Ma, 2020. 03. 28-án pontosan 40 éve jelent meg a Genesis „Duke” albuma. Ez az a lemez, amely félreérthetetlenül jelezte, hogy a Genesis is belépett a nyolcvanas évekbe, a stílusváltások fokozatos viharán át, akárcsak sok generációs társuk a progresszív rock műfajából. Elkezdtek radikális zenei változtatásokhoz nyúlni, és ezek lassanként a nyolcvanas évek ikonikus, kereskedelmileg rendkívül sikeres art pop rock zenekarává formálták őket. Sok korabeli társuknak, akik a Genesishez hasonlóan progresszív rock zenekarként vészelték át a hetvenes éveket, nem sikerült valami jól ez az átmenet, a Genesis viszont a nyolcvanas években a bolygó egyik kereskedelmileg legsikeresebb zenekara lett. De lassan a testtel. Először jött a „Duke” album, amely, mint mondtuk, 1980. 03. 28-án jelent meg a Charisma Records gondozásában!
A RockLine recenzióját a „Duke” albumról, amelyet Peter Podbrežnik írt, ITT olvashatod!
1978-ban a Genesis triós felállásra váltott. Túlélték két nehezen pótolható zenész távozását: előbb Peter Gabrielét, majd Steve Hackettét. Az „…And Then There Were Three…” album sok szempontból jelezte, hogy a Genesis stílus- és hangzásbeli változások küszöbén áll, noha még mindig olyan lemeznek tartják, amely valamiképp lezárja a Genesis klasszikus korszakát, mint (tősgyökeres) progresszív rock zenekaré. A „Duke” előtt a zenekar kicsit hosszabb szünetet tartott, mielőtt nekilátott az új anyag megírásának. A „Duke”-hoz Rutherfordnak, Collinsnak és Banksnek előzetesen nem is volt sok ötlete vagy vázlata, viszont az előző albummal ellentétben nagyrészt együtt írták meg. Mindhárman.
Ekkoriban Collinst a falhoz szorította a felesége, Andrea: ha továbbra is ilyen intenzíven akar világgá koncertezni, nem találja majd otthon, amikor visszatér Angliába. Collins, aki Ozzyval ellentétben láthatóan már hallott a szülői felelősségről, sürgősen összehívott egy megbeszélést, amelyen Collins mellett Rutherford, Banks és a zenekar menedzsere, Tony Smith is összedugta a fejét, és kiharcolt egy kéthónapos halasztást a Genesisszel kapcsolatos minden tevékenységben. Ez az „….And Then There Were Three…” turné lezárulta után történt. Collinsnak, aki akkoriban úgy érezte, hogy a Genesis fordulóponthoz érkezett, vagyis a nagy kereskedelmi siker küszöbén áll, Andreáért és két gyermekükért Angliába helyett egyenesen a kanadai Vancouverbe kellett mennie, de minden erőfeszítése, hogy megtartsa a családját, sajnos hiábavaló volt. A szünet egy kicsit hosszabbra nyúlt, és amíg Banks és Rutherford abban reménykedett, hogy Collinsnak sikerül megmentenie a családját, mindketten felvették a maguk szólóalbumát a svédországi stockholmi Polaris stúdióban. Rutherford a „Smallcreep’s Day”-t, Banks pedig az „A Curious Feeling”-et. 1979 áprilisában Collins visszatért Angliába, és a Brand X jazzrock-fusion formációval kezdett fellépni helyi klubokban, emellett shalfordi (Surrey) otthonában születtek meg a „Face Value” című szólóalbuma első demófelvételei is. Collinst akkoriban nemcsak a zongorázás és a szintetizátorok varázsolták el, hanem leginkább az első ritmusgépek, elsősorban a Roland márkájúak, és elkezdett azon gondolkodni, hogyan építhetné be ezeket az új hangzásirányzatokat a saját zenéjébe.
Ugyanazon év őszén Banks és Rutherford elutazott Collins otthonába, és a zenekar – hasonlóan az „…And there Were Three…” felvételeihez – új anyagok kipróbálásába kezdett. Collins addigra már egy szép csomó új dalt megírt, de úgy érezte, nem illenek a Genesis stílusához, míg Rutherford és Banks nagyon kevés új ötlettel érkezett Shelfordba, hiszen előtte mindent a szólóalbumaikra használtak fel. A fiúk megegyeztek, hogy mindegyikük két saját szerzeménnyel járul hozzá az új Genesis albumhoz. Banks így a Heathaze és a Cul-de-Sac című számot hozta, Rutherford a Man of Our Times-t és az Alone Tonightot. Collins tarsolyában a Misunderstanding (ez később slágerré vált) és a Please Don’t Ask volt. A „Duke” többi dalát a zenekar közösen alkotta meg Collins stúdiójában, jammelés közben. Előfordult, hogy Banks később megbánta, hogy elutasította az In The Air Tonight felvételét, amely Collins szerzeménye volt, és amelyet az később a szólóelső albumán adott ki (hatalmas slágere lett), a Cul-de-Sac (Banks száma) viszont gondot jelentett Collinsnak, mert az ilyen dalszerzői stílus, szövegileg is, már nem érdekelte, mire Banks arra jutott, hogy jobb lett volna, ha a saját szólóalbumán adja ki.
Az írás és a szerzés folyamata sokkal oldottabb volt, és a zenekar jóval jobban élvezte, mint az előző album anyagának megírását, amelyen szigorúan egyéni szerzői hozzájárulások szerepeltek. Rutherford úgy emlékszik, hogy a „Duke” készítése idején a zenekar újra megtalálta azt a formulát, mint egykor, amikor még együtt írták az anyagot, Banks pedig az újonnan talált frissességet azzal kommentálta, hogy a Genesis hosszabb szünetet tartott, és ezalatt születtek meg néhány igazán jó ötlet. Collinst lelkesítette, hogy a zenekar az előző albumhoz képest nemcsak szerzői, hanem főleg előadói szinten is összekovácsolódott. A korábbi Genesis-albumok anyagától eltérően a „Duke” több rövidebb dalt tartalmazott, kivéve a záró, tízperces Duke’s Travels / Duke’s End szvitet.
Elsőként a Behind the Lines kapta meg végleges hangszerelését a „Duke” albumhoz, ezt követte a Duchess, amely Collins elektromos dobokon játszott ritmusára épül. A Behind the Lines, a Duchess, a Guide Vocal, a Turn It On Again, valamint a Duke’s Travels és a Duke’s End eleinte egyetlen harmincperces kompozícióvá álltak össze, mivel összeköti őket a koncepció, vagyis a fiktív Albert nevű szereplő története. A Behind the Lines munkacíme Duke volt. A zenekar a Behind the Linesban és a Duke’s Endben szereplő fanfárhangok miatt döntött így, ami a „királyiság” szimbólumára utal. A zenekar később úgy döntött, hogy a kompozíciót több rövidebb számra szabdalja, részben azért is, hogy ne emlékeztessen a „Foxtrot” klasszikusára, a Supper’s Readyre, amely több mint 23 perc hosszú. A döntés azért is hasznos volt, mert így a zenekar könnyebben választott és adott ki kislemezeket, mint amilyen az albumon például a „Duchess” és a „Turn It On Again”. A koncepcióhoz kötődő hat számot a zenekar élőben is játszotta a színpadon, Collins pedig „Albert történeteként” konferálta fel a közönségnek. A Turn It On Again eredetileg rövid volt, a medley közepére tették, de a zenekar annyira szerette játszani, hogy úgy döntött, megduplázza a játékidejét, és így még jobban kiemeli a számot. A Turn it On Again eredetileg két be nem fejezett zenei ötletből ered, amelyeket Banks és Rutherford nem használt fel a szólóalbumain, majd összeillesztették őket egyetlen számmá. A Genesis úgy döntött, hogy az A oldalra teszi az összes közösen írt számot a „Duke”-ról, a B oldalra pedig a többi, egyéni szerzeményt.
A zenekar Svédországba költözött, ahol Stockholmban (Polar stúdió) 1979. 11. 12-én kezdte meg az új album felvételét, amely az év végéig tartott. Az előző albumokhoz hasonlóan a produkcióban David Hentschel volt a társproducerük. A „Duke” volt az utolsó Genesis-album, amelyen a Genesis Hentschellel dolgozott együtt. Ez volt egyúttal az első alkalom is, hogy a Genesis ritmusgépet használt valamelyik számán. Roland CR-78 márkájút. A Duchess című számhoz (ennek a számnak a munkacíme „drum machine” volt).
Az album borítóját a francia Lionel Koechlin készítette, és az 1979-ben megjelent „L’Alphabet d’Albert” című könyvből származik, bár Collins kitartott amellett, hogy a borítón látható karakter nem az album címszereplője, és nem is kapcsolódik az album egyik számához sem, noha ha követed az album Albert-történetét, a borító motívumához a jelentéses asszociációk szó szerint záporoznak.
A „Duke” az Egyesült Államokban 1980. 03. 24-én, Európában és Nagy-Britanniában 1980. 03. 28-án jelent meg. Az album addig a zenekar legnagyobb kereskedelmi sikere volt: megjelenésekor két hétig az élen állt a legkelendőbb brit lemezek listáján, az Egyesült Államokban pedig a Billboard 200 legkelendőbb lemezt felsoroló listáján a 11. helyig ugrott. A zenekar a „Duke”-ról három kislemezt adott ki: a Turn it on Again a brit listán a 8., az amerikain az 58. helyre jutott, a Duchess a brit listán a 46. helyet érte el (az Egyesült Államokban nem került listára), a Misunderstanding pedig a brit listán a 42., az amerikain a 14. helyen végzett. A „Duke” 1980. 07. 03-án platinalemez lett az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban pedig 1988. 03. 11-én.
A zenekar az albumot népszerűsítő turnéra indult, amely 103 fellépést fogott át különböző helyszíneken, Európától Észak-Amerikáig, a brit Paigntonban kezdődött 1980. 03. 17-én, az utolsó koncertet pedig 1980. 06. 30-án játszották Saratogában (Egyesült Államok). A londoni fellépés felvétele később, az album 30. évfordulóján jelent meg „Genesis – Live in London: The Lyceum Tapes” címmel.
szerző: Aleš Podbrežnik
