Előadó: Pell, Axel Rudi
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3/5
Amikor megjelenik annak az embernek az új stúdióalbuma, akit úgy hívnak, hogy Axel Rudi Pell, vagyis a „német Blackmore”, az ember tényleg nem tudja, mit mondhatna még, hiszen minden elhangzott már. Ő az egyik legmegbízhatóbb zenész, és a hűséges rajongói bázisa biztosan rendíthetetlen, ahogy a zenei világa sem inog – az album megjelenése előtt ma már tollal a kézben, könnyedén meg lehet jósolni, mit kapunk. Axel az új lemezt is a bevált, győztes csapattal, a megedzett öreg motorosokkal, vagyis rutinos zenészekkel készítette, akik egyszerűen nem tudják és nem is akarják cserben hagyni a főnököt, ha teljesíteni kell a feladatot és az elvárásokat. Így a „Mystica” újabb kiváló „hard rock” album. Utáljátok vagy sem, a pasas egy tenyérnyit sem mozdul se jobbra, se balra, a zenéje mégis remek marad. Az egyetlen igazán panaszra okot adó dolog tehát a sablonos önismétlés, a klónozás. De várjunk csak: kívánná ezt Axel esetében egyáltalán bárki is? Szóval ha rajongsz a zenéjéért, légy üdvözölve otthon, ha nem, itt nincs számodra hely.
Az okultizmus, a boszorkányok fekete mágiájának versei, akik seprűnyélen cikáznak, és a halandót a vesztébe vezetik, meg a többi misztikus kaland, amely így vagy úgy megkísérti a kisembert, a „Mystica” albummal új Axel-szentélyt kaptak. Axel az alapot ismét szikla szilárd gitárriffekre építi, a zenét egyedi gitárjátéka nemesíti, és a pasas színvonalban ezúttal sem enged. A szólók és a hangszeres középrészek, mint mindig, most is a csúcspontok, amelyekre a hallgatás fókusza irányul, a refrének hatalmasak, pompásan szikráznak! Johnny Gioeli (Hardline) énekes ismét seggbe rúg, és bizonyítja, hogy mint mindig, most is nélkülözhetetlen eleme az ilyen „hard rocknak”. Mindezt Mike Terrana (Rage) dobolásának romboló tornádója, az ördögien detonáló ritmusszekció támasztja alá, amely egyszerűen torkon ragad, és a veszélyesen fertőző számok már „első hallásra” a vérünkbe másznak.
A két barokkos instrumentális, a többnyire gyors vagy középtempós „rockeres” fűrészelés himnikusan dallamos refrénekkel, megfűszerezve a nagy erejű balladával, a No Chance To Live-vel (a lemez egyik legszebb gitárszólójával) – Axel ezzel szorgalmasan gyűjti az anyagot egy balladákat tartalmazó válogatáslemezre, amely esetleg valamikor a jövőben „Ballads III.” címmel jelenik meg – teljesen változatlan, állandó kísérője az új lemeznek!
A csúcspontokat kiemelni gyakorlatilag értelmetlen. A hangulat varázslatosan sajátos és felismerhetően egyedi, akárcsak a stílus. Egyszerűen olyan lemez, amilyet Axel Rudi Pelltől az ember vár és szeretne. Igazán a hűséges rajongóknak és mindazoknak, akik szeretik a szaftos gitárvarázslatot, amelyet a melodikus hard rock klasszikus elemei szőnek át, valószínűleg a legnyersebb produkcióval az öreg kontinensen! Még egy album, amely nem hagy cserben, és ismét tele tojással, a német gitáros, a platinaszőke bűvész tisztavérű rockos érzésével játszották!
Felállás
Johnny Gioeli – ének
Axel Rudi Pell – gitár
Ferdy Doernberg – billentyűk
Volker Krawczak – basszusgitár
Mike Terrana – dobok
Produkció
Axel Rudi Pell
Számlista
1. The Mysterious Return (Intro)
2. Fly To The Moon
3. Rock The Nation
4. Valley Of Sin
5. Living A Lie
6. No Chance To Live
7. Mystica
8. Hanted Castle Serenade
9. Losing The Game
10. The Curse Of The Damned
Az album hossza: 58.00
