A No Means No lerohanta Ljubljanát
Szerző: Sandi Sadar Šoba
Helyszín: Cvetličarna Mediapark / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2007. november 12.
Látogatók száma: 800
Jegyár: 15 ,00€ (elővételben) / 18,00€ (a koncert napján)
ZMAJEV REP (20:15-20:50)
A színpadra ugyanis a Zmajev rep lépett fel, az Obsotelje vidékéről érkezett zenei kollektíva, amelyet hangzás alapján a legegyszerűbben egyfajta egyedi fúziós rockként lehet leírni. A kvartett tagjai: Andrej Boštjančič – Ruda gitáron, Jošt Drašler basszusgitáron és a testvére, Vid Drašler dobon, az együttest pedig Ambrož Božiček zongorája kerekíti ki. Ők főleg új dalokat érkeztek bemutatni a VPK relaxációs központjába. Már a ‘Begne’ című számmal, amellyel a koncertet is indították, azoknak, akik először találkoztak velük, intenzív hangszeres motívumok, minták és képek áradása jutott, egy lenyűgöző instrumentális darabban, amely ritmikailag kacérkodik a Cobham-féle ritmusokkal, ezekhez a háttérben jócskán adagol balkáni dallamosságot, a jazz rock konglomerátum vastag rétegei között pedig megérzünk egy kis Lalo Schifrint is, meg a még nem hallott zenét a még el nem készült Piszkos Harryhez. Elég kemény falatra vállalkoztak a macedón szinkópákkal, amelyeket olyanoknál szoktunk meg, mint Vlatko Stefanovski, ám a szlovén fiúk és lányok számára ez nem épp megszokott metrika – és jön a lenyűgöző pillanat, a címe ‘Tara Didlova’. A Zmajev rep kiváló zenészek és remek hangi manipulátorok. A zenekar kiemelkedő eleme Ruda gitárja és a nagyon ötletes szólómenetek, de egyáltalán nem érdemes úgy felfogni, hogy a Zmajev repnél minden reflektor a színpad bal oldalára irányul, ahol egészen hétköznapi öltözékben és egészen hétköznapi frizurával, félig lehunyt szemmel csalogatja elő a finom hangokat, riffeket és szólóritmusokat az együttes atyja és szellemi vezére, vagy inkább kezdeményezője. A Sanje podob – így hívják a harmadik nagylemezüket – hangulatát méltón töltötték színes kis üvegcsékbe a többiek is. Vid Drašlerből nem hiányzik az érzék és a metronómpontosság, a szexis mélyfrekvencia minden basszusos melegséggel megtöltött érintésben ott van az egész történésben, a régi billentyűsök Rhodes-hangzása pedig sokaknak a szívéhez tud érni. Egészen más korszak illata árad belőlük, és épp ezért lehetetlen őket a progresszív keretei közé szorítani, a rockhangzás időegyenesen felfelé haladó fejlődésébe, hiszen a Zmajev rep konzerválta a már három évtizedes receptúrát és a langyos vizet, amely mégis vonzó, és a pulttól a színpad felé terelgeti a figyelmedet. Hiányzik még belőlük egy csipetnyi színpadi provokativitás, és egy kicsit több lehetőség arra, hogy a gyakorlatban megszabaduljanak a statikusságtól és a vizuális kopárságtól. Egyébként viszont az egész kínált csomag nagyon élvezhető volt, és a egyre népesebb közönség nagy részének nagyon tetszett. Talán csak a dátumot és azt a zenekart választották rosszul, amely elé kihegezni indultak a lándzsáikat…
Az Invasives utolsó akkordjai után a színpad képe egészen más lett, mint addig, mert a NoMeansNo hangjaira szomjazó tömeg csapatostul kezdett özönleni be az ajtókon a Cvetličarna meleg menedékébe. A parter egy szempillantás alatt megtelt, és alighogy az invazív kanadai punkok lepakolták a színpadról az utolsó felszerelési darabot is, a szlovén öreg ismerősök trióján volt a sor, hogy felépítse a kontrollált zajtermelő arzenálját – róluk szinte nem is kell sokat beszélni. A közel harmincéves zenei pályafutásuk alatt tizenkétszer jártak Szlovéniában, akik most látták őket először, azok pedig hiába rettegtek a kis színpadainkon a állítólag szerencsétlen tizenharmadik fellépés számától. A NoMeansNo több mint negyedszázada trónol az alternatív jazzcore vagy happy hardcore színtér trónján, de a megöregedett kanadai HC-úttörők dacolnak az idő fogával, ha fizikailag nem is, de energiában és lelkileg mindenképp. Az irónia, a szarkazmus, a humor és az intelligens szövegek csak a varázslat egy része. A lényeg a zene éle, amely az első számtól kezdve játszadozik a tömegek ritmusaival és érzéseivel. A testvérek, John (dob és ének) és Rob (basszusgitár, gitár és ének) Wright a meglehetősen szokatlanul felállított színpad jobb oldalát foglalták el – a dobok az első harci vonalban állnak a színpad szélső jobb oldalán, a basszus középen, a gitárerősítők pedig a bal oldalon tobzódnak. A Marshall és a Fender erősítő elé Tom Holliston gitáros állt, aki már jó egy évtizede tölti be azt az űrt, amely None-Of-Your-Fucking-Business úr, azaz Andy Kerr távozása után keletkezett. A kezdés végig precízen kidolgozott. A Dance Of The Headless Bourgoisie lemezről dübörög fel az ‘I’m an Asshole’, amely azonnal megmozgatja a szórakozásra éhes rajongók egész első sorát. Rob úgy támadja a mikrofont, mintha nem lenne már vagy 60 éves, Tom úr meglehetősen átható tekintete pedig a húrtépés közben a sötétbe burkolózó termet szeli, és ismerős arcokat keres. „He tried to hide, he wandered down the road / He threw away everything that he owned, still he could not bear the load / He grabbed me when I met him and my blood it ran cold / He said, „I know a little story, and this story must be told.” / But it’s lies, lies, we never heard about it / Lies, lies, and we don’t wannt to know / Lies, lies, we’ll never listen”. A tempó fokozódik, gyors ugrással az NMN jelenébe, az All Roads Lead To Ausfart lemezre. A ‘So Low’ az, amit a kanadai fickók ebben a pillanatban kínálnak. A meghatározás egyszerű és teljesen az övék: a szuperszonikus repülőgép punkos HC-tempója, fejberúgás és négyzetre emelt irónia. Aztán jön a matematizálás a 0+2=1 jegyében – ‘The Fall’. „The end is nothing / And you begin with nothing much / It starts with something (you see something, you feel something) / A gentle touch, a vicious punch / Just lean on over (roll on over, please move over) / You will get a little shove / Over your shoulder / A whisper saying „This is love, this is love-” / This is / First we feel / Then we fall!” Mozgás, érthetőség minden szférában és a hang kakofóniája. Ez az élet. Az újabb keletű páros, a ‘The Hawk Killed The Punk’ és az ‘I’m Dreaming And I Can’t Wake Up’ után, amelyek a legsúlyosabb rémálmaid képeit festik le, és bevallom, a rémálmok még soha nem voltak ennyire pszichotikusan vonzóak, a ‘Til I Die című számmal adják le az utolsó ütést. Ez odaadásról és küldetésről szól a kegyetlen és elkerülhetetlen végig, és a közönség ezt tudja és érzi. Emiatt jócskán akadt dolga a rock-, pontosabban a hardcore-koncertekhez nem szokott biztonságiaknak is – a VIP varovanje bácsijai, akik ezúttal az egészségünkre vigyáztak, esküdt pogózókat cipeltek ki a színtérről, de tudomásunk szerint ezúttal senki sem kötött ki a Kliničnem centrben. A ‘The Night Nothing Became Everything’ a 0+2=1 album titkos jelentését idézi, a testnedvek cseréjének vad tempója és a mikrofon továbbadása pedig számról számra vándorol Robtól Johnhoz és Tomhoz. Már csak a The Worldhood Of World As Such lemez anyaga hiányzik, de a remény a végéig sértetlen marad. A hangzás és az NMN-ideológia pompás csillagzata egymást egészíti ki, a tíz album közti utazás pedig kimerültség jeleit hagyja a színpadon is, ahol az arcokról csöpög az izzadság, a tüdőből pedig a ezúttal nem füstös levegő rekedten kihörög, és teljes erővel csiszolja a hangszálakat. Első szünet, a kanadai nagypapák provokatív szünetre vonulnak, amelyet a ráadást követelő kiáltások szakítanak meg. A ‘Slugs Are Burning’ után a hangfalakból a One lemez anyaga dörren – ‘Graveyard Shift’. Taps és helyeslő kiáltások. Aztán újabb távozás és még egy ráadás. Hogy végleg elintézzen, maga a gitáros áll elő a HC avantgárdjával – ‘Small Parts Isolated And Destroyed’. „Small parts isolated and destroyed / See the big boys play with their toys / There is one thing I will never do / Trust you / There’s one thing that I have learned / All god’s children will get burned”. A ‘No Sex’ után még a ‘Humans’ című szám dramoletje, a nagy finálé pedig az erő utolsó atomjainak magabiztos és energikus kiáradása a ‘Rags&Bones’ című számban. Felgyulladnak a fények. A fejedben egy tonna élvezet és fülzúgás marad. A NoMeansNo ismét felülmúlta a tömegek koncertelvárásait.
Setlist
ZMAJEV REP: 1. Begne 2. Tara Didlova 3. Mravlje 4. Misli na begu 5. Prva Soba 6. új szám 7. Maske v preoblekah THE INVASIVES: 1. Inevitable End 2. Sweet Kicking And Screaming 3. Dancing On The Grave 4. 101 Damnations 5. Sink Tomorrow’s Ship 6. No Worse Or Any Better 7. Chinese Ladder 8. Who You Are 9. Enjoy It 10. Accidents That Almost Happen 11. On The Day 12. Miracles 13. Lost In The Street 14. Manhunt / Womanhunt NOMEANSNO: 1. I’m An Asshole 2. So Low 3. The Fall 4. The Hawk Killed The Punk 5. I’m Dreaming And i Can’t Wake Up 6. ‘Til I Die 7. The Night Nothing Became Everything 8. The Tower 9. Victim’s Choice 10. Faith 11. Heaven is The Dust Beneath My Shoes 12. Obsessed 13. Dark Ages 14. Joyful Reunion ———— ELSŐ RÁADÁS: 15. Slugs Are Burning 16. Graveyard Shift 17. Small Parts Isolated And Destroyed 18. No Sex ————MÁSODIK RÁADÁS: 19. Humans 20. Rags and Bones
Képgaléria



