Előadó: Kotzen, Richie
Kiadó: Headroom-Inc
Megjelenés: 2011
Játékidő: 42:26
Értékelés: 4.5/5
Richie Kotzen, a fáradhatatlan alkotói szellem, aki az elmúlt években végig rengeteg koncerttel örvendeztet meg minket a környékünkön – ezek az intimitásukról, féktelen energiájukról és a spontán „kikapcsolás” sajátos elemeiről híresek –, olyan zenész, akinek a bölcsőjébe kivételes zenei adottságot tettek.
Stúdióalbumai rendszeresen megjelennek, a férfi az elmúlt évtizedben a szerzői munka terén a zenei pályafutása igazi alkotói csúcsát éli. Nem is olyan régen még mindannyian Kotzen „Peace Sign” (2009) című albumát ünnepeltük, és már itt is az új lemez, a „24 Hours”. Nem sok tér marad a mélyreható filozofálásra. Kotzen letisztult művész, ahogy a zenei prédikációja is az.
A „24 Hours” más album, mint az elődje. Olyan lemez, amelyen a hangzás feletti kontroll nagyobb finomságot hoz a kontrasztok sorakoztatásában, szerves és természetes a hangzása, Kotzent pedig magabiztos szerepben mutatja, amilyenben a férfi talán a Mother Head’s Family Reunion megjelenése óta nem szerepelt. A „Peace Sign” jóval felpörgetettebbnek, közvetlenebbnek, élesebbnek hatott, természetesen tele volt Kotzen közvetlen retorikájának védjegyeivel, a hard rock, a blues, a soul, a motown és a funk jellegzetes keverékével.
Ezúttal viszont Kotzen sokkal inkább a rusztikus funk és soul formákból merít, a hatvanas–hetvenes évekből, vagyis abból a korszakból, amely áttörő hatással volt e markáns zenei előadó kialakulására. A gyökerekhez való visszanyúlás semmiképp sem hat erőltetettnek, még kevésbé próbál valamelyik tinédzserkori bálványához hasonlítani. Richie olyan előadókon nőtt fel, mint a Sly And The Family Stone, a Hall And Oates, a The Spinners és a „24 Hours”-on van néhány rendkívül lenyűgöző pillanat, amely a régmúlt időket idézi (Get It On). Kotzen még mindig gondosan ápolja a személyes „bluesos” fájdalom virágát, ugyanakkor a „24 Hours” összességében jóval pozitívabb hangulatú, mint a régebbi testvérei hagyománya.
A nyitó címadó dal még nem jelzi előre ezt a fordulatot, hiszen felpörgetett funk hard rock támadásról van szó, amelyet a legato és a sweeping vad futamaiból álló gitárszlalom jellemez, Richie Kotzen pedigréjéhez méltóan. Kotzen magabiztos az énekhangjával. Annyira határozott, hogy rögtön egyértelmű: a férfi minden múltbeli démont elűzött és maga mögött hagyott.
A rögtön következő, rendkívül dallamos Help Me, főleg pedig az utána jövő OMG (What’s Your Name?) nagyjából összefoglalja a „24 Hours” zenei kiindulópontjait. A hangzás ezúttal kontrolláltabb. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne benne hangsúlyos az élénkség kontrasztja. Sőt, a nagyobb kontroll inkább elmélyíti azt. Kotzen úgy is nagyobb kontrollt ért el, hogy teljesen felhagyott a pengetős játékkal. Tanúi vagyunk tehát Kotzen eddig megismert szólózásának újradefiniálásának. Kotzen gitárosként és énekesként sokkal kompaktabb, határozottabb, a dalok formájában csiszoltabb az albumon. A lemez mindössze 40 percet tartalmaz. A rövidebb játékidő megkönnyítette, hogy a zenei tartalom lényegére összpontosítson. Az album ismét tele van a gitárdíszítések szaftosságával, egyedi módon, ahogy az Kotzen felismerhető szerzői pecsétjét ékesíti. Egy kis helyet Kotzen a mindössze 14 éves lánya, August billentyűs részeinek is átengedett. Ő a zenei gyakorlatához képest több mint mesterien megoldotta a feladatot. Kotzen perfekcionistaként a kezében tartotta az irányítást. Így az összes basszusgitárt és dobot is ő játszotta fel. A funkos ritmusalap szilárd lüktetése, valamint a dallamosan megformált basszusmenetekkel való agyafúrt térkitöltés is Kotzen kivételes zenei pedigréjét igazolja. Az egész még mindig úgy szól, mintha Kotzennel egyszerre egy ütős power trio lett volna a stúdióban!
Richie hangjának színes soul karizmája albumról albumra érik. Épp a „24 Hours”-on Kotzen éneke a kifejezésmódban gyakorlatilag egyenrangú a gitárral. Utóbbi mindig egy hajszállal megelőzte az énekes tolmácsolást. Kotzen az évek során rendkívüli hangterjedelmet fejlesztett ki, amelyet mesterien artikulál és a helyzetekhez igazít. A „24 Hours” énekben kivételesen földközeli , valódi, mondanivalójában pedig kifejezetten intim. A született érzék a soul-akrobatika és a csábító dallamos énekdallamok kombinálásához ismét remekül kamatozik az album egyes pontjain, például a nyugodt és finoman csobogó I Don’t Know Why-ban, aztán a gyönyörű Tell Me That It’s Easy-ben vagy a záró balladában, a Twist Of Fate-ben. Richie énekének szembeállítása lánya, August kísérőhangjával agyafúrt húzásnak bizonyul, és hatásosan működik, főleg a Stop Me és a Tell Me That It’s Easy című dalokban.
10 dal csiszolt karizmája, ennek a mesteri zenésznek az egyedi zenei prédikációja különleges albumként érkezik a színtérre, amelyen a színes rugalmasságban kivételes érzék szikrázik azon karakteres elemek összekapcsolásához, amelyek általában Kotzent formálják, a „24 Hours” pedig egyszerre kifinomult, természetes és intim, mint Kotzen gazdag lemezes pályafutásának kevés más albuma. Intenzív érzések és kontrasztos zenei megnyilatkozások albuma, amely az előadó kijelölt formáján belül a mai napig kivételesen hatásosan, hitelesen szól.
Felállás
Richie Kotzen – ének, az összes hangszer
August Kotzen – billentyűk
Jerry Cantrell – kísérőének
Bret Domrose – kísérőének
August Kotzen – kísérőének
Produkció
Richie Kotzen
Dallista
01. 24 Hours
02. Help Me
03. OMG (What’s Your Name?)
04. Get It On
05. Love Is Blind
06. Stop Me
07. Bad Situation
08. I Don’t Know Why
09. Tell Me That It’s Easy
10. Twist Of Fate
