Előadó: Saxon
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 1991
Értékelés: 4.5/5
Az előd, a „Destiny” bizony elég édeskés volt. A Saxont 1986-ban ugyanis elkapta a glam metal szindróma, az akkori zenei divat. A többé-kevésbé közhelyes „Destiny” albumot követően, amikor főleg szülőhazájukban, Nagy-Britanniában szó szerint kiátkozta őket a kritika, a fiúk hat év szünetet tartottak, Németországba költöztek, és ott vették fel a „Solid Ball Of Rock”-ot. Már a nyitó címadó gyilkos is klasszikusan saxonos: nyílt, ütős riffekre épülő heavy metal, finoman megfűszerezve rock’n’rollal. A lemez tehát visszatérés ahhoz, aminek köszönhetően a Saxon a nyolcvanas években az örökkévalóság szárnyaira kapott. A „Solid Ball Of Rock” előtt a Saxon biztosan nem csinált ilyen erős és ilyen nehéz anyagot. Csakhogy az idő hat év alatt elgázolta őket. A név megmaradt. A Saxon így a nyolcvanas évek divatjával együtt a történelembe vonult. De aztán mi van?
A lényeg, hogy visszatértek ahhoz, amihez a legjobban értenek. Ahhoz, amit eredeti zenekarként ma is csak ők tudnak. A „Solid Ball Of Rock” már csak a hosszú keletkezési idő miatt is rendkívüli kidolgozottságot és tökélyt jelent, mind a produkcióban, mind a dalszerzésben. A „Requiem (We Will Remember)” az egyedi, azonnal felismerhető főriffje alapján, ha az aranykorban, a nyolcvanas években született volna (értsd: a Saxon által játszott műfaj „aranykorában”), biztosan kiérdemelte volna az örökzöld státuszt. A kezemben a 2002-es remaster van. Bár csalódott vagyok magának a CD-füzetnek a kinézete miatt, ami elég „hevenyészett” és különösebb esztétikai igény nélkül van megszerkesztve, a remasterre felkerült a Requiem rövidített változata is, amely anno kislemezként jelent meg. A másik bónusz a „Reeperbahn Stomp”, és ez azt bizonyítja, hogy a fiúk a „Solid Ball Of Rock” felvételének órái alatt a stúdióban tényleg remekül érezték magukat.
Persze, a „Solid Ball Of Rock” Nibbs Carter bemutatkozó lemeze, aki a zenekarban zajló rengeteg tagcserével teli tíz év után a mai napig megmaradt a felállásban. A srác igazi felfrissülést jelentett a csapatnak, és rögtön kiváló basszusgitáros tudását mutatta meg, vastag dallamos futamokkal. Jobb kezében Nibbs nem használ pengetőt. Zeneszerzőként is bizonyított ezen a lemezen.
A klasszikus Saxon visszatérése a „Solid Ball Of Rock”-kal ismét szilárd talajt jelentett a zenekarnak, vasból kovácsolt himnuszokkal a refrénekben olyan dalokban, mint az „Altar Of Gods”, a „Lights In The Sky”, a „Baptism Of Fire”, az „Ain’t Gonna Take It” (a refrénbe vezető átmenetben és magában a refrénben a basszusgitár gyönyörű, slide-okkal tűzdelt vonala kivételes hangulatot teremt ennél a dalnál), az „I’m On Fire”… Az „Overture In B-Minor-Refugee” átkozottul jó félballada. Vajon mi járhatott akkoriban Nigel Glockler fejében? Ennél testhezállóbb átvezetéseket ugyanis nem is tudott volna kipréselni magából a dobok mögött ehhez a számhoz (figyeljetek különösen a refrén azon átmeneteire, amelyeket a srác a dal kifutásában játszik). Ez csak egyet bizonyít: a fiúk ezt a lemezt valóban lélekkel és szívvel csinálták, mindenki a maximumot adta. Semmi bonyolítás tehát. Nyílt, ütős, egyedülállóan kidolgozott riffekre épülő zene. Minden dal gyilkos a gyilkos után.
A „Solid Ball Of Rock” acélos klasszikus. Mindenkinek, aki most ismerkedik a Saxonnal, kötelező adag, míg a zenekar hűséges hívei valószínűleg már megvannak a 2002-es remasterrel.
Felállás
Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Graham Oliver – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Nigel Glockner – dob
Produkció
Kalle Trapp & Saxon
Dallista
1.Solid Ball Of Rock (4:40)
2.Altar Of The Gods (3:42)
3.Requiem (We Will Remember) (5:18)
4.Lights In The Sky (4:07)
5.I Just Can’t Get Enough (4:38)
6.Baptism Of Fire (3:13)
7.Ain’t Gonna Take It (4:52)
8.I’m On Fire (4:24)
9.Overture In B-minor/Refugee (5:37)
10.Bavarian Rhapsody (1:15)
11.Crash Dive (3:08)
BÓNUSZ DALOK A 2002-ES REMASTERELT KIADÁSON:
12.Requiem (We Will Remember) (single version) (4:41)
13.Reeperbahn Stomp (3:25)
Az album játékideje: 52:58
