei lelkesedés. Szlovénia pedig az Urokkal legalább egy új kreatív epicentrumot kapott – Bistrica ob Sotlit. Újabb hely került a térképre, amelybe négy új színes gombostűt szúrhatunk, és remélhetünk még egy adag saját dalt. Ezek ezúttal néhány egyén fejlődésébe engednek betekintést. Ha bátor lehetek, és hozzátehetek egy épp most felvillant metaforát: a kis helyeknek van egy közös nevezőjük, ami egyébként nem is olyan hihetetlen jelenség: néhány alkotni vágyó zenész incesztoid együttélése, akik néhány zenekar monádikus magját alkotják. Valójában ciklikusságról és a kölcsönös kémiával való kísérletezésről van szó. Lehet egyszerre vagy egymás után. Mindenki hoz valamit a magáéból. Egy-egy morzsányi színes borostyánt vagy opált, amit közös fonalra fűznek fel. Az árnyalatok hasonlóak, de mindig valami egyedi születik. Csak a fejlődés számít, a zenei is, az evolúció pedig furcsa utakat is be tud járni. Hogy mi lesz a következő lépés, azt csak az idő fedheti fel, meg egy csipetnyi agresszívabb marketing a zenei kincsek mellé, nem igaz? Mindenesetre nagyon emészthető produktum, amely néhány hallgatás után is simán lecsúszik a torkon.
Felállás
A MALIK tagjai:
Simon Černelč – ének
Andrej Černelč – gitár, vokál
Jošt Drašler – basszusgitár, vokál
Vid Drašler – dobok
Az ETERNIA tagjai:
Andrej Černelč – ének, gitárok
Robert Augustinčič – basszusgitár
Friderik Bobnarič-Fridžo – dobok
A ZMAJEV REP tagjai:
Ambrož Božiček – ének, billentyűk
Andrej Boštjančič-Ruda – gitár
Jošt Drašler – basszusgitár, vokál
Vid Drašler – dobok
A NoCENZURA tagjai:
Simon Černelč – ének
Andrej Černelč – gitár, vokál
Jošt Drašler – basszusgitár, vokál
Vid Drašler – dobok
Produkció
Aldo Ivančič az egyes előadókkal
Számlista
MALIK
1. Prapodobe
2. Malik
3. Onstran
4. Duh
ETERNIA
5. Any Way
6. Krog
7. Belief
ZMAJEV REP
8. Strela
9. Gospodov Dan
10. Bagdad
NoCENZURA
11. Limited Edition Of Love
12. St. Dual
13. Bos
AZ ALBUM HOSSZA: 52:19
