Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Cvetličarna Mediapark, Ljubljana
A koncert dátuma: 2011. 11. 14.
Látogatók száma: 0
A svéd vikingek hajója, az Amon Amarth két év után újra szlovén földön kötött ki, ezúttal színes társaságban: a görög szimfonikus black/death metal csapat, a Septicflesh, és az amerikai metalcore-os As I Lay Dying kísérte. Az utóbbi kettő szorgosan evezett, a viking hajó viszont lassan szivárog…
Elsőként a görög black/death metal formáció, a Septicflesh lépett színpadra szimfonikus intróval, és nagy stílusban, hatalmas pompával mutatta be az aktuális mesterművét, a The Great Mass című lemezt. A banda karizmatikus ikonja, az énekes-basszusgitáros Spiros „Seth” Antoniou vezetésével a srácok a The Vampire of Nazareth című romboló intróra vonultak ki, és fél órán át nyersen martak bele a színpad előtt egyre sűrűbb tömeg nyakába. A görögök utolsó két kiadványukkal, a Communionnel és a The Great Massszel tovább bővítették gazdag szimfonikus hangzásukat, a mostani lemezen pedig már a Prágai Filharmonikus Zenekarral játszanak. Egyértelmű volt tehát, hogy a Septicflesh nem fog zenekart zsúfolni a Cvetličarna színpadára, így az összes zenekari rész felvételről szólt, és emiatt az élmény talán nem volt olyan hiteles. Jó lenne látni a bandát a színpadon egy teljes zenekarral, de amíg ez nem valósul meg (ha egyáltalán megvalósul), a Septicflesh így is többszörösen képes felidézni azt a borzongató, lovecrafti hangulatot, amely áthatja a zenéjüket. Seth és a banda az epikus atmoszférát tisztán énekelt vokálokkal építi hatásosan, amelyek főleg a refrénekben burjánzanak, a fekete kaotikusság érzetét pedig a romboló ritmusszekció és a gonoszul szóló, tritónuszos (ördögi) riffek adják. Seth bohém művészre emlékeztető megjelenésével és egyenes háttal játszott basszusgitárjával egészen egyedi jelenség, aki afféle Mefisztóként vezette végig a közönséget a fél órányi poklon.
A booking ügynökségnek ezúttal is sikerült egy teljesen összeférhetetlen zenei csomagot összehoznia, hiszen az este folytatásában a szimfonikus black/death metalból át kellett evezni az amerikai As I Lay Dying metalcore-jának egészen más vizeire. Be kell vallanom, hogy a zenéjük közel sem az én csésze teám, de azt mondanom kell, hogy az As I Lay Dying rendkívül magabiztosan és nagyon szolidan játszotta le a műsorát, a színpad előtt álló számos rajongót pedig különösebb nehézség nélkül mozgatta meg moshra, a végén pedig az egész termen átívelő wall of deathre is. A rájuk szabott idő alatt végigszaladtak az egész diszkográfián; a színpad előtt a gyorsabb, agresszívabb számok ütöttek a legjobban, a nyugodtabb, gyengédebb dalokban pedig sikerült közös éneklésre bírniuk a közönséget. A két gitáros többször bizonyította, hogy remek érzéke van a dallamos, fülbemászó futamokhoz és a kettős gitárpárbajokhoz, a jó ízlést viszont elrontják a sablonos „jump, jump” breakdownok, amelyeket a közönség úgy követett, mint a bárányok. Vagy csak én nem értem ezt a zenei jelenséget. Tim Lambesis growlja nem volt semmi különös, de korrekten végezte a dolgát, Justin Beaver.. hoppá, Bieber… hoppá, Josh Gilbert basszusgitáros finom hangocskája és szenvedő énekdallamai viszont legalábbis nekem elég zavaró tényezők voltak. Az As I Lay Dying a himnuszával, a 94 Hours című számmal zárta a fellépést, és elégedett, felvillanyozott rajongókat hagyott maga után.
Az Amon Amarth – szlovén, akarom mondani svéd hegyóriás – a nagy győztesként foglalta el a színpadot, hiszen a zsúfolásig megtelt Cvetličarna közönsége már a színpadra lépésükkor skandálta a nevüket. A svédek magabiztosan vágtak bele a műsorba két új lemezes számmal, és bár a hangzás az elején kétségbeejtően rossz volt, annyira összemosódott, hogy a dalokat szinte alig lehetett felismerni, több mint nyilvánvaló volt, hogy a Surtur Rising album szépen megfogott. A közönség az első pillanattól kezdve a frontember Johan Hegg és a többi viking kezéből evett, a szinte már fanatikus támogatás pedig a végéig nem lankadt. A zenekar és a közönség között létrejött hangulat valóban robbanékony atmoszférát teremtett, amelyre a karizmatikus Hegg még olajat öntött: alaposan rávette a népet az együttműködésre, az éneklésre, az ugrálásra, mindezt többször kristálytiszta szlovén nyelven. Ami nem is csoda, hiszen az Amon Amarth az elmúlt pár évben nálunk adott koncertjeinek száma alapján a honosítás elve szerint már-már szlovén állampolgárságot érdemelne. És át lehetne keresztelni őket népies zenei együttessé, „Podalpski vikingi” néven. A svédek természetesen a legtöbb figyelmet az aktuális Surtur Rising lemeznek szentelték, de egyébként is főleg újabb dalokat játszottak, a múltba csak egy kicsit nyúltak vissza, az első lemezről a Ride For Vengeance klasszikussal. A Death in Fire és a Pursuit of Vikings vaskos nóták nélkül persze nem ment, de sajnos az Amon Amarth már fájdalmasan ismétli önmagát, a dalok könnyen monotonná és egyhangúvá válhatnak, mert túlságosan hasonlítanak egymásra, a szerkezetük is többé-kevésbé ugyanazon séma szerint íródott. Ezt pedig csak az olyan bandák engedhetik meg maguknak, mint az AC/DC és a Motörhead, hehe. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy az Amon Amarth a Cvetličarnában, amely már régóta nem volt ilyen zsúfolt, kiváló viking mészárszéket tartott, remek hang- és fényképpel, jó energiával és fenomenális kommunikációval a közönség felé. Engem viszont tényleg érdekel, hogy meddig tudják még ugyanazt az egy dolgot eladni, amelyet minden alkalommal csak más színű díszpapírba csomagolnak.
Fotók: Nina Grad
Setlist
SEPTIC FLESH: The Vampire from Nazareth We, the Gods Pyramid God A Great Mass of Death Anubis Five-Pointed Star AS I LAY DYING: Within Destruction The Sound of Truth Upside Down Kingdom Through Struggle An Ocean Between Us Anodyne Sea Condemned Nothing Left Confined 94 Hours AMON AMARTH: War of the Gods Runes to My Memory Destroyer of the Universe Live Without Regrets The Pursuit of Vikings For Victory or Death Varyags of Miklagaard Slaves of Fear A Beast Am I Ride For Vengeance Embrace of the Endless Ocean Free Will Sacrifice Asator Death in Fire – ráadás – Twilight of the Thunder God Guardians of Asgaard
Képgaléria
