Előadó: U.D.O.
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 3/5
A dinoszauruszok feltámadtak. Az Acceptből U.D.O.-vá átalakult legenda története folytatódik. Udo Dirkschneider egy tapodtat sem tér el a megszokott zenei kereteitől. Így a legenda tollából származó minden lemez visszatérés a nyolcvanas évek aranykorába, amikor az Accept és a Judas Priest egymás mellett meneteltek a csatasorban. A „Private Eye” nyitó riffje ezért az „Electric Eye”-t (Judas Priest) idézi, és mintegy ráadásként még a szöveg is. A „Black Heart” refrénjének nyitó sora is így szól: „Black Heart, Dark Mind” („Rock Hard, Ride Free” – Judas Priest), és a refrén riffje is úgy van felépítve, mint annál a Judas Priest-klasszikusnál. Bevallom, lehet, hogy hülyét csinálok magamból azzal, hogy egyáltalán összehasonlítom a két zenekart. Az Accept és a Judas Priest ugyanabban az időben fejlődött, de teljesen függetlenül egymástól. Utóbbiak már 1986-ban kísérletezve erősen elfordultak attól a stílustól, amely korábban valamennyire összekötötte őket az Accepttel, az U.D.O. viszont az Accept logikus folytatása (innen a dinoszauruszos megjegyzés), és egyik új kiadványukkal sem lépnek ki stílusban egy fikarcnyit sem. Az U.D.O. ezért nem rukkolt elő semmi frissel. Egy a várakozásoknak megfelelő lemezt kaptunk. Ütős zene, nyitott riffekkel. Igazi alap-heavy metal, a heavy metal iskolapéldája. A „Silent Cry” remek példa arra, hogy a fiúk a dalok hangulatosságát is remekül fokozni tudják.
Lorenzo Milani dobos a zenekar új színfoltja. Sokszínűen használja a felszerelését, a cinek az átvezetéseknél különösen hangsúlyosak, és tökéletesen fedik Lorenzo basszusdobon és tomokon végzett püfölését. Udo kihasználta Lorenzo kiváló munkáját, és rutinos producerként kitöltötte az űrt az örökké felpörgetett, klasszikus elektromos gitárhanggal.
A dalokban az átvezetésekben vagy csak a versszakok között egyaránt rengeteg gitárdíszítést találunk. Mindkét gitáros bőven él a slide-okkal és a húrhúzogatással. A szólók stílusukban tipikusan nyolcvanas évekbeliek. Semmi száguldozás, a kiválasztott hangokkal való gondos takarékoskodásról van szó, amely tökéletes beépítettségével megőrzi a produktum ütőerejét, vagy legfeljebb fokozza azt. A gitárok hangzása igazi „gibson”, nagyon eleven, ezért kevés produceri „vasalást” kellett elviselnie.
A „The Down Of Gods” szövege gyerekes: „Ohhhh heavy metal, the law for one and all”. Ebből nekem lassan elegem van. Tényleg ilyen gyerekes még Udo? Vagy tényleg hisz ebben? Különben a rikoltozó rombolóúr ezúttal is többszólamúsággal borította be a hangját a dalok refrénjeiben.
Igen, megint itt van előttetek egy jó háromnegyed óra, kicsivel kevesebb mint egy óra ütős zene, nyitott, folyó riffekkel és természetesen az utánozhatatlan visításával. A lemez a romantikus „Unknown Traveler”-rel zárul. Ez torzított riffel indul, amely rögtön átmegy a háttérbe tolt két elektromos gitár kompresszált tercettjébe. Előtérben az akusztikus gitár és a ritmusvonal szólal meg, természetesen a refrénig. Utána az U.D.O. megint teljesen acélossá válik. A szólók ebben a dalban ízlésesen oszlanak meg akusztikus és torzított részekre.
A dal ötletét és a „Man And Machine” lemezcímet Udo a 14 éves lánya megfigyeléséből merítette, aki egész nap a számítógép előtt ül, ahol hamburgert és popcornt eszik, kólát iszik. A „Dancing With An Angel” sláger kettévágja a lemezt. Ez Udo duettje Dorával. Szépen egymásra találtak. Bizonyíték arra, hogy nem minden a nyomatásról szól. Röviden: „igen” az új U.D.O.-klasszikusra.
Felállás
Udo Dirkschneider – ének
Stefan Kaufmann – gitár
Igor Gianola – gitár
Fitty Wienhold – basszusgitár
Lorenzo Milani – dob
Produkció
Stefan Kaufmann
Dalok
1. Man And Machine
2. Private Eye
3. Animal Instinct
4. The Dawn Of The Gods
5. Dancing With The Angel
6. Silent Cry
7. Network Nightmare
8. Hard To Be Honest
9. Like A Lion
10. Black Heart
11. Unknown Traveller
Játékidő: 52:56
